Hitlert ünnepli a szélsőjobb

„A liberálisokat és egyéb gyökértelen népeket most biztos elönti a félelem, de emlékezni kötelességünk és az igazságot nem tudják elvenni tőlünk!” – ezekkel a mondatokkal hív honlapján Adolf Hitler születésnapja miatt szervezett mai csókakői emléktúrára a Betyársereg.

A ma a Jobbik néppártosodását hirdető, de még 2013-ban is a Betyársereg vezetőjével pózoló Vona Gábor nemrég azt állította ugyan, hogy saját vadhajtásaikat „le fogja nyesni”, és a Jobbik rasszista tagjai keressenek maguknak más pártot, a Betyársereg mindezt mintha nem hallotta volna: a Jobbikkal is gyakran felbukkant Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat testvérszervezetüknek nevezik a honlapjukon, és a Jobbik tapolcai győzelméhez, „történelmi sikeréhez” is gratuláltak. A Hitler-emléktúrát ugyan nem a Betyársereg, hanem a Vértesalja Gyermekei szervezi, de mint a sereg megjegyzi honlapján, „mint egy nemzeti szervezet által rendezett, sportcentrikus természetjárásról”, hírt kell, hogy adjanak. Korábban a Jobbik-tévéként ismert N1TV is megemlékezett Hitler születésnapjáról, ennek az online tévének lett főszerkesztője a Hír Tv-től távozott Kisberk Szabolcs.

A Jobbiknak szombatra valóban más programja akad, az urizáló Fideszt is bíráló párt alelnöke, Szávay István Manhattanben tart „magyar nemzeti estet” – annak ellenére, hogy Clevelandben él az egyik legnagyobb magyar kolónia. A Hungarian Free Press nevű oldal szerint az Egyesült Államokban élő fiatal magyarok között népszerű a Jobbik.

Egy másik "amerikás" jobbikos, az antiszemita kurucinfo.hu tulajdonosa, Varga Béla mellet már a feleségét is körözik az amerikai hatóságok az Egyenlítő blog szerint Pesti Judit fejére 30 ezer dolláros díjat is kitűztek, azzal vádolják, hogy csalt a munkanélküli és az állami segélyekkel. A hatóságok gyanítják, Kanadában lehet férjével.

Szerző

Folytatnák a szegregált oktatást

A Kúria döntheti el, hogy folytatódhat-e a roma gyerekek szegregált oktatása a nyíregyházi Sója Miklós görögkatolikus iskolában. Az üzemeltetők - az egyház és az önkormányzat - nemzetiségi iskolát faragnának az intézményből, így bújván ki a szegregáció tilalma alól. A CFCF roma jogvédő szervezet akár a strasbourgi emberi jogi bíróságig is elmenne, hogy ezt megakadályozza.

Az iskola sorsát meghatározó döntésének most szerdán kellett volna megszületnie, a Kúria azonban alaposabb megfontolásra hivatkozván egy héttel elhalasztotta a határozathozatalt, így még mindig nem tudni, szeptembertől indíthat-e első osztályt a Sója Miklós (ismertebb nevén Huszár-telepi) iskola, amelyről tavaly novemberben a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítéletében is kimondta, hogy jogellenesen szegregál. A döntéssel az egyház és az önkormányzat nem értett egyet, ezért fordultak végül a Kúriához, ahol azt szeretnék elérni, hogy függesszék fel az ítéletet.

Megírtuk: az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) szerint a roma diákok elkülönített nevelése nem vezet jó útra, még akkor sem, ha azt az egyház teszi a "szeretetteljes felzárkóztatás" jelszava alatt. A roma jogvédő szervezet ezért is indított pert az önkormányzat, az egyház, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ellen is. A bíróság első- és másodfokon is kimondta, hogy az önkormányzat - az iskola pénzbeli támogatásával, az integrált iskolákba induló buszjárat megszüntetésével - előidézte, a görögkatolikus egyház pedig jogellenesen fenntartotta a cigány gyerekek elkülönítését.

A per során Balog Zoltán humánminiszter végig kiállt a szegregált iskola mellett, s a civil jogvédők szerint még a köznevelési törvényen is úgy változtatott, hogy miniszteri rendelettel adhasson felmentést egyes intézményeknek a szegregáció tilalma alól. Igaz, Balog szerint ez félremagyarázás: a törvénymódosítással éppen hogy a szegregáció ellen kívánták felvenni a harcot. Kocsis Fülöp püspök szerdán azt nyilatkozta, mindent megtesznek az intézmény megmaradásáért, az iskola gondnoka pedig azt mondta, ha a Kúria is ellenük dönt, nemzetiségi iskolaként folytatnák a működést.

