RMDSZ;Tőkés László;Szász Jenő;Magyar Polgári Párt;

2015-04-20 07:31:00

Vége az erdélyi testvérháborúnak

A magyar pártok versenyét egyértelműen az RMDSZ nyerte Erdélyben, s ezt a Fidesz zsebpártja, a Magyar Polgári Párt is belátta. Egyértelműen ez derült ki az RMDSZ szombaton véget ért kolozsvári kongresszusán.

Tőkés László pártjának, az EMNP-nek a képviselői hiányoztak az RMDSZ kongresszusról, de Szász Jenő egykori alakulata, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelen volt a kolozsvári fórumon. Az új polgári elnök, Bíró Zsolt bejelentette: „Készek vagyunk lezárni a testvérharcot”. Szavait a kongresszus nagy tapssal jutalmazta. Biró azt emelte ki, hogy a két alakulat céljai közösek, bár eszközeik különböznek. Kijelentette: az MPP elfogadja azt, hogy az RMDSZ a vezető erő.

Az RMDSZ politikusok és Kelemen Hunor elnök maguk is kimondták, hogy a magyar szövetség bizalomvesztéssel szembesül, hogy meg kell állítania a szavazók lemorzsolódását, ezért is lett a kongresszus jelszava az újratervezés. Kelemen Hunor az elmúlt évek választásainak mérlege kapcsán úgy vélekedett, az adott helyzetben mindegyiken jó eredményeket ért el az RMDSZ.

Hangsúlyozta, hogy bár hármas magyar-magyar verseny volt, több polgármesteri tisztséget szereztek meg 2012-ben, mint négy évvel korábban. A 2012-es parlamenti választások is új feltételek között zajlottak. „Politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét csak azért, hogy megpróbálják térdre kényszeríteni szövetségünket. Nekik sem sikerült” – fogalmazott Kelemen.

Az alternatív magyar pártok a Fidesz és Orbán Viktor segítségével jöttek létre és működtek. 2003-ban szakadt ketté az RMDSZ, jöttek létre az úgynevezett nemzeti tanácsok, majd a Szász Jenő vezette MPP. A polgáriak csak önkormányzati választásokon indultak, Szász Jenő megyei tanácselnöki kampányában Orbán személyesen is részt vett. Rossz eredményeik és a Tőkés Lászlóval kialakult személyi ellentét miatt Orbán ejtette az MPP-t, 2011-ben hozták létre Tőkésnek az EMNP-t. A Néppárt indult a parlamenti választásokon is, teljesítménye egy százalék alatt maradt.

Tariceanu a vörös liberális
Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök, akinek kormányában az RMDSZ is részt vett 2004-2008 között a magyar szövetség kolozsvári kongresszusán többek között azt mondta, hogy az egyéni jogokért és szabadságjogokért folytatott harc nem ért véget, az emberi jogokat pedig veszélyeztetik Romániában.
Az elmúlt időszak ügyészségi eljárásait a „Basescu-rezsim kísérteteinek nevezett és úgy vélekedett, hogy Basescu többet ártott Romániának, mint Ceausescu. A volt államfő Facebook bejegyzésben reagált volt miniszterelnöke szavaira, vörös liberálisnak nevezte Tariceanut.



.