EP;ülés;CÖF;

2015-05-18 13:26:00

A CÖF-elnök megfenyegette az Európai Parlementet

Megdöbbentőnek tartja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke, hogy az európai polgárok mindennapi életét érintő problémák helyett Magyarország helyzetéről tárgyal kedden az Európai Parlament. Csizmadia László közölte: amennyiben az EP továbbra sem veszi figyelembe az európai civil társadalom követeléseit, akkor kénytelenek lesznek nyomást gyakorolni az uniós intézményrendszerre.

Csizmadia László elnök sajtótájékoztatót tartott, hogy jelezze: az ülés tervezett témája miatt nyílt levélben fordultak Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez, ebben azt írták, hogy az ülés szerintük csupán zöld-, liberális és szocialista pártpropagandát szolgál, illetve valódi célja a figyelem elterelése a megoldandó problémákról. Egyben azt kérik az EP elnökétől, hogy ha mindenképpen Magyarország helyzete lesz a keddi ülés témája, essék szó az ország sikereiről, a csökkenő adósságról, a gazdasági növekedésről és a bővülő foglalkoztatásról is - közölte a CÖKA elnöke.

Csizmadia László közölte: amennyiben az EP továbbra sem veszi figyelembe az európai civil társadalom követeléseit, akkor kénytelenek lesznek nyomást gyakorolni az uniós intézményrendszerre.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője arról beszélt: javasolják az igazságügyi tárcának egy olyan "átláthatósági etikai kódex" megalkotását, amelyhez önkéntesen csatlakozhatnak a külföldről támogatott civil szervezetek. Ennek alapján a csatlakozóknak a honlapjukon közzé kellene tenni az őket támogató szervezetek nevét, illetve a támogatások összegét. Ugyanakkor amelyik civil szervezet nem csatlakozik a kódexhez, az nem részesülhetne az állampolgárok 1 százalékos felajánlásaiból - ismertette elképzelésüket a szóvivő. Hozzátette, erre azért volna szükség, mert szerintük nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, hogy külföldről támogatott civil szervezetek betekintést követelhetnek állami gazdasági ügyekbe. Ugyancsak szükségesnek tartják a külföldről támogatott civil szervezetek adóhatósági vizsgálatát.

Az EP sajtószolgálata múlt szerdán közölte, hogy az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, kedd este vitát folytat a magyarországi helyzetről. Az erről szóló döntés az EP-elnök és a frakcióvezetők tanácskozásán, az úgynevezett elnökök brüsszeli értekezletén született.