A CFCF az iskolaalapításhoz működési engedélyt kiadni jogosult Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalhoz fordult, hogy megakadályozza a jogszabályok kijátszását. Emlékezetes, hogy Czibere Károly társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár egy szegregációval foglalkozó konferencián két alkalommal is leszögezte: a Huszár-telepi iskola szeptembertől nem indíthat első osztályt - az egyház törekvése azonban ennek teljesen ellentmond. - Az egyház teljesen másként látja ezt a kérdést. Ha az ő értelmezésük nyer igazat, az azt jelenti, hogy nekik nem kell a magyar törvényeket figyelembe venni - mondta a Népszavának Daróczi Gábor. A CFCF elnöke szerint ha a helyzet azt indokolja, szervezetük a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fog fordulni. - Megkérdeztem Balog Zoltántól, hogy ha Strasbourgban is igazunk lesz, lemond-e miniszteri megbízatásáról. Nem kaptam választ. Pedig ez egy valódi kérdés, amire valódi reakciót várunk - mondta Daróczi, hangsúlyozva: Csehország ellen nemrégiben indított kötelezettségszegési eljárást az EU szegregáció miatt, s nem lenne meglepő, ha ez Magyarországon is megtörténne.

Kerestük a Sója Miklós iskola vezetőjét is: vajon a bírósági ítéletek, valamint a Kúria határozatának késése nem akadályozta-e a napokban lezajlott beiratkozásokat. Kérdéseinkre azt a választ kaptunk, hogy az iskola megvárja a Kúria döntését, ám a beiratkozásra ez nincs hatással, a leendő elsősök beíratása a csütörtöki és a pénteki napon megtörtént. Azt azonban nem tudják, mi lesz a gyerekekkel akkor, ha jövő héten a Kúria úgy dönt, szeptembertől az iskola nem indíthat első osztályt.

Szerző

Miattuk is vonul utcára a fél ország

Publikálás dátuma
2015.04.18. 07:09

Andy Vajna

 Az Orbán-kormány filmügyi kormánybiztosa, egyben kaszinókirály Andrew G. Vajna az, akiről tavaly az Átlátszó derítette ki, hogy miközben közvetlenül egyetlen magyar cégben sem tulajdonos, addig egy többlépcsős, offshore cégekkel teletűzdelt céghálóban vezető szerepet játszik. Ugyanis ennek a vállalatrendszernek a végén valóban Vajna van, de nem mint tulajdonos, hanem mint "felügyelőbizottsági tag", vagy mint "elnök". Sikeresnek azonban csak Vajna offshore cégei mondhatóak, vagyis igen kevés adót kell fizetnie a közvetlenül az érdekeltségébe tartozó vállalkozások után. Ezek a gyümölcsöző cégek pedig mind a szerencsejáték-iparhoz köthetőek, amelyben viszont a kormánybiztos igen nagyot alakított: a fővárosban és környékén nem lehet másnak kaszinója, csak neki, ugyanis a tulajdonában lévő Las Vegas Casino Kft. a kormánytól mint az öt helyi koncessziót elnyerte egy évvel ezelőtt.

Habony Árpád

Habony Árpád, Orbán Viktor koronaőrként kezdő szürke eminenciása, akit leginkább vitrin- és Gucci-rajongásáról, illetve érdekes vezetési szokásairól ismerhet a nagyközönség: ugrott már ki telepjárójából nyugdíjasokat rugdosni, de legutóbb egy "szellemautóval" menekült Andy Vajna barátjával újságírók elől. Az ember, akinek semmije nincsen: se jövedelme, se munkahelye, csak állandó parlamenti belépője. A miniszterelnök titokzatos tanácsadója azonban hamarosan már bejelentett állással is rendelkezhet, hiszen úgy tűnik, hogy a keze alatt nőhet nagyra a kormány új – a Simicska hagyta űrt betöltő - médiabázisa. Nemrég ugyanis megalapították Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. néven azt a holdingcéget, amelynek 50 százalékos tulajdonosa maga a rejtélyes Habony.

Lázár János

 A Miniszterelnökséget vezető miniszternek köszönhető, hogy a magyar civil szervezetek uniós támogatásaik igen nagy részét elbukták az elmúlt időszakban. Lázár volt az, aki egy évvel ezelőtt még miniszterelnökségi államtitkárként norvég EU-ügyi miniszternek írt levelével kirobbantotta az azóta is tartó kormány-Ökotárs Alapítvány háborút. A Norvég Civil Támogatási Alap juttatásainak elosztásáról döntő konzorcium folyamatos vegzálásának vége pedig az lett, hogy a Norvég Alap felfüggesztette magyarországi kifizetéseit. De szintén Lázár volt az, akinek 2013-as közpénzen való utazgatásáról megjelent cikkeknek "hála" az Origo szerkesztősége felállni kényszerült. Azóta hiába született jogerős ítéletet az utazások körülményeinek kiadásáról, a miniszter felülvizsgálati kérelemmel élt a döntés ellen. Nem feledhető a gyermekei nevére íratott, családi összefogásból vásárolt 70 milliós ingatlan és a 23 milliós csehországi fácánvadászat megrendelése (majd nyilvánosságra kerülése utáni lemondása) sem.

