Ég az erdő Csernobil közelében

Mintegy 270 hektár területen ég az erdő Csernobil közelében – közölte a BBC ukrán nyelvű hírszolgálatával kedden a rendkívüli helyzetek állami szolgálata.

Az ukrán katasztrófavédelmi szerv honlapján olvasható közlemény szerint az erdő három helyen is kigyulladt egyszerre, egyebek mellett a csernobili atomerőmű körül kialakított tiltott övezetben, Csernobil város közelében, illetve az attól délnyugatra fekvő Ivankiv településnél is. A tűzeseteket kedden délben jelentették.

Az oltási munkálatokhoz 182 tűzoltót, 32 műszaki egységet, egy Mi-8 és egy Eurocopter helikoptert, valamint két tűzoltó An-32 repülőgépet vezényeltek ki. Később újabb tűzoltók és műszaki egységek érkeztek a helyszínre, a délutáni órákban is folytatódott az oltás – írta az Ukrajinszka Pravda című ukrán hírportál.

Az erdőtűz a Csornobilszka Puscsa nevű vállalat területén keletkezett. A céget a honlapja szerint 1992-ben hozták létre a tiltott övezetben lévő erdők kezelésére. Az eredetileg 30 kilométeres sugarú tiltott övezetet – közismertebb nevén a "Zónát" – az 1986. április 26-i atomerőmű-katasztrófa következtében szennyeződött területen alakították ki.

Szerző
Témák
tűz Csernobil erdő

Rémisztő flashmobbal sokkolt a MASZ - Fotók!

Publikálás dátuma
2015.04.28. 19:28
Fotó: Kovács Tamás
A munkabalesetek száma  2014-ben 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ebben az évben 19 661 munkahelyi baleset volt Magyarországon, közülük 78 halálos. Az április 28-i munkavédelmi világnap alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Ifjúsági Tagozatának villámakciót, un. flashmobot szervezett. 

A fiatalok a Budapesti Nyugati téren koporsót helyeztek a fekete fóliával letakart, földön fekvő, munkavégzés közben meghalt embereket imitáló résztvevők mellé. 

Közben ma bejelentették: ingyenes érdekvédelmi és jogvédelmi szolgáltatást nyújt a munkahelyi balesetet szenvedett munkavállalóknak a Liga Szakszervezeteken keresztül az Inno Régió Alapítvány - erről kötött együttműködési megállapodást a két szervezet. Pongó Géza, a Liga társelnöke a budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: nemcsak a szakszervezeti tagoknak, hanem minden magyar munkavállalónak segítséget nyújtanak az alapítvány jogászai. Egyetlen feltétel, hogy a munkahelyi balesetben megsérült vagy foglalkoztási megbetegedést elszenvedett munkavállaló a Ligához forduljon, amely kapcsolatot tart az alapítvánnyal - tette hozzá.

Fotó: Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

Szerző

Titkos, vagy nem titkos akció volt Tóásó "kimenekítése"?

Publikálás dátuma
2015.04.28. 19:15
MTI Fotó: Marjai János
Hugo Moldiz bolíviai belügyminiszter szerint nem titkos akcióval menekítették ki a múlt héten az országból Tóásó Elődöt és Mario Tadicot, az úgynevezett terrorista ügy vádlottjait.

"Ők nem illegálisan távoztak, teljes és abszolút szabadságot élveztek" - jelentette ki a miniszter La Pazban. "Félre kell tenni a fantáziálást" - mondta a miniszter az El Deber című lap szerint. Hugo Moldiz azt is állította, hogy a vádlottak az eljárásuk során "új elemeket" fedtek fel egy második terrorista per számára.

A Baptista Szeretetszolgálat vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) technikai segítségével, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban kötött egyezség több pontját sem tartották be. A tájékoztatás szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról. 

Tóásó Előd hétfői Budapestre érkezését követően  azt mondta: legálisan, ám meglepetésszerűen hagyta el Bolíviát. 

A bolíviai belügyminiszter az El Deber című lapnak azt mondta: a gyorsított peres eljárásban kiderült, hogy a vádlottak "féltik az életüket, de nem a kormánytól, amely semmilyen módon nem fenyegette őket". A miniszter szerint inkább "azokhoz a leleplezésekhez volt közük, amelyeket az eljárás során tettek", és amelyekkel szerinte belekeverték az ügybe Rubén Costast, Santa Cruz tartomány kormányzóját, akit márciusban újjáválasztottak. Costas szerint viszont Tóásó és Mario Tadic a távozással a gyorsított eljárás során kötött megállapodást teljesítette, de ennek mibenlétét nem részletezte.

A Santa Cruz-i El Deber elektronikus levelezésben felvette a kapcsolatot Tóásóval Budapesten, még hétfő éjjel. Tóásó Előd megismételte: nem terrorizmus céljával utazott Bolíviába, mint ahogy a 2009-ben lelőtt Rózsa-Flores Eduardo sem, aki Santa Cruz védelmét akarta megszervezni. Ezt Rózsa-Flores Eduardo a Kepes Andrásnak adott interjúban maga is elismerte a kiutazása előtt, és megerősítette Tóásónak is. "Hogy ez törvényes vagy illegális, azt nem tudom" - mondta a lapnak Tóásó, aki a levélváltásban megerősítette, hogy Rózsa-Flores tényleg találkozott Rubén Costasszal. Ezt a bíróságon is így vallotta.

Az Emberi Jogi Amerikaközi Bizottságánál és az Amerikai Államok Szervezetében a bolíviai állam ellen benyújtott keresete ügyében Tóásó Előd azt mondta, hogy erről még tárgyalások folynak a bolíviai kormánnyal. "Le akarom zárni ezt az egész ügyet, hogy békés magánéletet élhessek a feleségemmel és a kiskutyámmal" - mondta az El Debernek. 

Szerző