A TEK betiltatta Juhász Péter "nagy levélbedobás"-át

Publikálás dátuma
2015.04.25. 20:48
Forrás: Juhász Péter/Facebook
Mégis betiltotta a rendőrség az Orbán háza előtti tüntetést - adja hírül Facebook-oldalán Juhász Péter. Az Együtt alelnökének közlése szerint a tiltás arra hivatkozik, hogy a Cinege utca lakóövezetnek minősül, ezért ott nem lehet demonstrálni.

"A bejelentésben az szerepelt, hogy sajtótájékoztatót tartok, és levelet dobok be. Ez zavarná a miniszterelnök úr méltóságát és akadályozná a környezetében élőket szabad mozgásukban, veszélyt jelentene a gyerekek fejlődésére, és sérülne a magánélete. Amikor a romák lakta részeken meghaltok cigányok skandálás mellett köveket dobálva vonul a gárda, akkor ezek lényegtelen szempontok.

Ez a kettős mérce.

A keddi demonstrációt természetesen lemondom. Nem jogállam az, ahol be lehet tiltani a szabad gyülekezést egyik helyen, mert a miniszterelnök lakik ott, míg a másikon fenyegetni lehet ott élő embertársainkat.Be fog bizonyosodni, hogy jogállamban élünk-e."- írja bejegyzésében a politikus.

A korábbi felhívás szerint Juhász Péter kedden vitte volna levelét Orbán Viktor miniszterelnök házához, azzal az üzenettel, hogy hogy váltsa le posztjáról Rogán Antalt, a kormánypárt frakciójának vezetőjét. Az ellenzéki politikus indoklása szerint ezt azért kell megtennie a kormányfőnek, mert "még a Polt Péter volt fideszes képviselő által vezetett hatóság is nyomoz, miután a gyanújuk szerint több mint 500 millió forint kárt okozó csalás történt a belvárosban, amikor Rogán vezette a kerületet. Egyértelmű Rogán politikai felelőssége. Egy ilyen ember nem vezetheti a kormányzó párt parlamenti frakcióját."

Az Együtt alelnöke a "Nagy levélbedobás" akcióra társakat is toborzott a közösségi portálon, a több mint száz jelentkezővel ma tudatta, hogy a rendőrségi tiltás miatt a demonstráció elmarad.

update: Juhász Péter meghirdette a "Nagy Levélbedobás 2-őt" a saját háza elé. 

Szerző

Mi ez itt, Hollandia? - Több tízezer kerékpár az I Bike-on

Publikálás dátuma
2015.04.25. 19:48
Az I Bike Budapest biciklis felvonulás résztvevői az Erszébet hídon 2015. április 25-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Több tízezer kerékpáros részvételével elindult az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás szombaton délután a fővárosban, a Bakáts térről.

A vonulás útvonala a tervek szerint érinti a pesti alsó rakpartokat, a Dráva utcát, a Dózsa György utat, a Damjanich utcát, a Rottenbiller utcát, a Rákóczi utat, a Kossuth Lajos utcát, az Erzsébet hidat, az Attila utat. A felvonulók áthaladnak az Alagúton, a Lánchídon, a Széchényi téren, a Kossuth tér környékén és a Margit hídon.

MTI Fotó: Mohai Balázs

MTI Fotó: Mohai Balázs

A Magyar Kerékpáros Klub közlése szerint, az I Bike Budapest felvonulás célja, annak előmozdítása, hogy Budapest végleg biciklis várossá váljon. Ugyanakkor fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy miközben az elmúlt két évtizedben tizenegyszeresére nőtt a kerékpárosok száma a fővárosban, a közlekedésüket segítő infrastrukturális fejlesztések nem állnak ezzel arányban. A "bringás felvonulás" résztvevőit levélben üdvözölte Gajus Scheltema a Holland Királyság budapesti nagykövete, aki "a régió bringás fővárosának" nevezte Budapestet.

