Előfizetés

Megoldódik a menekültügy? Ez történt az EU-csúcson

Németország és Franciaország két-két, az Egyesült Királyság pedig három hajót, köztük az HMS Bulwarkot, valamint további eszközöket, például helikoptereket is felajánlott a földközi-tengeri migrációs válság kezelésére a csütörtökön Brüsszelben tartott rendkívüli uniós csúcstalálkozón.

Angela Merkel német kancellár az állam-, illetve kormányfők tanácskozását követően elmondta, hogy hazája egy fregattal és egy járőrhajóval járul hozzá a műveletekhez. Megerősítette azt is, hogy egyelőre az uniós tengerihatár-őrizeti missziók költségvetésének megháromszorozásában állapodtak meg, de ha ez sem elég, tovább fogják növelni a műveletek büdzséjét.

"A mai csúcstalálkozó elsősorban a szolidaritásra és a felelősségre összpontosított" - hangsúlyozta Merkel. A vezetők arról is döntöttek, hogy felkérik az unió külügyi főképviselőjét, vázolja fel annak lehetőségeit, hogy az EU-tagországok katonai eszközöket vethessenek be az embercsempészek hajóinak elpusztítására.

Merkel arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása vagy egy líbiai egységkormány felkérése alapján lehetséges, de hozzátette, hogy egyelőre egyik sem létezik. Francois Hollande francia államfő a csúcstalálkozót követően közölte: hazája más országokkal együtt határozati javaslatot terjeszt majd elő az ENSZ BT-ben, hogy a testület felhatalmazást adhasson az akcióra.

A német kancellár arról is beszélt, hogy a menekültek egyenlőtlenül oszlanak el a tagállamok között, öt országban nyújtják be a menedékkérelmek kétharmadát. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy szerinte nem alkalmazzák minden tagállamban megfelelően az uniós menedékjog előírásait, nem mindenkit regisztrálnak ujjlenyomattal, holott kellene.

Merkel azt is elmondta, hogy szó volt a menekültek tagországok közötti elosztásáról is, és, hogy ez csak önkéntes alapon lehetséges, ennek céljából pedig kísérleti program, pilot project indul. Francois Hollande tudatta: Párizs 5-700 szíriai menekültet fogad be ennek keretében.

A német kormányfő arra is kitért, hogy a migráció kiváltó okait is kezelni kell, ehhez pedig szoros együttműködésre van szükség az unión kívüli kiindulási és tranzitországokkal. A szövetségi kancellár közölte, Málta vállalta, hogy vendégül látja az uniós tagállamok és afrikai országok vezetőinek csúcstalálkozóját. David Cameron brit miniszterelnök már a csúcstalálkozó előtt bejelentette hazája felajánlását, ugyanakkor nyíltan közölte, hogy ennek az a feltétele, hogy Földközi-tengeren kimentett vagy elfogott embereket a legközelebbi országba vigyék, s ne kaphassanak automatikusan lehetőséget arra, hogy az Egyesült Királyságban folyamodjanak menedékjogért.

Az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex Triton akciójában jelenleg 21 tagállam vesz részt, eddig hét hajót, négy repülőgépet, egy helikoptert és valamivel több mint 60 szakembert bocsátottak rendelkezésre. Az uniós diplomáciát az lendítette működésbe, hogy a múlt hét végén több mint 700-an haltak meg, amikor az Észak-Afrikából az európai partok felé tartó hajójuk felborult a tengeren. A tagállami vezetők a csúcstalálkozón egy perc csenddel emlékeztek az áldozatokra.

Közös európai felelősség

Publikálás dátuma
2015.04.24. 03:09
Orbán Viktor ismét kilógott a fősodorból FOTÓ: MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/BURGER BARNA
Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek tegnapi rendkívüli csúcstalálkozójának célja a Földközi-tengeren kialakult migrációs válság kezelése volt. Donald Tusk előzetesen jelezte, nem egyes országok, hanem egész Európa közös problémája a menekültkérdés. Orbán Viktor ezúttal is másképp gondolta.

Közép-európai idő szerint délután négy órakor, egy perces néma főhajtással kezdődött a vasárnapi földközi-tengeri tragédia nyomán összehívott brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozó. A tanácskozás kezdeményezője, Donald Tusk az Európai Tanács elnöke előre jelezte, senkinek nincsenek illúziói a tekintetben, hogy a problémát egyetlen találkozón meg tudnák oldani, de hangsúlyozta, hogy a tagállamok vezetőinek az azonnal meghozható intézkedésekről meg kellene állapodniuk.

