Fehér Ház;drónok;Ursula von der Leyen;európai drónprogram;

2015-05-20 07:36:00

Érkezik a drónhadsereg

A német, a francia és az olasz védelmi miniszter által hétfőn Brüsszelben aláírt közös szándéknyilatkozattal elkezdődött az európai drónprogram, amelynek célja, hogy 2025-ig kifejlesszék a fegyverekkel is felszerelhető pilóta nélküli repülőgépek legkorszerűbb generációját. 

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter hangsúlyozta: Európának saját fejlesztésű, csúcstechnológiájú drónokra van szüksége, hogy ne legyen ráutalva az Egyesült Államokból, illetve Izraelből beszerezhető gépekre. Az amerikai hadsereg közben már rovar formájú kémdrónokkal kísérletezik - írta az Origo.hu. A tenyérnyi méretű robotok úgy működnek, mint egy szárnyas telefon: bármerre szálljanak, érzékeny mikrofonjaikkal rögzítik a környék beszélgetéseit, így juttatva fontos információkhoz a katonaságot.

A hadsereg célja, hogy a kis szárnyas robotok rajban repülve fedjék le az ellenséges terület légterét, és addig szálljanak, amíg le nem merül az akkumulátoruk. Éppen ezért fontos, hogy a röppentyűk olcsók legyenek, hiszen egy helyszínen akár több tucatot is be kell vetni közülük.

Kínában a drónok inkább zöld célt szolgálnak, az utóbbi időben ugyanis a repülő robotokkal ellenőrzik a környezetvédelmi előírások betartását az országban - s máris szabálysértők tucatjait fülelték le a legszennyezettebb levegőjű északi országrészben. A kínai környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint márciusban a Hopej tartományban fekvő Hantan város légterét pásztázták a pilóta nélküli repülők, s több gyárról, üzemről derült ki, hogy az előírásokat figyelmen kívül hagyták. Volt, amelynek károsanyag-kibocsátása jóval meghaladta a megengedettet, másutt a hulladékfeldolgozás és -kezelés terén hibáztak.

A drónokkal azonban nem csupán a hadsereg, de a civil lakosság is előszeretettel kísérletezik: a kisebb-nagyobb, kamerával is felszerelt gépeket ma akár játékboltokban is bárki megvásárolhatja, viszonylag alacsony áron. A drónok röptetésével kapcsolatos szabályozások még mindig kidolgozás alatt állnak - ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki bárhol használhatja őket.

A múlt héten egy amerikai férfit például azért vettek őrizetbe, mert megpróbált beröptetni egy drónt a washingtoni Fehér Ház kertjébe. Négy hónappal ezelőtt pedig egy kvadkopter zuhant le ugyanoda, amit egy amerikai hírszerző szerv egy szolgálaton kívüli munkatársa emelt a levegőbe, de elvesztette az irányítást a gép felett.