tiltakozás;Fehér Ház;helikopter;

2015-04-16 09:17:00

Korrupció ellen tiltakozott: helikopterrel landolt a Fehér Háznál

Egyszemélyes girokopter - nyitott, a helikopterre hasonlító repülő eszköz - szállt le szerdán a washingtoni kongresszus épületének nyugati pázsitján, a pilótát, aki akciójával a jelek szerint a politikai korrupció ellen próbált meg tiltakozni, letartóztatták.

A washingtoni belváros légtere az Egyesült Államok egyik legszigorúbban védett repüléstilalmi övezete, abba repülőgépek csak külön engedéllyel léphetnek be. A körzet védelmét a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően különösen megerősítették.

A girokopter landolása a kongresszus épülete előtt éppen ezért súlyos biztonsági mulasztásra világított rá. A Washington védelméért felelős Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) közölte, hogy az amerikai főváros felé közeledő légi járművet sem a radarjai, sem más berendezései nem észlelték. Az ügyben vizsgálat indult. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA), amely szükség esetén riadóztathatta volna a NORAD-ot, közölte, hogy nem érkezett hozzá a tiltott területre való berepülésre vonatkozó engedélykérelem.

A pilóta nevét hivatalosan nem közölték, de az incidenst egy Doug Hughes nevű, 61 éves floridai postai kézbesítő magára vállalta a honlapján. Hughes azt állította, hogy levelet vitt mind az 535 szövetségi törvényhozónak, hogy felhívja a figyelmet a kampányfinanszírozás korruptságára. "Mint arról a hatóságokat tájékoztattam, nincsenek erőszakos hajlamaim vagy szándékaim" - írta a férfi a thedemocracyclub.org weboldalán.

"Az ultrakönnyű repülőgép nem jelent jelentősebb fizikai veszélyt - de politikai veszélyt jelent a vesztegetésre. Legalábbis ezt remélem. Nem kell aggódni - én csak a leveleket kézbesítem" - tette hozzá.
    Hughes-szal a Tampa Bay Times című napilap a washingtoni repülését megelőzően videointerjút készített, amelyben a férfi azt mondta, hogy akciójáról legalább egy órával előre fogja értesíteni a hatóságokat és hogy Barack Obama elnöknek is e-mailt küldött, amelyben megírta: nem terrorista. A postás arra számított, hogy az őt repülése közben kísérő helikopterekről nyilvánvalóan látható lesz, hogy veszélytelenek, ezért nem fogják lelőni a "légimotort". Az óránként 40 kilométeres sebességgel repülő girokoptert azonban a jelek szerint nem követte senki. (A parti őrség helikoptereinek riadóztatás esetén a Potomac folyó Washingtonnal szembeni, virginiai túlpartján lévő Reagan repülőtérről kellett volna felszállniuk.)

A floridai lap szerint a kézbesítő két évig készült a látványos tiltakozó akcióra. Ez alatt vásárolta meg a gépet és tanult meg rajta repülni. A Tampa Bay Times azt is megírta, hogy Hughes fia az esettel nem összefüggő okok miatt öngyilkosságot követett el. Michael McCaul, a képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke kijelentette, hogy vezetője magától tette le a gépet, de a capitoliumi rendőrség kész volt arra, hogy lelője, ha közelebb került volna a törvényhozás épületéhez.

Szemtanúk szerint a girokopter kemény leszállást hajtott végre és megpattant a pázsiton. A pilótát a földön már egy rendőr várta, tüzelésre kész fegyverrel. A férfi csak felszólításra szállt ki a gépből. A Capitolium környéki utcákat és a kongresszus látogatóközpontját ideiglenesen lezárták. A girokoptert tűzszerészeti robottal és kutyákkal is megvizsgálták, de semmilyen veszélyes anyagot nem találtak. Az incidens idején Haider el-Abádi iraki miniszterelnök az amerikai törvényhozás épületében tárgyalt.

Valamennyire hasonló esetek korábban is történtek: 1994-ben egy pilóta kisrepülővel hajtott végre kényszerleszállást a fehér házi komplexum területén. 2004-ben a Fehér Házat és a szövetségi törvényhozás épületét rövid időre kiürítették, amikor egy azonosítatlan repülőgép - amelyen, mint kiderült, Kentucky állam kormányzója utazott - berepült a tiltott légtérbe.

2011-ben az igazságügyi minisztérium terrortámadás tervezésével vádolt meg egy 26 éves massachusettsi férfit, aki arra készült, hogy robbanóanyaggal megrakott, távirányítású gépekkel támadja meg a kongresszust és a Pentagont. Az illető beismerő vallomást tett. Tavaly vadászgép fogott el és kényszerített leszállásra Virginia államban egy, a kongresszus közelében észlelt Cessna típusú repülőgépet. Idén januárban pedig egy kisméretű kvadkopter (négyrotoros, pilóta nélküli repülő szerkezet) ütközött fának és zuhant le az elnöki rezidencia pázsitján.

A külső hasonlóság ellenére a girokopter nem helikopter. A girokopter látszólagos fölső "rotorja" valójában saját motor nélküli forgószárny, amelyet a hátsó propeller szele és a menetszél hajt. A szerkezet nagyon biztonságos, ugyanis a motor leállása esetén a forgószárny mintegy ejtőernyőként működik.