brókerbotrány;Karcag;Kun-Mediátor;

2015-04-16 15:23:00

Karcagi brókerbotrány: 20 milliárdos a kár?

Egyelőre bizonytalan, hogy három-négymilliárd forint vagy ennél nagyságrenddel nagyobb, esetleg 20 milliárd forint a kár - fejtette ki Dobrossy István ügyvéd a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. mintegy kétszáz megjelent károsultja számára tartott jogi tanácsadással egybekötött tájékoztatón a karcagi városházán csütörtökön. 

Hozzátette: név szerinti feljelentést tettek a cég vezetőivel szemben, a nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja. Felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy csak olyan összegről tegyenek feljelentést, amelynek a forrását igazolni tudják. A karcagi városháza nagytermét megtöltő mintegy kétszáz károsult láthatóan zaklatott lelkiállapotban, ám fegyelmezetten hallgatta az ügyvéd tájékoztatóját és tett fel kérdéseket. A tájékoztató alapján a károsultak folyamatosan jelentkeznek, ezért nehéz megbecsülni azt, hogy mekkora összegről lehet szó.

Dobrossy István elmondta: a kft.-nek két tagja van, a 2013. december 31-ei mérleg szerint saját tőkéje 24 millió forint fölötti összeg, tehát sem eszköz, sem pedig forrás oldalon nincs meg az a vagyon, amelyet a károsultak befizettek. A pénz mozgása cégen kívül, de a cég nevén történt - mondta. Hozzátette: csodálja, hogy ez az ügy nem került az elmúlt évek során a pénzügyi felügyelet elé. Kiemelte: a cég esetében a felügyeleti engedély nem vonatkozott betétgyűjtésre. Dobrossy elmondta: a jogszabályok szerint a cég vagyonából lehet kielégítést nyújtani, ám az már politikai kérdés, hogy az állam a nagyszámú károsultra tekintettel részt kíván-e venni megsegítésükben. Hangsúlyozta: nem olyan ügyről van szó, mint a Questor esetében, mert ebben az esetben szerinte úgy tűnik, nem merül fel állami felelősségvállalás.

A befektetők pénzének hollétéről egyelőre nem lehet tudni - mondta az ügyvéd. Dobrossy István hozzátette: a kft. egyik vezetője a cégnyilvántartás szerint igazgatósági tag a Múzeumkert Zrt.-nél, a cég 23-24 millió forint saját tőkével rendelkezik, ami nem támasztja alá, hogy a hiányzó pénzt ebbe a társaságba fektették volna. Egy károsult kérdésre azt mondta, hogy ha többen fognak össze és bíznak meg egy ügyvédet, olcsóbb lehet számukra, mert hasonló ügyekről van szó. Ne egyénileg tárgyaljanak a Kun-Mediátor képviselőivel, hanem csoportosan - tanácsolta.

Újabb kérdésre válaszolva elmondta: vállalja azok képviseletét, akik ezt szeretnék, de senki ne számítson gyors megtérülésre. A károsultaknak azt tanácsolta, készítsenek kimutatást, amelyben szerepel, hogy mikor vették fel a kapcsolatot a céggel, mekkora összeget fektettek be és vettek ki, illetve tartalmazza a kimutatás az egyenleget is. Dobrossy István tudomása szerint a cég egyik tagja, egy hölgy nem akar elbújni a hatóságok elől. Célszerű lenne viszont mielőbb beszámolnia arról, hová tűnt a befektetők pénze, és az milyen értékekben tárgyiasult, mert mindez enyhítő körülménynek számítana - emelte ki. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet az elkövetők büntetése.

Körözik a cég ügyvezetőjét

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek annyit mondott, hogy a 61 éves Dobrai Sándorné felkutatására a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya rendelt el körözést, de további információt egyelőre nem hoz nyilvánosságra a rendőrség. Arról azonban nem nyilatkozott, hogy a körözött nő kapcsolatba hozható-e a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-vel vagy sem.

A Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, az éppen külföldön tartózkodó Kemecsi László már úton van Magyarországra - mondta Dobrossy István, a cég károsultjait képviselő ügyvéd csütörtökön az M1 aktuális csatornának. Az ügyvéd közölte: Kemecsi László önszántából jön és együttműködik a hatóságokkal. 

Kemecsi László az Origo hírportál szerint Dobrai Sándornénak, a cég ügyvezetőjének a veje és a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, valamint a karcagi sportegyesület vezetőedzője. 

Kormányszóvivő: a pénzügyi rendszer felelőssége az ügy

A karcagi Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügye a pénzügyi rendszer és azok felelőssége, akik ezeket a csalásokat, s egyéb láthatóan bűncselekménybe hajló visszaéléseket elkövették - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Utalva a brókerbotrányokra a kormányszóvivő azt mondta: úgy tűnik, az összes pénzügyi botrány büntetőügy, nem hiába zajlanak nyomozások. A karcagi cég esetében ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt. Kiemelte: bíznak benne, hogy a lehető legtöbb esetben meglesznek a források, amelyet a kártalanításokat fedezni tudják.   

Korábban írtuk: Sok karcagi befektető hiába próbált hozzáférni kedden és tegnap is a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft.-nél elhelyezett pénzéhez. Az iroda "technikai okok miatt zárva", a cég ügyvezetése pedig szőrén-szálán eltűnt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, sikkasztás gyanúja miatt indított nyomozást – közölte a rendőrség kedden este. 

Nem is tudtak a banki tevékenységről

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Karcag polgármestere, Dobos László, aki azt mondta, sok karcagi nem is tudott arról, hogy a Kun-Mediátor banki tevékenységet is folytatott. A polgármester úgy tudja, 500 ezer forintostól több százmillió forintos betéteket helyeztek el a Kun-Mediátornál az ügyfelek.A vállalkozás ugyan budapesti székhellyel működik, de vezetője és egyik tulajdonosa is karcagi lakos, a helyi társasági és gazdasági élet meghatározó szereplője. Az ügyvezető asszony helybéli igen komoly megbecsültségével magyarázható az is, hogy az utóbbi időszak brókerbotrányait követően sem indult meg a tömeges pénzkivétel.