Mészáros Lőrinc

 Orbán Viktor régi barátját 2011-ben időközi önkormányzati választáson választották Felcsút polgármesterévé, miután elődjét köztartozásai miatt eltávolították a posztjáról. Megválasztása óta építési vállalkozásai virágzásnak indultak – olyannyira, hogy a mintegy négymilliárd forint értékű felcsúti stadiont is részben a cégei építették fel. Emellett mezőgazdasági érdekeltségei is vannak: sertéstelepeit például százmilliókkal támogatja az Unió. Legnagyobb cége, a Mészáros & Mészáros Kft. 2011-ben 157 százalékkal, majd 2012-ben és 2013-ban is egyaránt 110 százalékkal növelte árbevételét az előző évihez képest. Mészáros Lőrinc nem tagadta, abban, hogy idáig eljutott, a szerencse és a Jóisten mellett a miniszterelnöknek is jelentős szerepe volt.

Rogán Antal

Rogán Antalnak tavaly áprilisban többször is módosítania kellett a vagyonnyilatkozatán, mert kiderült, hogy a korábban beírtnál nagyobb részben birtokolja folyamatosan növekvő méretű lakását. Több ellenzéki képviselőknek gyanússá vált az is, hogy a frakcióvezető havi kiadásai meghaladnák azt, amit saját bevallása szerint keres. Erre reagálva Rogán vagyonosodási vizsgálatot kért maga ellen, és állítása szerint mindent sikerült igazolnia a NAV-nál. A vizsgálatról szóló dokumentumokat azonban nem mutatta meg a sajtónak. Meggyűlt a baja több V. kerületi ingatlannal is: az általa vezetett önkormányzat többeknek nyomott áron értékesített belvárosi ingatlanokat. Például a jelenleg felbujtóként elkövetett emberölésért kiszabott, 11 éves fegyházbüntetését töltő Portik Tamás volt élettársának, Pápa Marianne-nak. Maga Portik is azt állította, ismeri Rogánt, aki tagadta, hogy ismerné az alvilági figurát. Rogán a letelepedési kötvények értékesítésében is érdekelt lehet: az Index szerint azt a céget, amely Kínában értékesíti az okmányokat, maga Rogán ajánlotta a Gazdasági Bizottságnak.

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter is megégetheti magát a Quaestor bukásával, ugyanis a külügyminisztériumnak és a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak is volt számlája a brókercégnél. Szerencsére a külügy pont a brókerház csődje előtt - a kormányfő utasítására - kivette a pénzét a pénzintézetből. A külügyminiszter tavaly áprilisban 167 millió forintért vásárolt magának családi összefogással luxusvillát Dunakeszin, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában – ezt azzal magyarázta, hogy a ház három nappal a bevallás leadási határideje után került a nevére. Szijjártó elkötelezett támogatója Dunakeszi sportéletének is: egy ideig a helyi másodosztályú futsal csapat igazolt játékosa volt. Mióta Szijjártó felkarolta az együttest, a csapat költségvetése megugrott olyan szponzoroknak köszönhetően, mint a Közgép Zrt., a TEVA Magyarország Zrt. és a Porsche Hungária. Csapattársai közül öten is a Külügyminisztériumban kaptak jól fizető állást.

Tiborcz István

Tiborcz István nevét 2013-ban ismerhette meg a közvélemény, amikor feleségül vette Orbán Viktor legidősebb lányát, Ráhelt. Cége, az Elios Innovatív Zrt. pár év alatt Magyarország zöldenergia-iparának egyik piacvezető tagjává nőtte ki magát, és megsokszorozta bevételeit – az Elioséhoz hasonló mértékű gyarapodással csak Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. büszkélkedhet. Ebben jelentős szerepe volt az állami megrendeléseknek: legtöbb esetben települések közvilágításának modernizálását végezték. A 444.hu adatai szerint Orbán vejének cége 2015-ben mintegy négymilliárd forintot nyert el állami pályázatokon – és még csak április közepe van. Tavaly decemberben a Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egyévi svájci taníttatására. Ráhel szerint a vádaknak nincs semmi alapjuk, mivel férjével önálló háztartásban élnek és teljes mértékben a saját lábukon állnak.

Szerző
Témák
tüntetés