Tusk aláhúzta, hogy bár a Földközi-tengeren kialakult migrációs válság oka nem Európa, hanem az érintett térségben kialakult instabilitás, háború és a szegénység, az ártatlan emberi életek megmentése a legfontosabb. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az embercsempészet ellen fel kell lépni.

A nemzetközi hírügynökségek előzetes információi szerint ugyanis a tagországok vezetői között komoly nézetkülönbségek vannak a tekintetben, hogy a menekültek életének megmentésére vagy arra kell koncentrálni, hogy megakadályozzák Európába jutásukat. Tusk talán épp ezért azt is kiemelte: „Közös európai problémáról van szó, nem pedig egyes déli államokéról. Közös felelősségünk hogy megtaláljuk a megoldást, a mai csúcstól azt kérem, hogy minden energiánkat mozgósítsuk ennek érdekében”.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem találta annyira közösnek ezt a problémát, a csúcs előtt bejelentette, ő amellett fog érvelni, hogy a tagállamok kapjanak minél inkább szabad kezet a saját problémáik megoldásához. "Ha pedig felmerülnek közös problémák, mint itt, akkor Magyarország készen áll, hogy együttműködjön"- fogalmazott.

Lapzártánkkor a brüsszeli tanácskozás még tartott, de a hírügynökségek arról írtak, hogy a Tanács által előterjesztett közös nyilatkozat a minimum célokat tartalmazni fogja: a Triton és Poseidon menekültmentő és határőrizeti programok büdzséjének megduplázását, uniós misszió létrehozását az embercsempészet megállítására, támogatásnyújtást az afrikai országok határellenőrzésének erősítéséhez, migrációs szakemberek küldését a kibocsátó államokba, a menekültstátusra nem jogosultak hazaküldési procedúrájának felgyorsítását.

A nyilatkozattervezet kitért a tagállamok közötti szolidaritásra és egy próbaprogramot helyezett kilátásba, amelynek keretében 5000 védelemre, menedékre jogosultat fogadna be az EU, és növelné a frontvonalban lévő tagállamoknak – elsősorban Olaszországról és Görögországról van szó - nyújtott rendkívüli támogatást s ugyanakkor a menedékkérők tagállamok közötti elosztásának módozatait is megfontolják.

Az ENSZ és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közös közleményben fordult a brüsszeli csúcs résztvevőihez. A Genfben kiadott dokumentum azt szorgalmazta, hogy Európa hozzon létre sürgősen egy hatékony mentőmissziót és fogadjon be az eddiginél lényegesen több menekültet. A közlemény elégtelennek nevezte a tragédia után, hétfőn az EU által bemutatott tíz pontos akciótervet, amely a rendkívüli csúcs tárgyalási alapját is képezte.

Az EU válaszának messzebb kell mennie a mai minimalista megközelítésnél, amely arra összpontosít, hogy megakadályozza a bevándorlók és menekültek érkezését a partjaira. "A megnövelt finanszírozás nem pótolja a tavaly beszüntetett olasz missziót, amelynek azért vetettek véget, mert más uniós országok elzárkóztak attól, hogy fizessenek érte", áll a közleményben. A két szervezet a Mare Nostrummal összemérhető kapacitású mentőprogramot sürgetett, amire vélhetően semmi esély sincs.

Gyásszertartás az áldozatok emlékére
Máltán rendeztek tegnap gyásszertartást az április 19-én a földközi-tengeri hullámsírba veszett több mint nyolcszáz áldozat emlékére. Ám mindössze 24 holttest feküdt koporsókban a kegyeleti szertartáson, a máltai központi kórháza előtt, hiszen a többi áldozat holtestét mindmáig nem találták meg.
A 45 perces ökuménikus gyászmisét Mario Grech, Málta második legnagyobb szigetének, Gozónak a római-katolikus püspöke Mohammed El Szadi imámmal közösen végezte. „nem ismerjük a nevüket, nem ismerjük az életüket, csupán annyit tudunk, hogy elkeserítő helyzetükből próbáltak kiszabadulni a szabadság és egy jobb élet reményében.
Gyászoljuk az áldozatokat tekintet nélkül hitvallásunkra, nemzeti hovatartozásunkra, bőrszínünkre, mert tudjuk, hogy embertársaink voltak" – mondta a püspök. Az egyházi vezetők ugyanakkor azért is imádkoztak, hogy a brüsszeli rendkívüli uniós csúcsra összegyűlt európai vezetők megtalálják a megfelelő megoldásokat.
A máltai hivatalosságok mellett jelen volt Dimitrisz Avramopulosz uniós bevándorlási ügyekért is felelős belügyi főbiztos, Angelion Alfano olasz belügyminiszter valamint Theano Fotio görög szolidaritási miniszter. Olaszország és Görögország a tengeren menekülő észak-afrikaiak elsődleges célpontja. A gyászoló tömeg túlnyomó többsége Málta afrikai közösségéből állt, keresztényekből és muzulmánokból egyaránt.



