Balog Zoltán;Nemzeti Közszolgálati Egyetem;Raoul Wallenberg Szakközépiskola;

2015-04-21 18:41:00

Nincs mese, költöznie kell a Wallenbergnek

Jó híréhez méltó körülmények közé költözik majd a fővárosi Raoul Wallenberg szakközépiskola - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden az M1 délutáni híradójában.

A híradóban elhangzott, hogy a szülők és tanárok hétfő délután gyűlést tartottak. Az iskola honlapján aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az ezer tanulónak és száz dolgozónak máshol kell elkezdenie a következő tanévet. Budapest egyetlen egészségügyi, szociális és pedagógiai képzést biztosító szakközépiskolájának azért kell székhelyet váltania, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek szüksége van az épületre - mondták a Híradóban.

Balog Zoltán tárcavezető az M1-nek elmondta: a szakközépiskolának azért kell kiköltöznie az épületből, mert az az NKE Ludovika Campusának része.
A miniszter ugyanakkor kiemelte, szeretné megnyugtatni a tanulókat és a diákokat: végleges döntés még nem született. Balog Zoltán közölte: olyan megoldásban érdekeltek, hogy az ottani pedagógiai munka és teljesítmény ne kerüljön méltatlan körülmények közé.