demonstráció;Nemzeti Színház;Burgtheater fesztivál;

2015-04-20 11:23:00

Botrány a Nemzetiben: demokráciáért demonstráltak a színészek

A bécsi Burgtheater vasárnapi esti előadása után a magyarországi demokráciáért aggódó levelet olvastak fel a Nemzeti Színházban. A közönség egy része tapsolt, a másik része fütyült, a harmadik pedig értetlenül fogadta a nem várt demonstrációt.

MITEM Nemzetközi Színházi Fesztivál  felkérésére idén igent mondó Burgtheater az előadás után aktuálpolitikai performansszal rukkolt elő. Jan Bosse, az előadás rendezője pénteken értesítette a Nemzetit és a saját színészeit is, hogy nem jön el a vasárnapra megszervezett közönségtalálkozóra.

Karin Bergmann, a Burgtheater igazgatója is hasonló levelet írt, így a színészek egyedül maradtak Budapesten az előadással. Bár Vidnyánszky felajánlotta nekik a közönségtalálkozó megtartását, helyette inkább levelet írtak - tudta meg a Valasz.hu.

Martin Reinke, az egyik színész olvasta fel a németül és angolul vegyesen megírt levelet, ami a magyarországi demokráciát fenyegető veszélyekről szólt, melyben elmondta, hogy ennek ellenére eljöttek Magyarországra, és nagy örömmel játszottak a közönségnek. A levél így szólt: "Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!" - zárta a sorokat a színész.

Az alig másfél perces aktuálpolitikai demonstrációt a közönség vegyesen fogadta, volt aki bekiabált, hogy nicht war, azaz nem igaz, voltak akik tapsoltak, voltak, akik látványosan kivonultak. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatója, miután tudott a levél felolvasásáról, a plakettet, amit általában az előadás utáni fogadáson szoktak átadni, rögtön az előadás végén, a színpadon nyújtotta át Reinke-nek. A beszéd alatt nem jelent meg az elhangzó szöveg a kivetítőn, ezzel szemben az aradi vértanúk nevét sorakoztatta fel a vendéglátó színház.

Magyarázatot vár Vidnyánszky 
A Nemzeti Színház főigazgatója a Burgtheater intendánsának, Karin Bergmann-nak küldött levelében kiemeli: "úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra."
Arra kéri a Burgtheater intendánsát, tájékoztassa: "mi volt az oka annak, hogy a társulatot Ön és a rendező magára hagyta a Nemzeti Színházban és mi az oka annak, hogy egy, az európai színházi kultúrában elfogadhatatlan eszközhöz folyamodtak munkatársai. Úgy érezzük, ezzel a magyarázattal a MITEM-en örömmel részt vevő többi társulatnak is tartoznak."
A főigazgató kitért arra is, hogy a Burgtheater társulatának felajánlották, rendező nélkül is tartsák meg a közönségtalálkozót, de ezzel nem kívántak élni. "Az előadás végén azonban egy, a magyar belpolitikával kapcsolatos utalásokkal tűzdelt levelet olvastak fel a közönségnek, mely gesztust meglehetős értetlenséggel fogadtunk. Meglehetős türelemmel viseltük azt is, amikor a Burgtheater munkatársai fasisztáztak a színpadon, próba közben" - áll a levélben.
Mint írja, a Nemzeti Színház számára megtiszteltetés színpadán fogadni a világ meghatározó színházait, így a Burgtheatert is. "A Sirály inspiratív, izgalmas előadás volt, amelyet a közönségünk jól fogadott. A jövőben is szívesen működünk együtt Önökkel, ám szeretném, ha a tegnap Budapesten történteket megmagyarázná."