Fidesz;Belváros;önkormányzat;civilek;önkormányzati képviselő;

2015-05-16 07:08:00

Juhász: pártokhoz került a civilek pénze

Saját sleppjüket finanszírozzák a belvárosi fideszes képviselők a civileknek szánt 45 millióból Juhász Péter szerint. Az Együtt politikusa ezért saját 300 ezer forintos képviselői keretét tegnap szétosztotta a véleménye szerint érdemi tevékenységet végző szervezetek között. 

A belvárosi képviselő százezer forintot adott az Oltalom Karitatív Egyesületnek, mert fontosnak tartja a tevékenységüket és mert nekik Belváros-Lipótváros önkormányzata a 45 millióból összesen 350 ezer forintot adott. Szintén százezer forintot juttatott az EB OVO Közhasznú Egyesületnek, valamint a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak, mert szeretné, ha a beteg gyerekek is tudnának mosolyogni. Ez utóbbi alapítványnak a kerület által szétosztott pénzből 200 ezer forint jutott.

Juhász lapunknak vérlázítónak nevezte az V. kerületi képviselő testület csütörtöki ülésén történteket. Azt, hogy a belvárosi képviselők szégyenérzet nélkül úgy osztották el a civilek támogatására adható 45 milliót, hogy abból a legnagyobb összegekkel saját pártjaikat finanszírozták. A politikus szerint az önkormányzat által kiosztható pénzből több olyan "civilek" kaptak, akik pártirodákba vannak bejelentve, vagy az elnökeik önkormányzati képviselők. A legtöbb pénzt - négymillió forintot - az Élő Belváros Polgári Egyesület kapta: a korábbi Fidesz-irodába bejegyzett szervezet vezetője a kerületi, majd a fővárosi önkormányzatnál volt titkárnő. Majdnem ugyanennyit kapott az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület, amely a választási kampányban a Rogán Antalt segítő City magazin kiadója volt. Több mint kétmillió forinthoz jut a Sikeres Belvárosért Egyesület, ennek irányítója Bródy Gábor, a belvárosi MSZP elnökségi tagja. Ötszázezer forint jár az Országos Ruházati Ipartestületnek, amelyet Pásztor Lajos fideszes önkormányzati képviselő vezet. Kétmillió forintot ítéltek meg a Belvárosi Kisgazda Polgári Egyesületnek, amelynek elnöke, Bartal Sándor az előző ciklusban kormánypárti képviselő volt az V. kerületben.

Az Együtt politikusa a csütörtöki ülésen tiltakozott a tervezet ellen. Hétfőn Böröcz László V. kerületi alpolgármesternek levélben javasolta, hogy önkormányzati képviselőkhöz, azok családtagjaihoz és a pártok delegáltjaihoz köthető, valamint a pártirodák címére bejelentett szervezetek ne kaphassanak támogatást ebből a keretből. Ha ugyanis ezeket kiveszik a pályázók közül, szinte minden civil megkaphatná azt az összeget, amit kért. A képviselőt végül leszavazták.