Tomcat;előzetes;

Tomcat előzetesben

Önbíráskodás, garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet, a Tolvajkergetők csoport vezetőjét.

Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az Index-nek elmondta, hogy Tomcat ellen a Tolvajkergetők csoport kapcsán két másik ügyben is folyik vizsgálat önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt. A bíróság a bűnismétlés veszélyére és a tanúk befolyásolásának lehetőségére hivatkozva helyezte előzetes letartóztatásba.

Öt év börtönre ítélte első fokon S. Ábelt egy budapesti gyorsétteremben 2013 augusztusában történt lövöldözés miatt, a korábban más eljárásban 22 rendbeli emberölés előkészületével is vádolt fiatalembert a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán - közölte Futó Barnabás ügyvéd az MTI érdeklődésére.