kajak-kenu Eb;

2015-05-03 14:36:00

Kajak-kenu Eb: nincs magyar dobogós

A papírformának megfelelően nem sikerült dobogós helyen végeznie magyar versenyzőnek a vasárnap délelőtti döntők során a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A zárónap első felében az 500 méteres, valamint a férfi K-4 1000 méteres finálékat bonyolították le, a hét futamból négyben volt magyar hajó. A viadal honlapja alapján közülük a Nádas Bence, Hérics Dávid kajakpáros szerepelt a legjobban, remekül versenyezve közel járt az éremszerzéshez, de végül a negyedik helyen érkezett célba. A kenus Korisánszky Dávid nyolcadik lett, a kajakos Bárdfalvi Márk és a Szabó Gábor, Bodonyi András kenus duó pedig kilencedikként zárt.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) döntése értelmében Magyarország jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből álló csapattal vesz részt az Eb-n, mert idén a júniusi bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz a fő verseny a sportág szereplői számára. Több ország ugyanakkor - így például a németek, a házigazda csehek, a lengyelek, a oroszok vagy a románok - erős gárdával érkezett Racicébe.

később:
200 m-es döntők 12.05
5000 m-es döntők 14.37

férfiak:

K-1 500 m:
1. Rene Poulsen (Dánia) 1:41.504 perc 
2. Tom Liebscher (Németország) 1:41.952 
3. Dejan Pajic (Szerbia) 1:42.168
...9. Bárdfalvi Márk 1:45.440 
K-2 500 m:
1. Max Rendschmidt, Marcus Gross (Németország) 1:31.204 
2. Erik Vlcek, Juraj Tarr (Szlovákia) 1:31.668 
3. Vitalij Bjalko, Raman Pjatrusenka (Fehéroroszország) 1:32.612
4. Nádas Bence, Hérics Dávid 1:34.236 
C-1 500 m:
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:49.716 
2. Mihail Pavlov (Oroszország) 1:50.580 
3. Pavlo Altuhov (Ukrajna) 1:51.248 
...8. Korisánszky Dávid 1:55.364
C-2 500 m:
1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 1:43.848 
2. Dmitro Jancsuk, Taras Miscsuk (Ukrajna) 1:45.272
3. Hleb Saladuha, Gyenyisz Mahlaj (Fehéroroszország) 1:46.212 
...9. Szabó Gábor, Bodonyi András 1:57.664 
K-4 1000 m:
1. Csehország 2:57.280
2. Portugália 2:58.152
3. Spanyolország 2:58.572
A Noé Bálint, Ilyés Róbert, Császár Gergely, Noé Milán összeállítású magyar kvartett a középfutam után kiesett.

nők:

K-1 500 m:
1. Ewelina Wojnarowska (Lengyelország) 1:54.552 
2. Franziska Weber (Németország) 1:54.968 
3. Sarah Guyot (Franciaország) 1:55.392
Nagy Flóra az előfutam után kiesett.
K-2 500 m:
1. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 1:45.524 
2. Borha Petronela, Elena Meroniac (Románia) 1:45.964 
3. Milica Starovic, Dalma Benedek-Ruzicic (Szerbia) 1:46.172 
A Simán Fanni, Szilágyi Anett duó középfutam után kiesett.