tüntetés;Áder János;ápolónő;

2015-04-25 16:27:00

Áder rezidenciája elé vonult a fekete menet

Körülbelül félezren demonstráltak szombaton délelőtt a Normafánál az egészségügyisek Fekete Hétvége nevű rendezvényén. A nagyrészt fekete pólóban, ruhában megjelent ápolók, és „ápoltak” egyebek mellett a túlterheltség, ki nem fizetett túlórák miatt emelték fel szavukat. Mint elhangzott: rendezvényük nem tüntetés, semmiféle politikai felhangja nincsen, még csak nem is a kormány ellen demonstrálnak, hiszen onnan várják a megoldást. Ugyanakkor a betegek nem bírnak ki további három ilyen kormányzati évet.

(A képre kattintva nézze meg a fotógalériát!) 

Az esemény Facebook-oldalán már több ezer feketét viselő vagy szolidaritását fekete szalaggal - ezzel utalnak a magyar egészségügy gyászos helyzetére - jelző kórházi ápoló, egészségügyi dolgozó, kórházi közösség, és szimpatizáns mutatta be fotóit, és biztosította támogatásáról az ápolókat.

A mostani megmozdulás szervezői, és résztvevői csatlakozni kívánnak a május 12-iki országos nagy demonstrációhoz is. A Normafánál felszólalt Sándor Mária, a Péterfy kórház ápolója, a mozgalom elindítója, Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet titkára, és a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Dénes Tamás is.

A helyszínen „Ápoló vagyok”, illetve „Ápolt vagyok” feliratú kitűzőket kaptak a résztvevők. A rezidensek „Hálapénz bankókat” osztogattak, melynek „névértéke” 10 ezer egység hála.

A tömeg ezután Áder János köztársasági elnök rezidenciájához vonult, ahol Sándor Mária felolvasta azt a válaszlevelet, melyet az államfőhöz írt levelére kapott. Ebben arról tájékoztatják, hogy az ápolónők helyzetének javítására Áder Jánosnak jogilag nincs hatásköre.

A rendezvény jelentős rendőri biztosítás mellett, mindvégig békésen zajlott.