Előfizetés

Tanárok, diákok tüntetnek: megbénul az oktatás?

Tanárok, diákok és szülők tüntetnek kedden az olasz városok utcáin a Matteo Renzi vezette kormány által tervezett oktatási reform ellen.

A hét olasz nagyvárosban rendezett tüntetésekhez az összes olasz pedagógus szakszervezet csatlakozott. Hét év óta ez az első alkalom, hogy az olasz oktatásban dolgozók érdekképviseletei közös sztrájkot hirdettek meg. Róma belvárosában százezres tömeg vonul a kormány oktatási reformja ellen tiltakozva: pedagógusok, diákok, szülők.

"Azok vonultak utcára, akik valóban értenek az oktatáshoz" - mondta a római menet élén haladó Susanna Camusso, a CGIL szakszervezeti tömörülés főtitkára. Annamaria Furlan, a CISL szakszervezet főtitkára szerint a római kormány az oktatási reformjával első- és másodosztályú iskolákat akar teremteni.

A reform szerint az olaszországi általános iskolák, gimnáziumok és szakközépiskolák élére úgynevezett menedzser-igazgatók kerülnének. Hatáskörükbe tartozna az iskolákban tanító pedagógusok kiválasztása is. Az állami iskolákat a költségvetési támogatáson kívül magánszponzorok is finanszírozhatnák. A pedagógus-fizetéseket részben a tanárok teljesítménye szerint alakítanák. A kormány ígérete szerint szeptembertől 100 ezer eddig csak helyettes-tanárként alkalmazott pedagógusnak adnának állandó állást. Utóbbi ígéretet a szakszervezetek blöffnek tartják.

Stefania Giannini oktatási miniszter "politikai tüntetésnek" nevezte a sztrájkot hangsúlyozva, hogy az olasz oktatás évek óta megújításra vár.

Vessenek véget a bombázásoknak!

Felszólította Szaúd-Arábiát az ENSZ, hogy humanitárius okokból szüneteltesse a déli szomszédja, Jemen elleni, immár több hete tartó légitámadásokat – közölte a Reuters hírügynökség. 

Rijád azóta kezdte meg a harci gépek bevetését jemeni célpontok ellen, mióta ott az államfő elűzése, s az ellenzéki milíciák előretörése óta gyakorlatilag polgárháborús állapotok alakultak ki. Rijád menedéket nyújtott az elűzött elnöknek, s nemzetközi koalíciót hozott létre az iráni támogatást élvező, síita vallású huszi lázadók ellen.

Az ENSZ felszólítása konkrétan a jemeni főváros repülőtere elleni, kemény bombázások kapcsán hangzott el, de a sivatagi királyság légi ereje az ország más körzeteit is rendszeresen bombázta. A világszervezet a közeli Dzsibutiból akart humanitárius segítséget átirányítani Szanaába, de a légikikötőben jelenleg sem a gépek fel-, sem a leszállása nem lehetséges a megrongálódott kifutópályákon, pedig alapvető szükség volna használatukra – jelentette ki Johannes van der Klaauw, a világszervezet Jemen ügyében illetékes, holland származású humanitárius koordinátora. Az elmúlt két hónapban több mint 1200 ember veszítette életét Jemenben és 300 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására.

Marihuána a polcokon? Már itt sem tilos

Publikálás dátuma
2015.05.05. 11:24
Illusztráció: Thinkstock
Az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó Puerto Rico szigetén azonnali hatállyal engedélyezték a marihuána használatát úgynevezett orvosi célokra, miután Alejandro Garcia Padilla kormányzó aláírta az erről szóló rendelkezést. 

„Biztos vagyok benne, hogy rengeteg rászoruló ezáltal megkaphatja azt a megfelelő kezelést, amely új reményt adhat nekik betegségükben” – idézte a politikust az AP hírügynökség.

Az enyhe kábítószerek közé sorolt marihuána hasonló alkalmazása korábban hatalmas vitákat kavart az USA számos tagállamában is, a gyógyászati és bűnüldözési szempontok rendre ellentmondtak egymásnak. Országos szinten nem következett be még áttörés, de 23 szövetségi államban (például Kaliforniában, Coloradóban és a fővárosban, Washingtonban) már érvénybe lépett hasonló enyhítés. Szakértők úgy vélik, hogy a szer elsősorban fájdalomcsillapítóként lehet hatásos, de alkalmazzák egyes szklerózis multiplexben, illetve glaukoma szembetegségben szenvedők esetében is.