Száz éve történt az örmény népirtás

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2015.04.24. 03:09
Az örmény népirtás 99. évfordulójára tavaly tömegek emlékeztek Los Angelesben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DAVID MCNEW
Pénteken emlékezik a világ az örmények elleni népirtás századik évfordulójára. Bár az utóbbi évtizedben valamelyest közeledett egymáshoz Törökország és Örményország, Recep Tayyip Erdogan még kormányfőként együttérzését fejezte ki az örményekkel, a megbékélés folyamata rendkívül lassan halad. Ankara ma is heves támadásba lendül, ha a világ bármely vezetője genocídiumnak minősíti az 1915 és 1917 között történteket. A száz évvel ezelőtti tragédiának jócskán voltak előjelei, már az Oszmán Birodalomban is.

Mi állt a népirtás hátterében? Mi váltotta ki a 20. század legnagyobb tragédiáját? A görögök után az örmények képezték a második legnagyobb keresztény közösséget az Oszmán Birodalomban. Az örmények viszonylag szabadon gyakorolhatták vallásukat, a törökökhöz lojális népnek tartották őket, sokan közülük a felső tízezer tagjai voltak. A muzulmánokkal azonban nem voltak egyenjogúak, fejpénzt, úgynevezett cizyét kellett fizetniük. Az 1800-as években elsősorban három területen, Kelet-Anatóliában, Adana környékén, valamint az oszmán metropoliszokban, Alexandriában, Szmirnában (a mai Izmir) és Konstantinápolyban éltek.

Az első világháború előtt az örmények lélekszáma körülbelül 1,7 millió volt. A 19. században az Oszmán Birodalom hanyatlásnak indult, a Boszporusz „beteg emberének” nevezték. Eközben megkezdődött a birodalom területén élő népek nemzettudatra ébredése. Bár II. Abdul-Hamid szultán nagyobb önrendelkezést ígért az örményeknek, a reformok mégsem léptek életbe, ami elégedetlenséget szült a népcsoport tagjai között. Mind erősebbekké váltak az örmény függetlenségi mozgalmak.

Radikálisan követelte a függetlenséget az 1887-ben létrejött Szociáldemokrata Huntsak párt. 1889-ben pedig létrejött a Dasnak párt, amely szerint a népfelkelés a legjobb módja az önállóság kivívásának. Egyre több terrorcselekményt hajtottak végre török hivatalnokok ellen – írta a német Arnold Hottinger 7mal Naher Osten című könyvében.

Az erősödő örmény nacionalizmus feszültségeket keltett az amúgy sem felhőtlen örmény-kurd viszonyban. Az oszmán hatóságok egyre kevésbé védték meg az örményeket a túlkapásoktól. 1894-1896 között több pogromot is végrehajtottak a népcsoport tagjai ellen. Ennek háttere az volt, hogy a Huntsak párt aktivistái megtagadták az adófizetést. A török hadsereg válaszként támadást intézett a lázadó települések ellen, 900-4000 örményt mészároltak le, több falvat a földdel tettek egyenlővé.

Az eset után a nyugati országok egyre hangosabban követelték: adjanak nagyobb önrendelkezést az örményeknek, ezt azonban a szultán megtagadta. Közben Trabzonban és más városokban is pogromokat hajtottak végre az örmények ellen: a két év alatt becslések szerint 80 000-300 000-en haltak meg. Sokan menekülés közben vesztették életüket, a kemény tél folyamán. 1897-ben az örmény patriarkátus 50 ezer árva gyermeket tartott számon.

Az ellenzékben működő, szintén II. Abdul-Hamid szultán ellen fellépő ifjútörökök az örmények helyzetének jelentős javítását ígérték. A mozgalom parlamentáris alkotmányos rendszerért szállt síkra, autonómiát, széleskörű önrendelkezést helyezett kilátásba minden nép és vallási csoport számára. Eredetileg komolyan is vették ezeket az ígéreteiket. Később azonban a mozgalmon belül a nacionalisták kerültek többségbe, akik a pántörök eszmeiséget képviselték.

1908-ban a meggyengült szultán életbe léptette az alkotmányt, az új választást az Egység és Haladás Bizottsága nyerte, a parlamentben többségbe kerültek az ifjútörökök. Ezt követően Adana térségében ismét támadásokat intéztek az örmények ellen, melynek során a népcsoport 15-20 ezer tagja vesztette életét. Bár Konstantinápolyban kivégeztek 127 személyt, akik állítólag felelősek voltak a gyilkosságokért, ezzel sem tudták megakadályozni a további pogromokat.

