Görögország;Nemzetközi Valutaalap;hitelezők;Alekszisz Ciprasz;

Athén csak júniusban számíthat új pénzre

Görögország lassan kifut az időből. Még ha Alekszisz Ciprasz kormányfő a közeljövőben megkapná is a jóváhagyását új reformprogramjához, akkor sem jutna friss forrásokhoz június előtt. Athén és a hitelezők között haladnak a tárgyalások, a görög kabinet bemutatta új programját, de valószínűtlen, hogy ebben a hónapban felszabadítanák mentőcsomag utolsó, 8 milliárd dolláros részletét.

Ezt Euklid Cakalotosz, az új görög főtárgyaló mondta el Brüsszelben a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak. Ha jóváhagyják a görög programot, azt az athéni parlamentnek törvénybe kell iktatni, majd megkezdeni a végrehajtását. Az eurócsoport csak utána lesz hajlandó átutalni a pénzt, amelyre Athénnak égető szüksége lenne. Már csak azért is, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számára május 12-ig kell átutalniuk a következő törlesztőrészletet. A pontos törlesztés is az egyik előfeltétele annak, hogy a segélyösszeghez hozzájusson Ciprasz kormánya.

Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter egy görög lapnak adott interjújában ugyanakkor továbbra is azt hangsúlyozta, hogy Görögország nem akar igénybe venni újabb segélyprogramot, hanem csupán arra törekszik, hogy átütemezzék jelenlegi hiteleit. Ezt azonban már korábban kizárta az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselőiből álló trojka. Varufakisz ugyan ismételten bírálta az eurózónát - "ingatag pénzügyi rendszer", ezt mondta róla -, ugyanakkor világossá tette, hogy Görögországnak nem áll szándékában kivonulni a közös valutát használó csoportból.

Feltűnést keltett, hogy szombaton Joachim Gauck német államfő a Süddeutsche Zeitungnak adott nyilatkozatában felvetette, Németországnak mégiscsak fontolóra kellene vennie, hogy kártérítést fizessen Görögországnak a náci megszállás okozta károkért. Athén 312 milliárd dollárt követelt volna, Berlin azonban mindeddig elzárkózott. Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter korábban ostobaságnak minősítette a görögök váratlan követelését.