Klik;Ortutay-kollégium;

2015-05-13 15:08:00

Újabb tanintézményt nevezne át a Klik

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölni kell a névadót - írja a Délmagyarország.

A Klik ezúttal is a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló állásfoglalására is hivatkozik, és azt állítja, hogy az Ortutay-kollégium névhasználat nem felel meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) rendeletében foglaltaknak. Az intézmény új neve Szegedi Városi Kollégium lenne. A 330 fős kollégiumnak a Klik a fenntartója és az önkormányzat a működtetője.

Az újságnak nyilatkozó Botka László (MSZP) szegedi polgármester kijelentette: felháborító a névváltoztatással kapcsolatos kezdeményezés, ahogy már a Ságvári-ügyben is teljesen érthetetlen volt, amit a kormányzat művel.  (Ahogy a Népszava is megírta, Szegeden - és nem csak Szegeden - az elmúlt hónapokban komoly tiltakozást váltott ki, hogy az Emmi közölte: átnevezné a Szegedi Tudományegyetem jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskoláját, illetve gimnáziumát. ) Ortutay Gyula esetében ez még kevésbé érthető - hangsúlyozta a szocialista politikus, hiszen aki ismeri az életrajzát, az tudja, hogy tudósember volt - hangsúlyozta a politikus.