Cáfolja Hersh sztoriját a Fehér Ház

Visszautasítja a Fehér Ház Seymour Hersh veterán oknyomozó újságíró új verzióját Oszama bin Laden halálának körülményeiről. Hersh a London Review of Books hasábjain publikált cikkében azt állította, hogy Pakisztán – az eddig ismert verzióval ellentétben – tudott az al-Kaida Abbottabadban rejtőzött vezetője elleni amerikai kommandós akcióról.

„Túl sok pontatlanság, megalapozatlan állítás van a cikkben ahhoz, hogy mindegyiket egyenként cáfolni tudjuk” – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője, Ned Price. Azt azonban határozottan állította, hogy Washington egyetlen államot sem értesített előre az akcióról, s kifejezetten úgy döntöttek, hogy a pakisztáni vezetést sem tájékoztatják előzetesen. Josh Earnest fehér házi szóvivő hétfőn egy CNN-elemző mondását idézte: „Ami igaz a történetből, az nem új, ami pedig új benne, az nem igaz.”

Magukat megnevezni nem kívánó amerikai hírszerzési források alapján Hersh azt állította, hogy Washington egy magas rangú pakisztáni forrásból kapta az első értesülést bin Laden rejtekhelyéről, s majd 25 millió dollárt fizetett ki az amerikai kormányzat ezért az információért. A leleplező újságíró szerint a Fehér Ház által közreadott történet, amelyet a Zero Dark Thirty (A bin Laden-hajsza) című film feldolgoz, merő kitaláció. Bin Ladent – állítja – valójában a pakisztániak őrizték Abbottabadban, a világ akkori legkeresettebb embere a pakisztáni nagyvárosban, a pakisztáni hadsereg egyik laktanyájának szomszédságában rejtőzött, s a pakisztáni hírszerzés két magas rangú tagja előzetesen értesülést kapott az amerikai haditengerészet különleges egységéhez (Navy SEAL) tartozó kommandósok érkezéséről. Hersh szerint semmiféle tűzharc nem volt a magas kőkerítéssel körülvett abbottabadi háznál, csak a bin Ladenre leadott lövések dördültek el.

Az újságíró szerint az Obama-kormányzat megegyezett a pakisztániakkal, hogy azt állítják majd: bin Ladent egy dróncsapásban ölték meg a hegyek között, de Barack Obama elnök végül úgy döntött, hogy nyilvánosság elé áll a kommandós akció történetével. Az amerikai média emlékeztet: Hersh korábbi leleplezéseit is erősen kétségbe vonták, mivel túlnyomó részben ellenőrizhetetlen, meg nem nevezett források alapján írja oknyomozó cikkeit.

Szerző

Kisgyerekeknek kínált termékét vonja vissza az Ikea

Publikálás dátuma
2015.05.12. 11:06
Illusztráció/Thinkstock
Az Ikea visszahívja a fúrás nélkül, rugós szerkezettel az ajtókerethez rögzíthető biztonsági kapuit - értesült a privatbankar.hu.

Az Ikea felhívja a vásárlók figyelmét, akik fúrás nélkül, rugós szerkezettel az ajtófélfához rögzíthető Patrull Klämma vagy Patrull Smidig biztonsági kaput vásároltak, hogy ezek a termékek nem alkalmasak a lépcső tetején történő használatra. Mindkét termék fúrás nélkül, rugós szerkezettel rögzíthető, ezért csak szobák közötti ajtónyílásokban és lépcsők alján használhatóak. Az Ikea három esetről értesült, ahol gyermekek sérültek meg amiatt, hogy leestek a lépcsőről.

Azok a vásárlók, akik meg szeretnék tartani és szobák közötti ajtónyílásokban és lépcsők alján tovább a biztonsági kapukat, az Ikea áruházak vevőszolgálatán ingyenesen kérhetnek új, frissített használati útmutatót a meglévő biztonsági kapujukhoz és új figyelmeztető matricát, melyet a biztonsági kapura kell felragasztani. Azok a vásárlók azonban, akik vissza szeretnék vinni a terméket, bármelyik Ikea áruházban megtehetik, és visszakapják a termék teljes vételárát.