Horvátország;Adria;Zágráb;Jelacic tér;Szt. Márk templom;

2015-04-13 07:38:00

Zágráb csak egy ugrás

A magyarok imádják Horvátországot. A roham már május elején megindul és nem szűnik egész október elejéig. A cél persze a legtöbbször a kék Adria, mégis egyre többen veszik észre, hogy érdemes kicsit letérni az autópályákról is. Zágráb igazán megér pár napot, mert a horvát főváros hangulatos, s felfedezni való is bőven találgató benne.

Zágráb éppúgy csak egy ugrás autóval, mint Bécs, de csak az utóbbi időben választjuk úti célul. Pedig a horvát főváros legalább annyira izgalmas és barátságos hely az év minden szakában, mint osztrák szomszédja. A kedves, de pörgős hangulatú városnak 800 ezer lakosa van. Sokak szerint különböző részei Budára, Szegedre, és Prágára is emlékeztetnek, így a magyar turisták számára is igen ismerős, és szerethető város, mediterrán hatással fűszerezve.

A magyar történelem számos emléke is felfedezhető itt, ez pedig még ismertebbé, otthonosabbá teszi számunkra. Alapítása egy magyar király, Szent László nevéhez kötődik, aki 1093-ban alapította meg a zágrábi püspökséget. Ráadásul koronázási város is, hiszen 1300-ban itt koronázták meg Károly Róbertet. 1918-ban lett a Szerb-Horvát-Szlovén királyság része, majd Horvátország 1991-es megalakulása óta az ország fővárosa.

Zágráb gyakorlatilag két város egyben: az alsóvárosban széles sugárutakat, hatalmas tereket, és szecessziós épületeket találunk. A felsővárosnak pedig meghitt, középkori hangulata van. A Trg Jelacica, vagyis a Jelacic tér Zágráb központi tere, és a helyiek népszerű találkozópontja. Közepén Jelasics bán szobra áll. A szobrot már többször áthelyezték, vagy éppen megfordították, viszont turista szemmel igazi origó lehet a horvát fővárosban.

A horvát fővárosban is vannak természetesen kötelezően felkeresendő látnivalók, melyeket egyszerűen megtalálhatunk. Valamire való utazó biztosan nem hagyja ki a város két leghíresebb templomát Az óvárosban található híres Szt. Márk templom valószínűleg a 13. században épült. A 14. században jelentősen átépítették, a román stílusú épületből gótikus lett. A templom jellegzetes tetőcserepei az 1800-as évekből, Magyarországról származnak, Horvátország, Dalmácia, Szlavónia, és Zágráb városának címerét ábrázolják.

A Szt. Márk téren még több érdekes látnivaló fedezhető fel, pl. a Báni palota. Híres a Mária Mennybemenetele Székesegyház, vagyis a Katedrala Marijina Uznesenja, amely a felsőváros Kaptol részén található. Ez a város számos pontjáról látható, így aztán jó iránytű lehet barangoláskor.

Ha kicsit izgalmasabb kalandokat keresünk, akkor semmiképpen sem hagyhatjuk ki a Lotrscak tornyot, ahonnan igazán pompás a kilátás. Feljutni a világ egyik legrövidebb, mindössze 66 méteres siklójával lehet, amely mindössze 30,5 méteres szintkülönbséget hidal át. A sikló az alsóvárost a felsővárossal köti össze. A legjobb, ha délben megyünk el ide, hiszen minden nap ágyútűzzel emlékeznek a horvát főváros törökök felett aratott győzelmére.

Igazi ínyencség felkeresni a Mirogoj temetőt, melyet Európa egyik legszebb sírkertjének tartanak. A sírkert különleges emberek emlékét rejti a közelmúltból is. Itt nemcsak Horvátország nagyjai nyugszanak, hanem egy gyönyörű park is található. Különlegesek a szorosan egymás mellett fekvő sírkövek, amelyek attól függetlenül egységesek, hogy az alattuk nyugvóknak milyen vallásuk volt.

Családosan és egyénileg is nagy kaland a Technikai múzeum, ahol 19. századi tűzoltóautók, régi repülőgépek, a planetárium, valamint a Nikola Tesla nem rég felújított demonstrációs stúdiója tekinthető meg. Zágrábban harminc csodálatos park található, ezek összterülete több mint 400 000 négyzetméter. Az egyik leglátványosabb az úgynevezett Lanucijeva vagy zöld patkó - hét zágrábi teret, azok parkjait és zöldterületeit magába foglaló U alakú komplexum az Alsóváros (Donji grad) körül.

Ha szeretjük a természetet, akkor pedig ne hagyjuk ki a Monarchia első, és a világ egyik első közparkját, a Maksimir parkot és a városi állatkertet. Az angol stílusú parkot a madarak, az állatok, és a növények mellett mesterséges tavak teszik még látványosabbá. 316 hektáron terül el Zágráb legnagyobb parkja, amely 1794-ben nyílt meg a látogatók előtt. Több pavilon, és egy kilátó is van benne.

A városnézés persze akkor az igazi, ha elvegyülünk kicsit a forgatagban. A Tkalciceva utca Zágráb legszínesebb, és egyik legszebb utcája, amely a város központjában található, és a régi Zágráb hangulatát idézi fel. Butikok, bárok, éttermek, felújított 19. századi palotákban található galériák találhatók itt. Az utca tele kávézókkal, és általában szinte minden asztaluk foglalt. A mediterrán hangulat magával ragadja az embert. Itt egyszerre élvezhetjük a dalmát, az olasz és a közép-európai konyha összes ízét, aránylag elfogadható árakon, és barátságos kiszolgálással.

A városközpont kedvelt helye a Boban. Az étterem a Banus Jelacic tér közelében található. Az ételkínálatban különféle saláták, tésztaételek, rizottók és grillezett ételek szerepelnek. Aki hamisítatlan horvát ízekre vágyik, annak a Bon Apetit felel meg igazán. Az a la carte menük között dalmát sonkát kínálnak kecskesajttal, valamint borjú tonato, spenóttal és sajttal ízesített rozslisztből készített házi ravioli, garnélarák, zucchini és házi készítésű lasagne is fogyasztható itt ördöghal raguval. Zágrábban sok diszkó, klub, pub, söröző, lounge bár, koktél bár, valamint rengeteg kávézó és étterem üzemel, ahol éjszaka is jól szórakozhat az ember.

Zágráb csak egy ugrás!