Hoffmann Rózsa;strasbourgi ülés;

2015-04-28 07:17:00

Hoffmann és a teremtés rendje

Az Európa Tanács (ET) múlt heti parlamenti közgyűléséről számolt be tegnap a KDNP-s Hoffmann Rózsa az Országgyűlésben. A volt oktatási államtitkár a strasbourgi ülésről beszélve megemlítette, ott a többi között a transzneműek diszkriminációja elleni jelentést vitatták meg. Elmondta, azzal egyetértenek, hogy az emberi jogok védelme érdekében nem érheti megkülönböztetés azokat, akik nem tudják vállalni biológiai nemüket, az azonban keresztény ember számára elfogadhatatlan, hogy az, aki sem a női, sem a férfi identitását nem vállalja, bejegyeztetheti magát úgynevezett harmadik neműként, vagyis "semleges neműként". 

Hoffmann hangoztatta: "ez ellent mond a teremtés rendjének", majd hozzátette: ezt az ajánlást a ET-közgyűlés kétharmada elfogadta. A KDNP-s politikus közölte azt is, szó volt a szociális gondoskodásról szóló jelentésről, amelynek kapcsán "örömmel állapíthattuk meg": a magyar jogrendszer és a gyakorlat megfelel a jelentésben foglalt elveknek. (Strasbourgban egyébként Hoffmann még azt is mondta, Magyarország mintaként szolgálhat minden európai országnak - a szerk.)

Tegnap a kereszténydemokrata képviselő e kifakadására Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának - szintén KDNP-s - parlamenti államtitkára válaszában nem reagált, csupán felhívta a figyelmet, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően növekszik a termékenységi ráta, illetve a családi adókedvezmény rendszerére is kitért, amellyel 740 ezer forint maradt a családoknál 2010 óta.