Ki hallgatja meg a "jobbágyok" panaszait?

A Péterfy „hazudósa”. A „kirúgott Kossuth Zsuzsanna utódja”, mint Magyarország főápolónője. A Honvéd Kórház „cselédje”. A „levegőben lógó”, a rendszerből kifelejtett ápolási igazgatók. A szótárból kiűzött szakmai és hiteles szavak, amelyek helyébe új kreációkat írnak. Mi van itt Magyarországon? Az egészségügyben? Az utcán? Talán majd május 12-én, Florence Nightingale, az ápolást megteremtő „lámpás hölgy” születésének évfordulóján, amikor az ápolók nemzetközi napját tartják a világ országaiban, talán megtudjuk.

Emlékeznek még az egyik kereskedelmi tévé hírműsorában lezajlott jelenetre? A síró ápolónő mutatja igazolásként a kamerának, hogy nem számolták el a túlórákat, így hónapok óta megrövidítik a jövedelmüket. A riporter kérdésére a kórház igazgatója közli: „nem is tudja, miről beszél az ápoló, mert bizony a túlórákat kifizetik.”. Csak hát a kamera meg a riporter már csak olyan, hogy a néző számára segít tisztázni a helyzetet. Aztán egy másik kamera, egy másik riporter, az egészségügyi államtitkárt kérdezi a túlórapénzről, aki nyilván jól ismeri a történet hátterét, mert sietve mondja, hogy már tisztázta a helyzetet, a túlórapénzt kifizették, és utasította a többi kórházat is, „nézzék meg ott mi a helyzet”! Azóta Balog Zoltán miniszter elismerte, hogy máshol sem fizettek.

A kórház cselédjei

2013-ban a kormány visszaállította az egészségügyben a főápoló "intézményét". Mindenki azt hitte lesz érdek- és szakmai képviselete az ápolóknak. Mekkorát tévedtek! Fél év múlva a „szájbefogó törvények értelmében” a főápolónő nem mehetett konferenciákra, beadott anyagait, terveit semmibe vették. Aztán 2015 márciusában kirúgták. Erről is csak a szakmai „suttogásból” lehetett értesülni. Az, hogy Magyarországon egy megbecsült névhez kötődő pozíció negligálásáról van szó, az a szaktárca vezetőjét és a magyar Parlament képviselőit már egy kicsit sem érdekli. Azért bátorkodom őket is emlegetni, mert, éppen ők hozták létre a Kossuth Zsuzsanna díjat, az ápolók kitüntetésére, hogy emléket állítsanak Magyarország első főápolónőjének, amely tisztséghez hasonló minden országban van, és az országát ő képviseli a nemzetközi szervezetekben is.

Szép kis hagyománytisztelet, ha nem fogadja el a hatalom, hogy a magyarországi ápolók szakmai és érdekvédelmi munkájának egyik alappillére az ápolók képviselete jelen legyen a szaktárcánál! Ezért nincs 2015 májusában érzékeny "fül", szakmai tanácsadó, szakdolgozói képviselet az Emmi-ben.

Egy éve vár a biztosító pénzére és kilátástalannak érzi helyzetét, az az ápolónő, aki 2014-ben megrokkant, akit a Honvéd Kórház vezetője 2015 áprilisában minden érdemi segítség nélkül kirúgott. Később a kórház, és a biztosító a jogos panaszt elismerte, de hónapokig, hol itt, hol ott fektették a papírokat, emiatt a két gyermekét egyedül nevelő asszonyt sehova sem vették fel. A munkában megrokkant ápolónak a kórház nem talált állapotának megfelelő állást. A harmincas évek urainak a viselkedése jut eszembe, akik a megesett cselédet kizavarták az utcára, mert már nem tudta a nehéz edényeket megemelni, a szenet felhordani, urak férfi kedvét kiszolgálni. Mi a különbség köztük?

Magyarország kórházaiban a szakdolgozók, a kórházak személyzetének mintegy kétharmada felett diszponáló ápolási igazgatók, több évtizedes szakmai tudással, gyakran egyetemi ápolói végzettséggel, több diplomával töltik be az egészségügy irányításában nélkülözhetetlen szerepüket.

Már ha értik a rendszert most átalakítók, hogy miről beszélek: más az orvoslás és más az ápolás. Mindkettő önálló szakmai diszciplína, amely egy együttműködő rendszert alkot. Ez a rendszer a világ országaiban általában jól működik, a hívatás - és elsősorban a "zemberek" - mindig változó ellátásának érdekeit képviseli. A rendszer feltételezi, hogy az első vonalbeli ellátás gondjait és problémáit, az ápolást illetően is sikerül a szaktárca megfelelő osztályára irányítani, és ott gondos szakmai előkészítés és véleményezés után egy államtitkári szinten az egészségpolitikába beemelni.

