Orbán Viktor;Baja;hídavatás;

2015-05-16 15:21:00

Orbán egy kicsit avatott, aztán nagyokat ígért - Fotók

Magyarország egy nagy korszak kapujában áll, mert gazdasági eredményeink az Európai Unió élvonalába juttattak bennünket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Baján, hídavató ünnepségen.

Most még nem a fejlettségünk tekintetében, hanem a fejlődés ütemében - hangsúlyozta a miniszterelnök. Ez nem egyszeri eset, hiszen a gazdasági növekedés tekintetében folyamatosan a dobogón vagy a dobogó közelében járunk - tette hozzá Orbán Viktor a kétmilliárd forintot meghaladó turisztikai fejlesztés keretében, a Sugovicán átívelő, a Petőfi-szigetet a Nagy Pandúr-szigettel összekötő, gyalogos és kerékpáros híd átadása alkalmából mondott beszédében. A miniszterelnök leszögezte: az utóbbi évek eredményeit már nem lehet sem a véletlenre, sem a szerencsére fogni. Orbán Viktor, kiemelve az egész országban folyó fejlesztéseket, úgy fogalmazott: "itt Baján is, de az ország szinte minden településén lehet látni, hogy évről évre és napról napra mennyit gazdagodott és épült Magyarország ahhoz képest, ahogy 2010-ben a csőd szélén átvettük az országért viselendő felelősséget".

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy az elmúlt években a sport, a szabadidő és a kultúra területén nagyon komoly beruházások készültek el, amelyek a szabadidő hasznos és egészséges eltöltésére buzdítják az embereket. A gyalogosok és kerékpárosok számára átadott híd kapcsán elmondta, hogy Magyarország nemcsak a gazdasági növekedés dinamikájában élenjáró Európában, hanem a kerékpározásban is az elsők között van. 2010 és 2014 között 532 kilométer kerékpárút készült el az országban, mintegy 20 milliárd forintból, jelenleg 230 kilométer hosszú kerékpárút építése folyik - sorolta az elmúlt évek eredményeit. "Ha a jó Isten is megsegít bennünket, akkor 2020-ig 1000-1500 kilométer kerékpárút készülhet el, mintegy 50 milliárd forintból" - fűzte hozzá.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Orbán Viktor szavai szerint, "van valami erkölcsi igazság a történelemben", mert az, ami hosszú ideig hátránya volt Baja városának, a mai modern világban előnnyé fordítható. Emlékeztetett arra, hogy a jugoszláv háború "elkergette innen a befektetőket", most azonban, hogy a dolgok rendeződő félben vannak, "a szerb-magyar kapcsolatok régen voltak olyan jók mint most" s ez további lehetőségeket teremt.

Orbán Viktor szólt arról, hogy azok a városok, amelyek az ország szélén, elszigetelten helyezkedtek el, most különös fejlődési lendületet kaphatnak. A bajaiaknak megköszönte, hogy minden magyar településnek példát mutattak a fejlesztésben.
Kívánom, hogy élvezzék és használják ki munkájuk minden gyümölcsét - fejezte be beszédét a miniszterelnök, akinek szavait nagy tetszéssel fogadták.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán