Azt gondoltam, sehol a világon nincs még olyan eszement közlekedési mérnök csapat, mint Budapesten, de tévedtem. Esküdni mertem volna, hogy csupa olyan közlekedési szakemberre bízták a nagykörúti, a Széll Kálmán téri és a budai fonódó villamos építését, akik az összes valamire való vizsgájukon megbuktak. Vagy egyszerűen pszichopaták, akiknek a mi bosszankodásunk okoz kielégülést. Visszavonom. Lehet, hogy Németországban tanulták a szakmát, nemzetközi diplomát szereztek, és abban előírják, sikk úgy szervezni a nagyobb felújításokat, ha minél nagyobb káoszt idéznek elő a munkálatokkal.
A napokban volt szerencsém hosszabb útra merészkedni Nyugat-Európa motorizáltabbnak vélt felébe, de az egyik legforgalmasabb német autópályán - Nürnberg és Köln között - pontosan úgy éreztem magam, mintha a Blahától próbálnék eljutni a Bécsi útra némi Széll Kálmán téri és fonódó villamos építési élménnyel. Három-négy alkalommal 8-10 kilométeres szakaszokon mindkét oldalon egy-egy sávra szűkítik a forgalmat, sehol egy terelés, vagy „menekülési” lehetőség. A sor eleje általában vánszorog, de akik hátrébb szorulnak, azok kénytelenek beállni 15-20 kilométeres sorba, és várni, várni, várni…
Másfél-két óra ácsorgás mire túl lehet vergődni ezeken a szakaszokon. Azt gondolná az ember, akinek elfogyott a türelme, félrehúzódik egy parkolóba, elintézi az elintézendőt. De ezeken a szakaszokon csupa olyan parkoló van, ahol nincs WC. Még amolyan mobil sem. Ugye el tudják képzelni…
Megígérem, soha többé nem fogom szidni az itthoni közlekedés-szervezőket. És olyan, de olyan türelmes leszek a körúti dugóban…