Lengyelország;Komorowski;tévévita;államfői poszt;

2015-04-15 10:37:00

Komorowski nem akar tévévitát

Bronislaw Komorowski, az újraválasztásáért harcba indult lengyel köztársasági elnök tegnap közölte: nem hajlandó tévévitára a többi jelölttel az államfőválasztás május 10-re kiírt első fordulója előtt. A kormányzó Polgári Platform (PP) képviseletében újabb mandátumát megcélzó politikus csupán a voksolás második fordulója előtt vállal majd egyetlen vitát az első menetben legerősebbnek bizonyult kihívójával. 

Komorowski szerint nincs sok haszna az olyan vitáknak, amelyekben egy-egy jelölt legfeljebb öt percben fejtheti ki a nézeteit, s képtelenség a témákat „mélységükben” megvitatni. A 11 elnökjelölt közül eddig hét vállalta a május 5-re tervbe vett szócsatát.

Az elnökválasztás közeledtével egyre világosabban látszik, hogy két induló között dől majd el a verseny, egy friss felmérés szerint a többi jelölt egyre inkább lemarad a két éllovas mögött. A lengyel rádió honlapján közzétett közvéleménykutatás szerint Komorowski a voksok 45 százalékára számíthat, 3 százalékot feljött az egy hónappal korábbi felméréshez képest. A Jog és Igazságosság (PiS) vezette konzervatív ellenzéki koalíció jelöltje, Andrzej Duda a szavazatok 28 százalékát kaphatja, ő 2 százalékot javított előző eredményéhez képes. Harmadik helyen fej-fej mellett két különc szélsőjobboldali jelölt, az EU-ellenes Janusz Korwin Mikke, illetve a volt rockzenész, Pawel Kukiz áll.

A Demokratikus Baloldali Szövetség egy szép történésznőt jelölt, a lengyel Barbie-ként emlegetett Magdalena Ogórek jelentősen visszaesett, már csak 4 százalék voksolna rá. A liberális Janusz Palikot 10-ről 2 százalékra zuhant vissza, s a parasztpárti Adam Jarubas se kapna többet 2 százaléknál. Mivel előreláthatólag egyik jelölt sem éri el az 50 százalék plusz 1 szavazatot, várhatóan második fordulót kell tartani. (Ekkor Komorowskinak 55, Duda 40 százalékot érhet el a becslések szerint.) Lengyelországban a köztársasági elnököt közvetlenül választják.