gyilkosság;Akácfa utca;

2015-05-08 13:01:00

Megölt lány: a gyilkosnál van a szexfelvétel?

Elvitte gyilkosa H. Nancy telefonját – tudta meg a Blikk. A korábbi hírekkel ellentéttel tehát nem foglalta le a telefont a rendőrség, a tettes feltehetőleg azért vitte el a készüléket, mert ő is rajta volt a híváslistán. A gyilkos azonban még így sem lehet nyugodt.

Hiába tüntette el a gyilkos a vélhetően bizonyítékokkal teli telefont, hiszen a nyomozók a készülék nélkül, a híváslista és a cellainformációk alapján is hozzájuthatnak értékes nyomokhoz, de az tovább tart, hiszen a szolgáltatónak ki kell keresnie ezeket az adatokat a rendszerből - írja a lap.

A telefonban lehet az a felvétel is, amin a megölt lány az ismert politikus kuncsaftjával látható aktus közben, ám a híváslistából kiszűrt adatok a gyilkos felkutatásában is nagy segítséget jelenthetnek.

A Bors azt írja, hogy a családos politikus nem csak hogy rendszeresen, de évek óta is járt a lányhoz, már akkor is, amikor Nancy még fiatalkorú volt. – Már évekkel ezelőtt elkezdtek találkozgatni. Akkor Nancy még fiatalkorú volt, de a szóban forgó politikust ez nem zavarta. Imádja az olyan típusú lányokat, mint ő volt. Szőke, törékeny. Igazi Barbie baba – mondta a Borsnak egy névtelen informátor.