Hagyó-per;

2015-04-14 16:42:00

Nincs új a nap alatt - Folytatódott a BKV-per

Antal Attila volt titkárságvezetőjének meghallgatásával, illetve újabb elektronikus tartalmak ismertetésével folytatódott a BKV-per Kecskeméten.

Az adatai zártan kezelését kérő tanú vezérigazgatói titkárságvezető beosztásban dolgozott 2007 januárjától a BKV-nál, határozott idejű szerződéssel Antal Attila mellett. Hadnagy Ibolya bírónő kérdései a tanú munkaviszonya, szerződése illetve annak megszüntetése körül forogtak. 2007 októberében tanulmányi szerződést kötött a céggel, elmondása szerint a BKV gyakran támogatta dolgozói továbbképzését. 2008. július elsején jött el a cégtől közös megegyezéssel, amelyről már Balogh Zsolt megbízott vezérigazgatóval állapodott meg.

Távozása összefüggött azzal, hogy tanulmányai, pontosabban épp egy vizsga kapcsán kivett szabadság miatt konfliktusba keveredett Balogh Zsolttal. Ennek ellenére megítélése szerint korrekt körülmények között jött el a cégtől tízhavi végkielégítéssel. A tanút ezután néhány kérdéses szerződéssel - ST Plusz Kft., GPS Capital, Optimissimo Kft., Montana Zrt. - kapcsolatban faggatta a bíróság. Ezek közül egyedül az ST Plusz szerződésre emlékezett, amely egy meglévő kontraktus meghosszabbítására irányult. Összességében kijelenthető, hogy a vád szempontjából érdemi információval nem tudott szolgálni a volt titkárságvezető.

A tárgyalás második felében a múlt héten megkezdett emailek ismertetését folytatták. A levelek érintették az AAM Zrt. szerződéseivel, közgyűlési határozatok végrehajtásával kapcsolatos, a vezérigazgató-helyettesek, illetve azok beosztottjai között lezajlott üzenetváltásokat.

Emlékeztetőül: az ügyészség újabb keresést eszközölt a már a nyomozás során lefoglalt adathordozókon, három évvel az ügy bírósági szakaszba lépése után. A legújabb vizsgálat alapján 12 olyan emailt tárgyal a bíróság, amelyek a vádhatóság szerint bizonyítják azt, hogy az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós bizonyos ügyekben nyomást gyakorolt a közlekedési vállalat vezetőire. Ismertetésre kerültek még a szentendrei HÉV vonal utastájékoztató rendszerének kiépítésével, azaz a C.C. Soft Kft. munkavégzésével foglalkozó anyagok, üzenetek is. Érdemi, új információ ezekből az üzenetekből nem derült ki.

A per csütörtökön folytatódik.