Egy új rendelet szerint - a nyilvánosságra hozott tervekben ez szerepel - 2015 április elsejétől az ápolási igazgatóknak nincs helyük az egészségügy rendszerében. A hírek szerint szétválasztják a kórházak vezetését, a jövőben a stratégia és a betegellátás finanszírozása az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz tartozik, az OEP a főigazgatók munkáltatója is, míg a gazdasági terület – és így a gazdasági igazgatók – felügyelete pedig a Gyemsziből lett ÁEEK-hoz kerül. Az ápolási igazgatók meg „lógnak” a levegőben. Mintha a szakdolgozók vezetéséhez sem irányításra sem képviseletre nem volna szükség. Mit kell gondolnunk az olyan tervekről, ahol a kórházak dolgozóinak két harmadát képviselőket - a kórházak ápolási igazgatóit - negligálják. Az ő pozíciójuk vajon hova tartozik?

Kreált szavak csapdája

Az már biztos, hogy teljes erővel törekszik az egészségügyi szaktárca kommunikációja, hogy senki se értse, mit akarnak mondani.

Alig emésztettük meg azt "megrázkódtatást", hogy a jövőben az ápoló és a gondozó helyett "személyi segítőt" kell mondani, s máris jött egy új utasítás a magyar egészségügyi szótár használatról, amit bizony az egészségügyi dolgozóknak és az egészségüggyel kapcsolatba kerülőknek is jó lesz megtanulniuk. A hírekben az olvasható, hogy Szolyák Tamás, szakmai igazgató, az új „Egészségesebb Egészségügyért Program" bemutatásakor új terminológiákat ismertetett. Ezek szerint a megújuló egészségügyben a jövőben nem "betegről", hanem „egyénről” kívánnak beszélni. Azt még nem tudjuk, milyen szavakat kell használni a betegbiztonság, a betegszállítás, a betegágy, beteglátogatás szavak helyett, de mindenesetre érdekes lesz az ápolói jelentés a kórházakban. Mondjuk így: „Doktor úr, az egyének jól vannak!" És milyen végtelenül távolságtartó mondatok kerülnek az ápolástan tankönyvbe: „kiültethető egyén ágyának előkészítése” vagy a „súlyos egyén látogatóit megkérjük, hogy látogatásuk rövid legyen”. Legalább azt tudjuk, hogy az így kiképzett lelketlen ápolók lelkét mikortól kezdték el átalakítani.

A szóalkotás megállíthatatlan lavinát indított el. Ebben a folyamatban nem „betegellátásról” (mert az már nem is lesz?) hanem „egészségügyi szolgáltatásról” fogunk beszélni, amit ha akarunk, megfizethetünk, mert jön egy újabb kifejezés is - az „egészségérték” - , amely az egészségügyi szolgáltatások szubjektív megélésére létrehozott új terminológiát, az „egészségélményt” is magába foglalja. Ami azt is jelenti, hogy a jövőben az egészségügyben dolgozóknak az „egyének” (betegek) "egészségélményét" is meg kell ítélniük. Azt nem mondták, milyen statisztika szerint és hova kell jelenteniük, s ha azt gondolják, hogy ez vicc, akkor a következő mondat biztos segít a kijózanodásban: ez a "nyelvújító" projekt TÁMOP 6.2.5 B megnevezéssel 9,5 milliárd forintos uniós támogatással indul.

Florence Nightingale születésnapján 2015-ben a magyar ápolóknak és szakdolgozóknak nincs mit ünnepelniük, legfeljebb az utcán "beszélhetik meg" a társadalommal sanyarú helyzetüket. Miközben a világ országaiban tisztelettel, vidámsággal, konferenciákkal, az ápolóknak szóló magas szintű elismerésekkel emlékeznek erre a napra, a magyar szakdolgozóknak más sors jutott. Itt állnak a születésnap küszöbén, ruhájukon, szívük fölött a fekete szalaggal. Dühösen és elkeseredéssel. És nincs már esélye a hatalomnak a nyugtatásra. A szakma egyik része a lábával szavazott az igazsága mellett, a másik része meg dühös. Nagyon dühös.

Átverték és lenézték őket a „jól van aranyoskáim, csak nyugi- nyugi” stílussal. Majd 2016-ban lesz életpálya modell, majd – mondják -, lesz fizetésemelés a kormányzati időszak következő éveiben. Közben a kormány a béremelés helyett a hálapénzért való ácsingózásra akarja rábírni a szakdolgozókat is. A kezünkön az ujjak nem elegendők az eddigi ígéretek megszámlálásához. De a vádak felsorolásához sem.

