Előfizetés

Sikertelen offenzíva Nigériában

Mégsem vezetett áttöréshez a Boko Haram elleni harcban az a nagyszabásúnak beharangozott támadás, amelyet a nigériai hadsereg indított az afrikai ország észak-keleti részén a szélsőséges iszlamista csoport ellen.

Bár az offenzíva hivatalos szándéka az előzetes bejelentés szerint az volt, hogy elfoglalják a terrormódszerekkel fellépő fegyveres alakulatok kezén levő, Borno-tartománybeli körzetet, a bevetett alakulatok az aknaveszély miatt gyakorlatilag nem értek el célt, s kénytelenek voltak visszavonulni.

A mostani bevetésben csak nigériai egységek vettek részt. Nigéria ugyanakkor, egy pár hónapja kötött megállapodás alapján a környező államok, Csád, Kamerun, Niger és Benin katonai segítségére is számíthat az önálló muzulmán kalifátus kialakítását szorgalmazó Boko Haram erőinek legyőzésére. Az iszlamisták hat éve tartó kegyetlen támadásai mintegy 13 ezer halálos áldozatot követeltek, s a polgárháborús állapotok közt gyakoriak az emberrablások, terrormerényletek, békés települések lerohanása. A szomszédos országok azért hajlandók erőiket a nigériai kormánnyal egyeztetve bevetni, mert a Boko Haram osztagai már az ő területeikre is rendszeresen átcsapnak.

Svájc a legboldogabb

Publikálás dátuma
2015.04.24. 12:03
Illusztráció: Thinkstock
Harmadik alkalommal tette közzé az ENSZ az úgynevezett boldogsági ranglistát: eszerint a Föld vizsgált 158 országa közül Svájc került az élre. 

Az alpesi ország mögött az első tizes csoportba Izland, Dánia, Norvégia, Kanada, Finnország, Hollandia, Svédország, Új-Zéland és Ausztrália tartozik – míg Magyarország a 104. helyen szerénykedik.

A boldogság-rangsor abban különbözik a megszokott, gazdasági adatokat alapul vevő vizsgálatokról, hogy jobban támaszkodik az egyes államok társadalmi sajátosságaira. Olyan szempontokat vizsgálnak a felmérés készítői, mint a szociális támogatások mértéke, a korrupció szintje, a várható élettartam vagy az egészséges életmód faktorai.

A lista alsó fertályán jórészt afrikai országok találhatók: Togo az utolsó, előtte Burundi, Szíria, Benin és Ruanda sorakozik. Vizsgálták azt is, mennyit változott az adott országok boldogságérzete 2005-2007 és 2012-2014 között. Itt a nagyobbat zuhant országok között vagyunk, a 97. helyen áll Magyarország. A felmérés érdekessége egyébként az, hogy a boldogság-sorrend – még ha erős összefüggésben áll is a gazdagsági listával – nem kizárólag a pénzügyi tehetősséggel függ össze. A 15. helyre került Egyesült Államok például anyagi értelemben messze lehagyja a latin-amerikai országokat, a boldogság-listán déli szomszédja, Mexikó egy, Costa Rica pedig három hellyel előzi meg.

Győzelem a meleg pároknak

Publikálás dátuma
2015.04.24. 12:00
Illusztráció: Thinsktock
A házastársi kapcsolatban élő meleg párok ugyanolyan joggal fogadhatnak örökbe és nevelhetnek fel gyerekeket, mint a többi házaspár – jelentette be, azonnal hatállyal, Arizona kormányzója. 

Doug Ducey intézkedésére azt követően került sor, hogy kiderült: az amerikai szövetségi állam gyermekvédelmi hatóságai akadályozzák a meleg párok ilyetén jogainak gyakorlását.
„17 ezer állami gondozásra szoruló árvával nem kevesebb, hanem inkább több örökbe fogadásra lenne szükségünk Arizonában” – közölte nyilatkozatában a kormányzó, hozzátéve: minden gyermeknek joga van szeretetteljes otthonban, családban felnőni, ezért mindent meg fog tenni, hogy az irányítása alatt álló kormányzat ezt a jogot biztosítsa.

Egy fellebbviteli bíróság tavaly novemberben törvénytelennek nyilvánította a meleg párok házasodásának jogát tiltó rendelkezést Arizona államban, s azóta örökbefogadási engedélyeket is kiadtak, idén februárban azonban leállították ezt a gyakorlatot, mivel kiderült, a legfelsőbb bíróság is állást foglal majd e kérdésben. A meleg párok korábban is fogadtak örökbe gyerekeket, általában az egyik fél egyedülállóként nyújtott be kérvényt az adoptálásra.