Az Oszmán Birodalomnak az első balkáni háborúban elszenvedett vereségei után még nehezebb lett a kisebbségek helyzete, különösen azután, hogy az Egység és Haladás Bizottsága őket tette felelőssé a nagy területi veszteségekért. Ezután az ifjútörökök mozgalma is tovább radikalizálódott. Vezetőik, Enver Bey, Talat Bey és Cemal Bey katonai diktatúrát vezettek be. Egyik céljuk a „belső ellenséggel” való leszámolás volt. Sok örmény, megsejtve a veszélyt, a Kaukázusba menekült. 1882-1912 között az Oszmán Birodalomban élő örmények aránya egyharmadával csökkent.

1914-ben az Oszmán Birodalom azzal a céllal lépett be az első világháborúba, hogy visszaszerezze elvesztett területeit. 1914 végén támadást is intéztek a Kaukázus ellen, ám az akció a törökök megsemmisítő vereségével zárult, ráadásul az orosz csapatok az ellentámadás során újabb jelentős területeket foglaltak el. Az örmények egy része a cári birodalom oldalán harcolt, abban a reményben, hogy cserében független országot kapnak.

Ezzel azonban még jobban magukra haragították a törököket, akik nem vették figyelembe azt, hogy a népcsoport nagyobbik része, a civilek és a katonák nagy többsége lojális maradt az Oszmán Birodalomhoz. Az ifjútörökök kollektív bűnösséggel vádolták az örményeket a Kelet-Anatóliában elszenvedett vereségekért.

Megkezdődtek a deportálások

Nem lehet pontosan tudni, mikor határozott az Egység és Haladás Bizottsága az örmények megsemmisítése mellett. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok nem ismertek, talán nem is léteztek. Enne oka lehetett, hogy a bizottságnál a parancsokat szóban közölték. 1915 márciusában születhetett meg az ördögi terv.

Első lépésként leszerelték az Oszmán Birodalomban szolgáló örmény katonákat, akiket részben megöltek, részben kényszermunkára fogtak. Később a kényszermunkások nagy részét is kivégezték. A bűncselekményeket főleg kurdok, szabadon engedett rabok, a Teskilat-i Mahsusa titkoszolgálat-gerillaszervezet tagjai és önkéntesek hajtották végre – írta könyvében Taner Akcam török-német történész a népirtás ismert kutatója.

1915 áprilisában az örmények fellegvárában, Vanban ellenállási mozgalom indult. A huntsak-aktivisták akcióit a központi kormányzat elég indoknak tartotta arra, hogy véres mészárlással álljon bosszút. 1915. április 24-én Mehmet Talat Bey belügyminiszter utasítására megkezdték Konstantinápolyból, majd más városokból az örmény közösség vezető tagjainak letartóztatását és koncentrációs táborokba való szállítását. Ezért tartják április 24-et a népirtás emléknapjának.

1915. május 27-én született meg az örmények deportálásáról szóló törvény: azt internáltakat Oszmán Szíriába szállították. Az örmények házait kisajátították. Olyan eset nem ismert, amikor az elfoglalt ingatlanokért vagy vagyontárgyakért valaha is kártérítést fizettek volna. A házakat kirabolták, az ott talált bútorokat, aranyat, ékszereket elvitték. Igazi szabad rablás zajlott. A deportálásokat közben alig néhányan élték túl.

Az első diplomáciai jelentések 1915 júniusában érkeztek a Nyugatra arról, mi történik az örményekkel. Talat Pasa, akkori pénzügyminiszter, későbbi nagy vezír pedig egy 1915. július 12-én, Diyarbakir kormányzójának írt levelében beszélt az örményekkel és a keresztényekkel szembeni „vérontásról”. Mint írta, Mardinban úgy mészárolták le az örményeket és keresztényeket, „mint a bárányokat”. Másfél hónappal később ugyanő egy diplomatának azt állította, leállították az örményekkel szembeni akciókat. Ehhez képest az örmények szisztematikus kiirtásának folyamata csak 1917-ben ért véget.

Népirtás történt-e vagy sem? Ezzel kapcsolatban érdekes Abdulahad Nuri, egy a deportálásokért felelt tiszt vallomása, aki – amint bírósági adatokból kiderül – elmondta: Talat személyesen közölte vele, hogy a deportálások az örmények megsemmisítésének célját szolgálták. Vehib Pasa, a 3. hadtest parancsnoka pedig az első világháború után azt közölte, a deportálások „a humanizmus-, és a civilizáció elleni intézkedések voltak. A vérfürdő, az örmények kiirtása, kifosztásuk az Egység és Haladás Bizottságának döntése volt” – fejtette ki.