Az életünkbe kerülhet a repülők utastéri wifijének használata?

Publikálás dátuma
2015.04.15. 09:45
Illusztráció/Thinkstock
A legmodernebb utasszállító gépek repülőelektronikai rendszerébe be lehet törni a legtöbb kereskedelmi járaton ma már elérhető vezeték nélküli internetkapcsolat segítségével - figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésében az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.

"Az utastéri internetkapcsolatot a repülőgép és a külvilág közötti közvetlen kapcsolatként kell értelmezni" - állította a kongresszusi felkérésre elkészített jelentés, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt rossz szándékú szereplők megpróbálhatják kihasználni. A szerzők szerint elméletileg elképzelhető, hogy valaki egy laptop segítségével a földről vagy az utastérből utasításokat adjon a gépnek, vírussal fertőzze meg a repülésirányítási komputereket, vagy az ellenőrzése alá vonja ezeket a számítógépeket, a figyelmeztető, sőt, még a navigációs rendszereket is.

Hichael Huerta, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) igazgatója egyetértett a jelentéssel, és kijelentette, hogy az irányítása alatt álló hatóság együttműködésbe kezdett kormányzati kiberbiztonsági szakértőkkel, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) embereit, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket.

A GAO által a jelentés megírására felkért kiberbiztonsági szakemberek szerint a repülőelektronikai berendezéseket védő tűzfal - mint bármilyen szoftver - feltörhető, ha a pilótafülke és az adott géptípus szórakoztató rendszere ugyanazokat a vezetékeket és routereket használja. A jelentés egyik szerzője, Gerald Dillingham a CNN-nek kijelentette, hogy ez például a Boeing 787-es Dreamliner, valamint az Airbus A350-as és A380-as esetében is így működik.

A régebbi típusú, 20 éves vagy annál idősebb gépek, amelyek nem támaszkodnak nagymértékben az internetre, ezen a módon nem annyira sebezhetők.

Szerző

Obama: Kuba lekerülhet a terrorizmust támogató országok listájáról

Publikálás dátuma
2015.04.15. 09:21
Kuba, Havanna 2015 - Az Egyesült Államok reméli, hogy a történelmi normalizáció hatására javul a szigetország lakosainak helyzet
Barack Obama amerikai elnök el szándékozik távolítani Kubát a terrorizmust támogató országok amerikai listájáról - közölte kedden a Twitter közösségi oldalon a Fehér Ház.

Az amerikai hírszerzés és a kubai kormány garanciavállalásai által alátámasztott döntés kulcsfontosságú lépés a két ország viszonyának normalizálása felé, Havanna ugyanis ehhez a feltételhez kötötte a nagykövetségek kölcsönös újranyitását.

Az elnöki hivatal közlése szerint Barack Obama beterjesztette a kongresszusnak a karibi szigetországnak a feketelistáról történő törlését indokoló jelentéseket és igazolásokat. Obama a lajstrom külügyminisztériumi felülvizsgálata után határozott Kubának az arról való eltávolíttatásáról. A törvényhozásnak 45 napja van a mérlegelésre. Elemzők szerint nem valószínű, hogy a kongresszus megpróbálná megakadályozni az elnök elhatározását. Kubának a terrorizmus támogatóinak tekintett országok közül való kikerülése együtt jár majd több szankció megszűntetésével, ám az amerikai gazdasági embargó teljes eltörléséről az amerikai honatyáknak kell majd dönteniük.

Az Egyesült Államok jelenleg Kuba mellett Iránt, Szudánt és Szíriát tartja hivatalosan számon a terrorizmust támogató államként. A kommunista vezetésű szigetország 1982-ben került fel a feketelistára, a hasonló politikai irányultságú afrikai és latin-amerikai gerillák kiképzése és felfegyverzése miatt. Barack Obama azt követően hozta meg döntését, hogy szombaton az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) panamai csúcstalálkozóján megbeszélést folytatott Raúl Castro kubai elnökkel. A két ország vezetői korábban csaknem 60 éven át nem találkoztak.

Obama és Castro december 17-én jelentette be, hogy a két ország kapcsolatainak normalizálására törekszik.

Szerző

ENSZ-retorziók a húszik ellen

A jemeni fegyveres harcok azonnali beszüntetését kéri és szankciókat rendel el a húszi lázadók vezetői ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tegnap elfogadott határozata. Az ENSZ BT embergót rendelt el a húsziknak irányuló fegyverszállításokra, zárolja a lázadók vezetőjének, Abdul malik al-Húszinak, Ali Abdullah Száleh volt elnök és fia, Ahmed vagyonát és utazási tilalommal sújtja mindannyiukat.

A testület sürgette a humanitárius segélyek beengedését a konfliktusövezetbe és a civilek védelmének biztosítását. A határozatot 14 támogató vokssal fogadta el a 15 tagú BT, Oroszország képviselője tartózkodott. Moszkva ugyanis előzetesen már azt szorgalmazta, hogy nem csak a húszikat sújtsák fegyverembargóval, hanem a térség szunnita fegyveres csoportjait is.

Eközben tegnap Jemen déli részén heves harcok folytak a Szaúd-Arábiába menekült elnököt, Manszúr Hádit támogató szunnita erők és a síita húszi fegyveresek között és merénylet is történt. Összesen 16 síita húszi vesztette életét. A merényletet, amely során tízen meghaltak, egy motorkerékpárra szerelt pokolgéppel követték el Húta városában. A várostól északra rakétavetős támadás érte a húszik egy járművét. Hat lázadó azonnal meghalt.

Szerző
Frissítve: 2015.04.14. 23:11