előadás;Matthias Langhoff;“Odüsszeusz hazatérése”;Kortárs Művészeti Központ;Kutyaház;

2015-04-24 03:11:00

Fájdalmas üvöltés a szabadságért

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó egyik leginkább várt előadása az Apolló mozi (Cinéma Apollo) volt. A svájci Théâtre Vidy-Lausanne produkcióját Matthias Langhoff és Caspar Langhoff jegyzi rendezőként.

Matthias Langhoff nagyon jó névnek számít az európai színházi körökben. Fénytervezőként kezdte színházi pályáját, így rendkívüli érzékkel alakítja ki ma is az előadásainak a látványvilágát. Az Apolló mozi látványával nincs is semmi baj, hiszen több rétegű teret érzékelhetünk. Egy áttetsző vetítővászon mögött zajlanak a valódi színpadi események, a vetítés és az élő színpadi játék váltakozik, illetve az első, jóval rövidebb részben, a filmmé a főszerep, a másodikban pedig a színpadi játéké.

A film a filmben játék jó ötlet, hiszen a történet filmes, vagyis egy moziban játszódik, Riminitől úgy 500 kilométernyire északra. Kevéssel a második évezred előtt. A filmszínházban Hans Reinghold régi filmjét, az “Odüsszeusz hazatérését” játsszák. A moziba beténfereg egy férfi, rendel egy sört a popcorn-t áruló bárpultos nőtől. Kettejük találkozása nyomán két teljesen különböző sors fonódik mégis valamilyen módon egymásba.

A filmrendező megvallja árulásait, gyarlóságait, a nő pedig magányát, kiszolgáltatottságát. A magánéleti sztorit pedig körülöleli a mitológiai történet, Odusszeusz legendája. A produkció szövegkönyvét egyébként Langhoff egy neves francia íróval, Michel Deutsch-csal együtt írta. Az előadást uralja a szárnyaló fantázia, amely újabb és újabb izgalmakat rejt, csak közben alkalmat ad arra is, hogy a néző elveszítse a fonalat, kizökkenjen. Mintha maga a valós történet kevésnek bizonyulna, és idővel maga alá temetné a rendező öntörvényű víziója.

A színészek, különösen a két főszereplő, François Chattot és Evelyne Didi mindent megtesznek, hogy élvezhető legyen a játékuk, ám, mégsem sikerül áttörni azt a bizonyos falat és ebben nem csak a már említett áttetsző vetítővászon a hibás. Úgy érezni, hogy egy remek ötlet, melyet Moravia A megvetés című regénye inspirált, lett a látvány és a túlbonyolított rendezői koncepció áldozata. A MITEM-en most először kísérleteztek a szinkronnal, nem eredménytelenül, Udvaros Dorottya, Tompos Kátya, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor sokat tett azért, hogy az Apolló mozi története mégis valamennyire eljusson a közönséghez, amely egy része nem volt türelmes és előadás alatt elhagyta a nézőteret.

A Vlad Troitskyi rendezte Kutyaház (Felülnézetben. Alulnézetben) című előadást viszont nem hagyták el a nézők, pedig a rendező nem bánt különösebben finoman a közönséggel. A kijevi Kortárs Művészeti Központ (DAKH) produkciójának díszlete kétszintes, alul egy szűk alacsony ketrecből állt, felül pedig ahová felterelték a nézők egy részét, paddal körülhatárolt nyitott teret alakítottak ki. A két szintet acélháló választotta el egymástól, a közönség fentről nézte a ketrecben zajló eseményeket. A ketrec tulajdonképpen egy bunkerként értelmezhető, ahol rabok, vagy inkább elnyomott alattvalók sínylődnek.

A főnök, egy atletikus termetű fiatalember, vegzálja őket. Történet nincs is annyira, a mozaikos jelenetekben az elnyomó hatalom könyörtelen természetrajza tárul elénk. A szürke ruhás rabok némelyikének hol énekelnie kell, szórakoztatni a fölöttük állót, de ebből inkább fájdalmas siratóének lesz, máskor takarítani, mindig a parancsnak megfelelően kell cselekedni. Ha a főnök eszik, vagy tévét néz, akkor is meg kell hunyászkodni, az alattvalók pedig ehetik a moslékot.

Ez az egész kissé didaktikusnak hat, mindenesetre ahogy múlik az idő, úgy válik egyre embertelenebbé, így emelve a tétet is, végül már csak a túlélés a cél mindenáron. A ketrec közepén egy kalitkában a fő ellenség található, őt a főnök teljesen megalázza, megfosztja őt emberi mivoltától, leönti fekáliával. Az éltető oxigén is egyre fogy, az acélhálóra felülről padlókat dobálnak, a nézőknek is el kell húzniuk a lábukat, nehogy megsérüljenek. A ketrec elsötétedik. A szünet után változik a perspektíva.

A nézőket terelik be a szűk, rendkívül alacsony ketrecbe, felül pedig szertartás zajlik, elképzelhető, hogy egyfajta rekviem a korábban elpusztítottakért. Másodjára mi, a ketrecbe szorult nézők, magunk is átélhetjük, milyen a beszorítottság, a szabadság elvesztése, amikor ránk zárják a bunker ajtaját. Fölöttünk olykor bakancsok bántó zaja hallatszik, szemünkbe a csapódó cipők csípős, könnyeztető pora hull. Egyszer valaki megkérdezi tőlünk, honnan jöttünk, van-e dalunk, himnuszunk. Először hosszas hallgatás a reakció, majd valaki elkezdi énekelni a magyar himnuszt.

A bezártak java követi. Katartikus pillanat, a dal értelmet nyer, identitást, összetartozást fejez ki. Az előadás akár véget is érhet, és ez meg is történik, előtte még folklór elemekkel vegyített kórusrészletek hangzanak el, megfordítva a hangulatot, némi reményt mutatva, hogy talán nincs még mindennek vége. Az előadást követő közönségtalálkozó sok mindent megmagyaráz. A rendező elmeséli, milyen stációkon ment át az előadás.

Elmeséli azt is, hogy a forradalom idején a társulat tagjai mindennap kimentek a térre, óránként elénekelték a himnuszt, tüntettek, este pedig mentek a színházba próbálni. Nappal a színészekből forradalmárok, este pedig újra színészek lettek, olyanok, akik a színpadon és azonkívül is a szabadságukért harcolnak. Azt hiszem, van tőlük mit tanulni.

Nem kér bocsánatot a Burgtheater

Nem kér elnézést és magyarázatot sem ad a Burgtheater a vasárnapi fesztiválszereplésükön történt akciójára a Nemzeti Színháznak írt levelében - közölte a budapesti teátrum csütörtökön az MTI-vel. A bécsi színház igazgatója postafordultával megválaszolta Vidnyánszky Attila magyarázatot kérő levelét, de a levelet nem teszik közzé.

A Nemzeti Színház kommunikációs osztálya csütörtökön azt a tájékoztatást adta, hogy a megkapták a Burgtheater válaszlevelét, de - a feladó döntését tiszteletben tartva -, ők sem teszik azt közzé. Mint fogalmaztak, a levélben semmi újdonság nem szerepel, ha nyilvánosságra kerülne, az sem vinne senkit közelebb a megoldáshoz.

A levélben nem kérnek elnézést a társulat akciója miatt és nem adnak magyarázatot a politikai nyilatkozat felolvasására, és arra se, hogy a Burgtheater igazgatója és a darab rendezője miért mondta le a fesztiválon való részvételt - mondták. Mint ismeretes, a Burgtheater vasárnap esti vendégjátéka, a Sirály előadása után egy, a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvasott fel a bécsi társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban.