MSZP;Gömöri Zsolt;paralimpikonok;

2015-05-15 12:59:00

MSZP: Gömöri bizonyítsa, hogy visszafizette a paralimpikonok pénzét!

A párt arra szólította fel a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét és társait, hivatalosan igazolják, hogy visszafizették a sportolók pénzét.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának szocialista alelnöke közleményében emlékeztetett arra, hogy a bizottság elnöke és az elnökség egyes tagjai devizahiteleik végtörlesztésére vettek fel a paralimpikonok támogatására nyújtott szponzori pénzekből sok millió forintot. Az ellenzéki politikus azt írta, az elnök állítása szerint ezt a pénzt visszafizette a szervezetnek, de az is kérdés, hogy a többiek miként jártak el.

Kunhalmi Ágnes felszólította Gömöri Zsoltot és "tettestársait", hogy a nyilvánosság és a megkárosított sportolók előtt hivatalos irattal is igazolják a visszafizetést, ezt követően pedig mondjanak le a bizottságban betöltött posztjaikról, a mellettük kiálló Deutsch Tamással, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökével együtt.

Gömöri Zsolt kedden jelentette be: visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottságnak. A sportvezető közölte: annak ellenére döntött így, hogy szerinte 2012-ben jogszerűen vette fel a vissza nem térítendő támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett. Gömöri arra nem adott egyértelmű választ, hogy az paralimpiai bizottság elnökségének azon tagjai, akik hasonló juttatásban részesültek, szintén visszafizették-e a támogatást. Csupán annyit mondott, hogy az elnökség tagjainak nem munkáltatója a Magyar Paralimpiai Bizottság.

Korábban kiderült, a paralimpiai bizottság elnöksége 2012-ben Deutsch Tamásnak - aki ennek a szervezet is alelnöke - a javaslatára ítélte meg Gömöri Zsoltnak a vissza nem térítendő támogatást. Az ügy kipattanását követően több ellenzéki párt is lemondásra szólította fel a bizottság teljes elnökségét, Gömöri Zsoltot és Deutsch Tamást is.

lásd még: Tust kapott az elnök