Nézem a fiam fizetési papírját és elfog a nyugtalanság. Soha nem volt erősségem a számtan, de osztani-szorozni én is tudok, és nem értem, hogyan lehet kijönni minden hónapban ennyi pénzből. Két gyerekkel, gyeses feleséggel, lakáshitellel… De valahogyan mindig megoldják, mert ha túlélésről van szó, a magyarok valami hihetetlen tehetséggel rendelkeznek.
Szinte már közhely: európai árak mellett kelet-európai bérekből kell megélniük a családoknak. Persze, naponta arról lehet hallani, hogyan morgolódnak, elégedetlenkednek az emberek. A napokban az egészségügyiek mentek ki az utcára, most a városi közlekedés szakszervezetei jelentették be, hogy ha nem adja be a derekát a BKV, akkor rövidesen két napig a metró, a villamos, a hév és a troli vezetőinek sztrájkra számíthatunk, s hogy még nagyobb legyen a káosz, támogatják a kollégáikat a buszosok is. Egy-egy dolgozó esetében szó sincsen több százezer forintos emelésről, legfeljebb néhány ezresben lehet számolni a többletet, amit ha kiharcolnak, alighanem el is viszi majd az áremelkedés.
De ezek csak a mindennapok gondjai. Arról nem szívesen beszélnek a „közmédiában”, hogy egyre hangosabban ketyeg alattunk a „nyugdíj-bomba”: a magas jövedelműeknek kedvező egy kulcsos adótábla idős korukban is majd csak a jobb módúaknak nyújt biztonságot. Az egészségügyiek, a BKV járművezetői és mindenki más, akinek ma fillérekért kell harcolniuk a munkaadójukkal, akiket feketén foglalkoztatnak, zsebből fizetnek, közmunkából tengődnek, néhány évtized múlva olyan nyomorba kerülhetnek, amire ma még rossz álmaikban sem mernek gondolni.
Ezért fájjon a feje majd az akkori kormánynak, gondolja Orbán. Az már nem ők lesznek, és ezt ő is tudja.