költségvetés;Demokratikus Koalíció;

A leszakadás költségvetése?

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a leszakadás, a reménytelenség és a pangás költségvetését nyújtotta be.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerdán Budapesten azt mondta, az Orbán-rezsim emberei semmit nem értenek az elmúlt öt év magyarországi történéseiből. Hozzátette: 4 millió szegény él és további 2 millió retteg az elszegényedéstől. A 2016-os költségvetési javaslat szerint Magyarországon az emberek továbbra is a legdrágább áfát fogják  fizetni, nem nő az oktatás, az egészségügy költségvetése és semmiféle rászorultsági elv nem érvényesül jövőre - részletezte.

Gréczy Zsolt szerint a cégeket túladóztatják, a bankokat az állam ellenségnek tekinti. Kérdésre válaszolva elmondta, meg kellene szüntetni a bank- és a reklámadót, olyan helyzetbe kell hozni a közműszolgáltatókat, hogy meg tudjanak élni a piacon. Olyan adórendszer kell, amely visszavezeti az embereket a munkába - tette hozzá. A szóvivő kijelentette: a DK elutasítja a büdzsét, és szerinte 2016-an előre hozott választásra van szükség.

A Kossuth Lajos téren, az országzászlónál tartott sajtótájékoztató előtt - ahova több ellenzéki párt is tájékoztatót hirdetett - Belváros-Lipótváros egyik közterület-felügyelője felvette a pártok sajtós munkatársainak adatait, mondván, egy 2014-es kormányhatározat szerint a Parlament kiemelten védett épület és azt nem lehet 20 percnél tovább filmezni. Varga Mihály szerdán a 2016-os költségvetés parlamenti benyújtásakor arról számolt be, hogy az adócsökkentés költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, a hiány 761,6 milliárd forint lesz, míg az államadósság a GDP 73,3 százalékra csökkenhet jövő év végére.