futball;licencjog;

2015-05-16 07:09:00

7-en a 7-ről: Ön kinek nem adna licencjogot?

Arató András

Klubrádió

Valami olyasmit mondott a szpíker, miután a Real-nevelésű Morata belőtte a Juve BL döntőbe jutását jelentő gólt, hogy így jár, aki játékost nevel. Ilyen helyzetbe mi nem kerülhetünk! Viszont az azeri vagy észak-koreai KBL-ben (Keleti Bajnokok Ligájában) kiváló lehetőségek nyílnak előttünk, ott ugyanis nem fociznak, hanem cselekszenek. Ott még a baltanyél is elsülhet. Az orvosok és nővérek kivándorlása pedig áldásos, mert így kevesebb kórházra van szükség. Licence to Kill (007).

Avar János

újságíró

Ha jól tudom, a fociligában az kap licencjogot, aki a követelményeknek megfelel és a szabályokat betartja. Ezt nagyvonalúan terjeszteném ki a politikusokra, mert követelményeket nem támasztanék velük szemben, hiszen akkor kevesen maradnának. De azért némely szabályokat betartatnék. A demagógia és populizmus nem lehet határtalan, s az amerikai jog szerint kezelném a hazudozást: tévedni lehet, ám a tényeket tudatosan lehazudni tilos. Ez is jócskán megritkítaná soraikat.

Bolgár György

rádiós újságíró

A Jobbiknak addig nem, amíg egyértelműen nem foglal állást a polgári demokrácia, a szabad vállalkozás, az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, illetve a rasszista megkülönböztetés ellen. A Fidesztől ezen az alapon nem lehet megvonni a játékjogot, mert szabályosan játszanak, de visszaküldeném őket az NB II-be. Na jó, a III-ba.

Farkasházy Tivadar

Hócipő

Biztató az MLSZ terve, hogy akár már az ősszel 16 helyett 12 csapatos lesz az NB I., ha ez így megy három évig, akkor 2018-ra eltűnik és a felcsúti pályán a Mészáros-mangalicák fognak dagonyázni. Bár ennél jobban izgat, hogyan tudja Habony napi egy kiló szilvából tartani a súlyát, mint egykor Harsányi Gábor, aki lenni görög diplomat a Jóestét nyár, jóestét szerelemben. Van, aki szerint napi tíz Guccit keres, ha ez egyszer kiderül, akkor tele lesz Táncsics börtöne, úgy értem, ott lesz az irodája.

Horváth István

hírlapíró

Az ellenségeimmel még csak-csak elbírok, de a barátaimtól ments meg Uram. A fohász mára átalakult. Mivel a devizakárosultak megvédése olyan fényesre sikeredett, hogy minden negyedik adósnak nőtt a törlesztőrészlete, a tönkre ment családok esti imába foglalják: csak a kormány ne akarjon megmenteni minket. Velük imádkoznak a volt magán-nyugdíjpénztári tagok, egykori trafikosok, földbérlők, kisvállalkozók. Megvédéshez - Brüsszeltől, bankoktól, idegenektől, brókerektől - licencjogot Orbánnak soha többé!

Horváth Zoltán

újságíró

Én bizony minden magyarnak állampolgári jogon biztosítanék licencet. És nem csupán megrögzött liberalizmusom okán, hanem önös érdekből is. Reménykedem ugyanis, hogy sokan lesznek, akik túlhabzó politikai ambícióikat az ugyancsak jól fizető, de kevesebb társadalmi kárral járó magyar futballban (?) élik majd ki.

Veress Jenő

a Népszava főmunkatársa

A Coca Colának. Igyon a magyar rendes magyar cukrozott vizet, ne fetrengjen mámorban. De értem, a kérdés komoly. Ha jól olvasom, a Felcsút máris négyet lépett előre a ranglistán, amihez egyetlen fárasztó percet sem kellett a pályán tölteniük. (Meg egy darabig grund sem lesz, mert a nyeretlen egyéves harc letarolta. A gyepnek ugyanis nem volt licence, ahogyan a vízcsöveknek, meg a fűfűtésnek sem.) Ha pedig a jövőben sem meccsek, hanem licencek döntenek, őrült sikereknek nézhetnek elébe.