A másik Amerika

Szombati számunkban már beszámoltam arról a meghallgatásról, amelyen egy amerikai jogásznő mondta el az úgynevezett TTIP egyezményről a véleményét. (Ez a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség, az EU és az USA között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény nevének rövidítése.) Sharon Treate jelenleg a környezetvédelemnek elkötelezett amerikai politikusok lobbiszervezetének szakértője, ezt megelőzően huszonkét éven át képviselője, majd szenátora volt Maine állam kongresszusának. Előadásában pontosan ugyanazért kritizálta a készülő egyezményt, amiért az európai baloldali és zöld pártok, civil mozgalmak. Jelen formájában meggyengítené a demokratikus döntéshozatalt, felvizezné az EU és egyes amerikai szövetségi államok szigorú környezetvédelmi, egészségügyi, élelmiszer-biztonsági törvényeit, és páratlan túlhatalmat adna a multinacionális vállalatbirodalmaknak. És feladná az elővigyázatosság elvét, amit Treate asszony jellegzetes amerikai gyakorlatiassággal a következőképp magyarázott el.

Az EU normái szerint egy termék engedélyezésénél előzetesen meg kell vizsgálni, nem tartalmaz-e például rákkeltő anyagokat, miközben az Egyesült Államokban engedélyezhetik ugyanezt a terméket. Ha huszonöt év múlva bebizonyosodik róla, hogy rákkeltő, akkor, és csak akkor kivonják a forgalomból. A TTIP úgy értelmezné a szabad kereskedelmet, hogy ha egy terméket (vegyszert, hatóanyagot, stb.) engedélyeznek az USA-ban, akkor azt automatikusan engedélyezni kell az Európai Unióban is. Az egyezmény kulcseleme ugyanis az úgynevezett Investor-State Dispute System. Ezt magyarra értelemszerűen úgy lehet lefordítani, hogy a magánbefektetők és az államok vitáinak rendezése. Ha az EU bármelyik tagállama olyan szabályozást tart fenn, amely nem létezik az Egyesült Államokban, akkor a nagyvállalatok nemzetközi bíróságon kényszeríthetik ki a szuverén országok törvényeinek eltörlését. Ez az, amit Sharon Treate szerint semmiképp sem szabad elfogadnunk.

A meghallgatáson feltettem a volt szenátornőnek azt a kérdést, hogy az Egyesült Államok progresszív erői meg tudják-e akadályozni a TTIP amerikai elfogadását, vagy nekünk, európaiaknak kell - ahogy kissé nagyképűen fogalmaztam - értük is harcolnunk? Nevetve azt válaszolta, hogy csak ne becsüljem le az amerikai környezetvédők, szakszervezetek, civil mozgalmak erejét, amelyek minden demokratikus eszközt bevetnek az egyezmény ellen. Míg hallgattam, ismét arra kellett gondolnom, mekkora ostobaság a TTIP, vagy általában az amerikai külpolitika bírálóit „Amerika-elleneseknek" címkézni. Az amerikai társadalom ideológiailag ugyanannyira megosztott, mint a magyar, és ráadásul a civil mozgalmak sokkal erősebbek, mint nálunk. Az amerikai vállalatbirodalmak mindent legázoló hatalmát, a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági rendszert, az agresszív külpolitikát (amit Obama elnök szerencsésen mérsékelt) ugyanúgy, vagy még jobban elítélik, mint az európai baloldal.

Tudom, hogy a Népszava olvasói közül lesznek, akik azt mondják, szép dolog a TTIP bírálata, de az elkeserítő mai magyar viszonyok között van-e bármi jelentősége? Érdemes a válsággal küzdő magyar baloldalnak ilyen kérdésre fecsérelnie az energiáját? Én megfordítanám a kérdést: az európai baloldal számos kérdésben viszonylag egységes álláspontot alakított ki, amely közös fundamentumot, erkölcsi tartást biztosít a számára. Régebbi híveit ez tartotta meg, a fiatalokat pedig ez vonzza a progresszió táborába. A nagyvállalatok túlzott hatalmának elutasítása, tiltakozás a közszolgáltatások privatizációja ellen, az iraki háború ellenzése, szolidaritás a latin-amerikai progresszív mozgalmakkal, a klímaváltozás megfékezése és hasonló nemes kezdeményezések. A magyar baloldal és a progresszív hazai sajtó nem azonosult igazán ezekkel az ügyekkel, mert mindig voltak „fontosabb” hazai gondok és botrányok. Így aztán egyre nehezebb lett vonzó és meggyőző választ adni arra a kérdésre, mitől is vagytok ti baloldaliak? Pedig a szocialista kormányok alatt csökkent a szegények és a gazdagok közti jövedelmi különbség, míg a Fidesz dühödten szegény-ellenes politikát folytat. De egy ilyen statisztikai adattal önmagában nem lehet százezreket megnyerni a baloldali értékeknek.

A TTIP elleni küzdelem a baloldaliság alapértékeire támaszkodik. A hétköznapi emberek egészsége, a környezetünk védelme fontosabb, mint a nagyvállalatok haszna. A demokratikusan választott parlamentek által hozott törvényeket profitérdekből semmilyen gazdasági erő nem változtathatja meg. A kormányoknak a népüket, és nem a multikat kell szolgálniuk. Ha jobban belegondolunk, egyszerű dolgok ezek.

A szabad kereskedelem önmagában természetesen egyáltalán nem rossz dolog. Csökkenti a termékek árát, bővíti a választékot, és ha a munkaerőpiacra is kiterjed, akkor növeli a dolgozó ember szabadságát, választási lehetőségeit. Csak azt kell biztosítani, hogy a belső és külső gazdasági szereplők egyaránt tiszteletben tartsák a nemzeti parlamentek döntéseit és az Európai Unió közösen elfogadott jogszabályait, környezetvédelmi és egyéb normáit.