útlezárás;partfal;7-es főút;Fonyód;

2015-04-20 19:32:00

Egész nyáron útlezárás lesz Fonyódon

Hétfőn két napra teljesen lezárták a 7-es főút fonyódi szakaszát a megmozdult partfalnál szükségessé vált fakivágások miatt, de a település polgármesterének tájékoztatása szerint azt követően is csak fél pályán lehet majd ott közlekedni, várhatóan egész nyáron át, felváltva a két irányból.

Hidvégi József (Fidesz-KDNP) az MTI-nek hétfőn azt mondta, nem érti, miért nem lehet vis maior helyzetként értékelni a falszakaszok újbóli megmozdulását, megrepedését még azok leszakadása előtt, hogy soron kívül el lehessen végeztetni a helyreállítási munkákat, még a turistaszezon előtt.

A 7-es főút fonyódi szakaszán a jelentős mennyiségű csapadék hatására mozdult meg februárban a löszfal ismét, azt követően félpályás útlezárást léptettek érvénybe. A partfal folyamatos mozgása következtében egyrészt nagyobb mennyiségű lösz kerülhet az úttestre, másrészt a hegyoldalon lévő fák is megdőlhetnek, és veszélyeztethetik az autósokat. Tavaly az útnak ezt a szakaszát hónapokra le kellett zárni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a helyreállítási munkák első lépéseként a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. hétfőn és kedden kitermeli a területről azokat a fákat, amelyek közvetlen balesetveszélyt jelenthetnek a közlekedőkre és a partfal további mozgásához is hozzájárulhatnak, emiatt erre a két napra teljesen lezárták ezt az útszakaszt, a munkálatok idejére a forgalmat elterelik.

Fonyód polgármestere hétfőn azt közölte: a szükségessé vált helyreállítási munkák elvégeztetéséhez meghirdetett meghívásos közbeszerzési eljárás nem lett érvényes, mivel a beérkezett ajánlatok meghaladtak egy bizonyos összeghatárt, és újabb, nyílt közbeszerzést kell lefolytatni az uniós szabályok szerint. Ennek lebonyolítása négy hónapig is eltart, így marad nyáron is a váltott közlekedéshez lámpával ellátott félpályás útlezárás az érintett szakaszon.

Mint arról beszámolt, a közútkezelő számára tavaly 100 millió forintot biztosított a kormány arra, hogy a mintegy két kilométer hosszú fonyódi löszfal stabilizálásra terveket készítsen, és a helyzetet megoldja. A februári partfalmegmozdulás miatt mintegy 20 köbméternyi földet kell majd eltávolítani, de a mögötte húzódó törésvonal miatt további, jóval nagyobb mennyiségű föld elhordása válik majd szükségessé.

A tervek szerint a mostani partfalmegmozdulás által érintett, mintegy 50 méter hosszú szakaszon lefedik majd hálóval a partfalat, védve azt a további eróziótól. Előzetes becslések szerint a fonyódi löszfalprobléma végleges megoldása teljes hosszában mintegy 2 milliárd forintba kerülne.