Ebola;Ljubljana;gyanús tünetek;

Ebola a szomszédban? - Gyanús tünetekkel került kórházba egy beteg

A ljubljanai klinikai központ orvosai csütörtökön rendkívüli sajtókonferencián bejelentették, hogy nagy valószínűséggel ebolás beteget kezelnek - közölte a Delo című szlovén napilap.

Az újság szerint szlovén állampolgárról van szó, aki nemrég tért haza Afrika egyik országából, amelyben még aktív a betegség.  A gyanús beteget szerdán szállították be a kórházba magas lázzal. Az orvosok a tünetek alapján ebolára gyanakszanak. A szükséges vizsgálatok és elemzések még folynak, a laboreredmények néhány napon belül igazolhatják az orvosok gyanúját – írta a lap.

Franc Strle, a kórház fertőzőosztályának vezetőorvosa a sajtónak úgy nyilatkozott, a végleges eredmény ismeretéig nem zárhatják ki, hogy a beteg a halálos vírussal fertőződött meg. "A mi feladatunk, hogy segítsünk a betegen és csökkentsük az esélyét annak, hogy mások is megfertőződjenek" – mondták az orvosok a sajtókonferencián. Arról is beszámoltak, hogy a beteg állapota kielégítő.