A diplomata szerint Budapest egy vidám, élettel teli nagyváros, ahol a kerékpáros kultúra töretlenül fejlődik. Hangsúlyozta, hogy a kerékpár a közlekedés olcsó, egészséges és környezetbarát formája, népszerűsítésében pedig kiemelt szerepe van a Magyar Kerékpárosklubnak, amely számtalan kampányt szervez. A többi között, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb "Bringázz munkába" programját - közölte a nagykövet.

A biciklis felvonulás ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban. Több út egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. Ugyanakkor a felvonulás alatt 450 önkéntes rendező biztosítja - a rendőrséggel és a BKK-val együttműködve - a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét és a metrópótlókét, amelyek várhatóan zavartalanul járhatnak.

A felvonulás útvonalán több helyen parkolási tilalom lépett életbe. A 7-es buszcsalád járatait és a Rákóczi útról a Hegyalja út felé haladó buszokat budai irányban a Blaha Lujza térnél a Szabadság híd felé terelik. Torlódás várható a Kiskörúton és a Nagykörúton, a Dózsa György úton, a Hősök tere, a Keleti pályaudvar és a Boráros tér környékén, a Hegyalja úton, az Attila úton, a Mészáros utcán, valamint a Margit híd felé vezető útvonalakon.

Szerző
Témák
I Bike Budapest

Fél hónapon belül diagnosztikai időpontot kapnak a daganatgyanús betegek

A daganatgyanús betegeknek 14 napon belül időpontot kell kapniuk diagnosztikai vizsgálatra és megszűnik az egynapos sebészeti ellátás volumenkorlátja - ezt is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amelyről szombati zalakarosi előadásán, illetve az azt követő sajtótájékoztatón beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára.

Zombor Gábor az egészségügyi alapellátó orvosokat tömörítő FAKOOSZ közgyűlésén tett említést arról, hogy egy tervezett rendeletmódosítás szerint a daganatgyanús betegnek 14 napon belül időpontot kell kapnia diagnosztikai vizsgálatokra. Az időpontot a háziorvos asszisztense kérné számára a területi egészségügyi szolgáltatótól.

"Történelmi lépés lenne" rákényszeríteni a szolgáltatókat arra, hogy akinek erre nagy szüksége van, annak európai szintű betegellátást nyújtson hosszas várakozási idő helyett.  A sajtótájékoztatón az államtitkár az MTI kérdésére kifejtette: elkészült a finanszírozási kormányrendelet módosítása, amely a tervek szerint május 6-án kerül a kormány elé. A módosítás egyik legjelentősebb eleme a gyors diagnosztika, ami a betegbiztonságot szolgálja, de ehhez az egészségügyi szakma teljes összefogására van szükség.  

Ha a háziorvos a CT-, MR- vagy összetettebb laboratóriumi vizsgálatra nem kapja meg a betege számára a 14 napon belüli időpontot a területileg illetékes szolgáltatótól, azonnal jelzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Ezt követően az OEP intézkedik, másik szolgáltatóhoz irányítja a beteget.  

"A magyar egészségügy sok problémája mellett ez olyan ügy lehet, amiben a szakma irányítói és az egészségbiztosító a betegek érdekében tud összefogni"- jelentette ki Zombor Gábor. Hozzátette azt is, hogy a kormányrendelet módosítása összesen ötmilliárd forint felhasználását biztosítja majd.  A gyorsabb diagnosztizálás mellett szerepel benne az is, hogy "volumenkorlát-mentessé" válik az egynapos sebészeti ellátás, ami átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát. Ez főként a kisebb kórházaknak jelent nagyobb lehetőséget, mert kisebb költséggel tudnak korszerűbb ellátást biztosítani.

A várólisták csökkentéséről szóló program jogszabályi leírása is ebben a rendeletmódosításban szerepel, hogy "pozitív ösztönzőkkel inspirálja a kórházakat és kórházi osztályokat a listák csökkentésére". Zombor szerint már eddig is több mint ötezerrel kevesebben szerepelnek a várólistákon.  Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a bejelentés kapcsán a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "nagyon nagy lépés" lenne a 14 napon belüli diagnosztizálás elérése. Összességében az alapellátási törvény tervezetéről pedig azt mondta: nagyon sok kérdésben végre áttörést hozhat az új jogszabály.

Szerző