Monitor;baleset;autóbusz;

2015-05-18 16:16:00

Durva tájékoztatás - Egy utas fejére esett a monitor

Az autóbuszba szerelt utastájékoztató monitor esett egy lány fejére hétfő délelőtt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. egyik helyi járatán .

A baleset a debreceni 48-as járaton, a Kopja utcai megállóhelyen történt. A buszsofőr, amint észlelte az esetet, azonnal értesítette a mentőket, akik a sérültet kórházba vitték. A DKV sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Regionális orvos igazgatója elmondta: a 17 éves lányt könnyű fejsérüléssel a Kenézy Gyula Kórházba vitték.

Az autóbuszok műszaki állapotáért az Inter Tan-ker Zrt. felelős, amelynek közlekedési ágazati vezetője, Pintér István az MTI megkeresésére azt közölte: hasonló eset még nem fordult elő, ezért vizsgálatot rendeltek el - a járműgyártóval közösen - az ilyen események elkerülése érdekében. A kiinduló és a beérkező járatokat naponta ellenőrzik - fűzte hozzá.

Hétfőn valamennyi járművet külön figyelemmel átvizsgálják annak áttekintésére, hogy van-e olyan, eddig fel nem fedezett sérülés, amely esetleg hasonló balesetet okozhatna - mondta Pintér István, aki szintén együttérzését fejezte ki a balesetet szenvedett utasnak.