Pécs;holokauszt;kiállítás;

2015-05-13 19:53:00

Holokauszt-kiállítás nyílt a romákról Pécsett - Fotók!

Parajmos Roma Holokauszt címmel nyitott fotókkal, használati tárgyakkal gazdagon illusztrált új állandó kiállítást a Janus Pannonius Múzeum (JPM) a baranyai megyeszékhely belvárosában szerdán.

A tárlat a pécsi önkormányzat a holokauszt 70. évfordulójára emlékezve benyújtott pályázatának keretein belül valósult meg, célja, hogy a tragédiára, s annak áldozataira méltóképpen emlékezhessen az utókor. Mint azt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kiállítás szerdai ünnepélyes megnyitóján elmondta, Pécs és a múzeum a tárlattal kíván fejet hajtani a roma holokauszt áldozatai előtt. Megjegyezte: a városban és Baranyában a cigányság értékátadása, hagyományőrzése mai is erős identitásképző jelenség.

Hozzátette: a tárlat jól tükrözi azt a kormányzati szándékot, hogy hazánkban legyen minél erősebb az emlékezetkultúra, amely a szörnyűségek megismétlődésének, a kirekesztés elterjedésének legfontosabb gátja is egyben. A négy részből álló tárlat első termében fotókon, tárgyakon keresztül kaphat betekintést a látogató a cigányság holokauszt előtti sorsára, életére – a kiállítás megalkotói szimbolikusan bedeszkázott falakkal érzékeltették a közelgő veszélyt.

Müller Judit, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Ilan Mor, Izrael nagykövete, Hegedűs Norbert, az Országos Roma Önkormányzat képviselője és Nagy Csaba, a Baranya megyei Önkormányzat elnöke a Parajmos - Roma holokauszt című kiállítás megnyitóján a pécsi Vasváry-házban 2015. május 13-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Müller Judit, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Ilan Mor, Izrael nagykövete, Hegedűs Norbert, az Országos Roma Önkormányzat képviselője és Nagy Csaba, a Baranya megyei Önkormányzat elnöke a Parajmos - Roma holokauszt című kiállítás megnyitóján a pécsi Vasváry-házban 2015. május 13-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

A második teremben a falakon és a monitoron a nácizmus és a zaklatások tárgyszerű, konkrét adataival, eseményeivel szembesülhet az érdeklődő, míg a harmadik helyiség a megsemmisülés terme, a végállomás. Itt visszaemlékezők, túlélők nyilatkoznak a koncentrációs táborok világáról. Itt már csak egyetlen villanykörte ad némi megvilágítást, ezáltal a figyelem a dokumentumfilmekre szegeződik.

A látogató ezek után a „zsákutca” végén találja magát, újra az előtérbe, majd az épület másik szárnyába jut, ahol roma művészek festményeiből készült tárlatot tekinthet meg. Az alkotások szintén a roma holokauszt témáját járják körül. A Parajmos Roma Holokauszt című kiállítás a Janus Pannonius Múzeum szakmai felügyeletével és irányításával jött létre, a pályázat megvalósításában a pécsi önkormányzat vállalt anyagi szerepet.