Fővárosi Nagycirkusz;Kriza Zsigmond;MACIVA;

2015-04-25 07:47:00

Cirkusz a Fővárosi Nagycirkusz körül

Közös megegyezéssel távozott a Magyar Cirkusz és Varieté (MaCiVa) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kriza Zsigmond, jelentették be tegnapelőtt. Mint kiderült, Gergely László színházi rendező megbízott ügyvezetőként április 16-án már munkába is lépett, és átvette az irányítást. Hogy miért is volt szükség vezetőcserére, amikor Kriza idején csaknem megduplázódott a közönség, és a kezdeti, meglehetősen rossz műsorok után a minőség is jelentősen javult, azt sokan találgatják.

Nehéz kideríteni, hogy miközben sikertörténetként kommunikálták a Fővárosi Nagycirkusz történetét, mi is folyt a háttérben. Tény, Kriza Zsigmond, a MaCiVa igazgatója több jeles szakembertől, így a Fővárosi Nagycirkuszt igazgató, régi artista dinasztia tagjától, Kristóf István igazgatótól sem szépen vált meg. Jó propagandával növelte a nézőszámot, miközben a műsorok színvonala egy ideig erős kívánnivalót hagyott maga után. A mostani program az ő időszakában a legjobb, ennek jelentős része már kimondottan minőséginek tekinthető. Így nehezen érthető, hogy miért is volt most szükség vezetésváltásra, és mikorra Kriza sok tekintetben megismerte ezt a műfajt, most miért kerül megint egy olyan ember vezetői pozícióba, akinek elölről kell tanulnia ezen a területen mindent.

Gergely László rendező, aki megbízott ügyvezetőként Kriza helyére került, azt mondja erről, hogy a színház és a cirkusz annyiban nem áll távol egymástól, mindkettő előadó-művészet, így van köztük átjárás. És lehet tágítani a lehetőségeket, nyitni többféle irányba. Akár abba az irányba is, ami már Kriza programjában is szerepelt, hogy több előadást tartsanak felnőtteknek, nagyobb szerepet kapjanak a modern cirkuszi törekvések, és a revü is komolyabb szerephez jusson. Gergely szerint kicsi ez a szakma, így mindazon szakemberek, akik Kriza idején távoztak, veszteséget jelentenek, ő ezért is megígérheti, hogy nem tervez nagytakarítást. És hogy rekonstrukció lesz, vagy új cirkusz épül, az még nem dőlt el, de most az előbbinek látja nagyobb valószínűségét. Arra a kérdésre, hogy Kriza közös megegyezéses távozása nem csak eufémizmus-e, önként akar-e távozni, azt mondta „maradjunk abban, hogy a közös megegyezés, az közös megegyezés.”

Kriza Zsigmondot nem sikerült elérnünk, így maradnak a találgatások. Sokan tartották Halász János egykori államtitkár emberének, miután Halász távozott a posztjáról, az ő helyzete is meggyengülhetett. Az artistaképzés helyzetét nem sikerült megnyugtatóan megoldani, a céghez tartozó művésztelepen sem egészen az épült, ami az eredeti tervekben szerepelt. Arról volt ugyanis szó, hogy a Fővárosi Nagycirkusz porondjával azonos méretű próbaterem készül, ahol a nagy helyigényű produkciók is folyamatosan próbálni tudnak, illetve az artistaképzésben ennek a helynek a segítségével születhettek volna olyan új számok, amik számára jelenleg nincs próbalehetőség. Hiszen két kis próbaterem mellé lett egy harmadik, aminek sok értelme nem volt, a pénz viszont elment rá.

A nemrégiben kinevezett Fekete Péter, mint a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos áttekintette a Fővárosi Nagycirkusz, a Művészetek Palotájában működő, nagy nemzetközi sikereket elérő új cirkuszi társulat, a Recirquel helyzetét, áttekintette azt is, hogy még milyen alternatív cirkuszi műhelyek vannak az országban, és megvizsgálta a Baross Imre Artistaképző helyzetét is azért, hogy hosszútávra szóló javaslatot terjeszthessen elő a Liget projekt kapcsán a döntéshozóknak. Az áttekintés eredményéről lapunknak elmondta: úgy látja, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban lezárult egy szakasz, amit Kriza Zsigmond meg tudott csinálni, azt becsületesen megcsinálta, elvégzett egy munkafázist, aminek közös megegyezéssel véget vetettek. Most azt vizsgálják, lehet-e szélesíteni a palettát. Szóba került az is, hogy az új cirkusz épületét esetleg a Városligeten kívül valósítanák meg, de Fekete úgy gondolja, hogy a hagyományok miatt a Városligetben, vagy közvetlen környezetében kellene elhelyezni. Erre kifejezetten megkérte a döntéshozókat. Arra a felvetésre, hogy az állatkertnek a cirkusz területe közel sem jelentene akkora lehetőséget, mint a vidámpark helye, az volt a válasz, hogy mióta az állatkert megkapta a vidámpark területét, a cirkusz kettévágja az állatkertet. Hozzátette: egy új cirkuszépület felépítése esetén sok mindent meg kell vizsgálni: például, hogy ne kelljen fákat kivágni, illetve, hogy mi az, ami a földfelszín alá telepíthető. Arra a kérdésre, hogy a cirkusz nem járhat-e úgy, mint a vidámpark - vagyis, hogy lebontják, megígérnek helyette egy újat, de nem építik fel - Fekete azt válaszolta: mint miniszteri biztos kifejezetten azt képviselem, hogy ameddig nem épül fel az új cirkusz, addig ne kezdjék el bontani a régit.

Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója úgy tudja, nem indokolták, miért kellett távoznia Kriza Zsigmondnak. Arra a kérdésre, hogy őt Kriza vitte-e oda, s ezért távoztával gyengülhet-e a pozíciója, azt válaszolta: gyengülhet, vagy akár erősödhet is, de meg kell tudnia, hogy mit szeretne az új vezetés, ő nyitott. Gergely László hétfőn délután találkozik a cirkusz vezetőivel.

Baán László, a Városliget projekt vezetője azt mondja, hogy az új cirkuszépület ügyében Fekete Péterbe helyezte a miniszter a bizalmát. Nyilván történt egy alku, miszerint ,,leszedik hamarabb a fedélzetről" Krizát, de nem tudja, pontosan mi történt. Arra a felvetésre, hogy esetleg Kriza nem akart belesimulni a Liget projektbe, és éppen Baánnal, vagy Persányi Miklóssal, az állatkert igazgatójával nem jött ki ez ügyben, az volt a válasz, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. A nagy kérdés az volt, hogy nagy rekonstrukció legyen, vagy új cirkuszépület. Ez még mindig nem dőlt el, de nagy valószínűség szerint az új épület verzió győzedelmeskedik. Ennek előkészítéséhez megvan a pénz, de ahhoz felépüljön, plusz pénzre lesz majd szükség.