MSZP;felsőoktatás;

MSZP: a kormány pártfőiskolává silányítaná a felsőoktatást

Az MSZP szerint a kormány "végső csapást" akar mérni a felsőoktatásra a tervezett átalakításokkal, a felsőoktatást "pártfőiskolává" akarja silányítani.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának Alkotmány utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány miatt vannak katasztrofális állapotok a felsőoktatásban, és amit most a kabinet tesz, az nem a bolognai rendszer racionalizálása, hanem a felsőoktatás "pártfőiskolává" való silányítása. Jelezte, támogatják a hallgatók követeléseit, és a hallgatók jól teszik, ha küzdenek az átalakítás ellen.
Úgy értékelte, hogy a tervezett változtatásokkal végső csapást mérnek a felsőoktatásra, és ezzel Magyarország jövőjére is.

Bírálta, hogy a sajtóhírek szerint konzisztóriumokat - egy újabb kormányzati ellenőrzési szervet - hoznának létre az egyetemeken. Ezzel szerinte megszűnik az egyetemi autonómia, ami már a kancellárok kinevezésével is sérült. Nem is értem, mi szükség van egyáltalán rektorra? - tette fel a kérdést.

Kunhalmi Ágnes teljesen irracionális lépésnek nevezte egyes szakok megszüntetését. Elmondta, a tervezett átalakítások következménye az lehet, hogy az ELTE társadalomtudományi kara megszűnik, miközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem helyzetbe kerül.

Nem egy új egyetem létrehozásával van baj, hanem azzal, hogy verseny nélkül helyzetbe hoznak egy intézményt úgy, hogy erőszakosan odatelepítenek szakokat - fejtette ki véleményét.
Kunhalmi Ágnes értékelése szerint gyakorlatilag "a szovjet tervgazdasági rendszert" vezetnék be ismét.