Ebben a helyzetben joguk van vádolni a kormányt az erkölcstelenül alacsony, megalázó fizetések legalizálásáért, a túlóra díjak nem, vagy rendezetlen utalásáért. A lepusztult munkakörülményekért, az ápolási eszközök hiányáért, és az emberi tartozódásra alkalmatlan nővérszállók állapotáért. A szakma presztízsének tönkretételéért, miután a kórházakból hiányzó ápolói létszámot alacsonyan képzett közmunkásokkal akarják pótolni. Az elviselhetetlen terhekért, ami a szakdolgozókra nehezedik az egészségügyi ellátás hiányának, a feltételek ellehetetlenülésének tolerálása és kompenzálása közben. A felelősség elviselhetetlensége miatt, mert a szakdolgozók/ betegek arányának létszáma a betegek biztonságának szempontjából már nem megengedhető. Folytathatjuk a szemrehányásokat a súlyos betegségben szenvedő, a sürgősségi betegellátásban, a beteg újszülöttek, koraszülöttek, a pszichiátrián az idős betegek körül dolgozó szakemberek mérhetetlen munkaterheléséért, kizsákmányolásáért. A fenyegetettségért, a munkahely elvesztéséért, ha valaki szót emel, vagy jogos igazát keresi.

Joguk van felelőssé tenni a kormányt az orvosi hálapénz legalizálásáért, azzal, hogy a hatalom egy tervezetével továbbra is törvényesíti, hogy az ápolóknak és a szakdolgozóknak a törvényes munkaidő alatt az orvos magánpraxisát is ki kelljen szolgálniuk. Az egészségügyi kormányzat a felelős a szakdolgozói hivatás autonómiájának hiányáért, és az ebből adódó képviseleti és döntési szintek negligálásáért. Az önálló ápolói főosztály szétverésért, a lelkiismeretlen, a szakmaiatlan és gyakran változó jogszabályok megalkotásáért. A szakterület számára nem elfogadható terminológiák bevezetéséért, amellyel adott esetben szándékosan megsértik a betegek biztonságát. A szociális ágazatban dolgozó ápolók, az egészségügyben működő szakemberek, és a védőnők kompetenciájának rendezetlenségéért. Folytathatjuk a szemrehányásokat a szakdolgozói fórumok véleményének negligálásáért és az együttműködés mellőzéséért, az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Küldöttgyűlése által átadott, a követeléseiket tartalmazó 12 pont lesöpréséért. beadott javaslatok, vélemények, tervek, állásfoglalások figyelmen kívül hagyásáért.

Joguk van elítélni a kormányt a szakmai képzés tartalmi részének, és struktúrájának tönkretételéért, alacsonyabb szintre való szorításáért. A szakmai képzés szaktárcától való elválasztásáért, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola körüli zavaros, meggondolatlan helyzet előidézéséért. Egy fejlődő egészségügyi szakképzés nyugalmának megzavarásáért. Az évente mintegy 500 ápoló, és jelentős számú szakdolgozó elvesztéséért, emigrációba való kergetéséért. Az eltávozottak létszámának ködösítéséért, és eltitkolásáért. Akiket három év alatt csak úgy tudnának pótolni, ha tíz – tizenkét ápolói évfolyamot indítanának szeptembertől. És akkor még a többi évet nem pótolták és a jövőre sem gondoltak. Tiborcnak nem volt annyi panasza, mint az egészségügy mai "jobbágyainak".

Ki áll melléjük?

Ha a szakdolgozói hívatás nem lesz képes megtalálni az egyensúlyt, a társadalom kihívásai, a rendszer új változásai, és saját hitvallása között, hanem hagyja, hogy "csak úgy" megtörténjenek a dolgok, akkor könnyen összeomolhat a rendszer. Ha rábólintanak minden döntésre, amit a politikusok a fejük felett hoznak, akikor továbbra is hagyják magukat megalázni, a most tisztán érdekvédelmi harcot más érdekek fogják befolyásolni.

Úgy tűnhet, a vészharangot kongatom, hiszen ha engedi elveszíteni a legjobbakat a soraiból a szakdolgozói kar, akkor rövidesen elveszítheti morális alapját, szakmai önállóságát és státuszát is. Mindazt, amit eddig a magyarországi egészségügyi ellátásban, és a szakképzésben saját, és szakmai történelme során kivívott.

A kérdés az, hogy a hívatást képviselő szakemberek Florence Nightingale születésnapján, amikor összegyűlnek, miről döntenek? És ki áll melléjük?