Kárpátalja;Semjén;650 millió forint;

2015-04-13 15:19:00

650 milliós támogatás jut a kárpátaljai magyarságnak

Több mint 650 millió forinttal támogatja a kormány a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nehéz helyzetre tekintettel - ezt Semjén Zsolt közöle budapesti sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: ebből a keretből 486 millió forintot biztosítanak csaknem kétezer pedagógus jövedelem-kiegészítésére. Emellett 116 millió forintot különítettek el négyezer óvodáskorú gyermek étkeztetésének támogatására és 50 millió forintot a lelkészek munkájának segítésére.

Semjén Zsolt kitért arra is, a kormány a döntést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) javaslata alapján hozta meg. A KMKSZ előzetesen egyeztetett a kárpátaljai pedagógus szövetséggel és a történelmi egyházakkal is. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: Magyarország a békében érdekelt, és minden jó, ami a béke felé mutat, és minden rossz, ami a háborús helyzetet élezi. 

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke köszönetet mondott a támogatásért, szerinte ugyanis a kárpátaljai magyarság történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. A háborús helyzet, a sorozások mellett a mély gazdasági válság miatt is igen nehéz a helyzet, a pénz szinte teljesen elértéktelenedett, az árak - közte a fűtésé, az energiahordozóké - jelentősen emelkedtek. Mint mondta, nagyon örülnek a szolidaritási hullámnak, az anyaország támogatásának, egyúttal hangsúlyozta: remélik, a háborús, válságos időszak minél hamarabb véget ér. Szeretnének Kárpátalján megmaradni - fogalmazott az elnök.