felújítás;Széll Kálmán tér;

2015-05-03 17:28:00

Haladás a Széll Kálmán tér felújításában?

A Széll Kálmán tér felújításának kivitelezését végző konzorcium és a Millenáris Széllkapu (MSZ) Kft. megállapodása alapján a lebontott Ganz-csarnok helyén tárolják majd ideiglenesen a téren folyó munkálatokhoz szükséges építőanyagokat, gépeket és járműveket - közölte az MSZ Kft.

Az együttműködéstől a felek azt várják, hogy érezhetően javul a környék közlekedése, az anyagmozgatás ugyanis az új depótól a közeli munkaterületre a nehézteherautók helyett villás rakodógépekkel és kisebb teherautókkal is megoldhatóvá válik - írták. A közleményben kitértek arra, hogy a Széll Kálmán tér felújítása és a budai fonódó villamospálya építésének egyidejű munkálatai jelentős fennakadásokat okoznak Bel-Buda közlekedésében.

Ugyanakkor a felújítás következő - május második felében induló - ütemének forgalomszervezésekor már figyelembe vehetik azt is, hogy a téren jelentős terület szabadul fel az eddig itt tárolt munkagépek és a dolgozókat szállító járművek áthelyezésével. Azt is közölték, hogy a Kis Rókus utca, a Fény utca, a Margit körút és a Mammut II. bevásárlóközpont által határolt részen az autóparkoló változatlan kapacitással üzemel, a tárolót az idén lebontott épületek eddig is munkaterületként elkerített részén alakítják ki.

Az intézkedés a Millenáris park bővítését sem késlelteti, mert csak addig működhet a tároló, amíg a közpark és a mélygarázs kivitelezése el nem kezdődik - közölték. Az MSZ Kft.-t a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozta létre a volt Ipari Minisztérium Margit körúti épületének helyén kialakítandó közpark megvalósítására.