Naná, hogy Orbán Viktor ott volt Strasbourgban, ahol az Európai Parlament plenáris ülésén a magyarországi helyzetről vitatkoztak a képviselők. Nota bene: utoljára Kádár Jánosnak sikerült egy nemzetközi testületben (az ENSZ-ben) évekig napirenden tartani a „magyar kérdést”. Akkor a forradalom leverését követő terror okán került hazánk a figyelem homlokterébe, ma pedig többek között a jelenlegi magyar kormányfő bevándorlókkal, illetve halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentései miatt.
Az pedig végképp nem lep meg senkit, hogy a kormánypropagandát sugárzó magyar közszolgálati televízió közvetítette a fent említett plenáris ülést. Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor strasbourgi szereplése a hazai közönségnek szólt. Amikor azt követeli, hogy kerüljön nemzetállami hatáskörbe a halálbüntetés kérdése, illetve ne Brüsszelben döntsenek a menekültek (pardon: bevándorlók) befogadásáról, tulajdonképpen a közbeszéd tematizálására tesz kísérletet. Nehogy már a magyarországi demokrácia leépítéséről, a fékek és ellensúlyok kiiktatásáról legyen szó az EP-ben, még kevésbé a társadalmi szolidaritás felszámolásáról vagy az Orbán-kabinet dilettáns gazdaságpolitikájáról, amelynek következtében rengeteg magyar állampolgár kényszerült külföldre vándorolni! Talán ha a magyar kormányfő a nemzeti érdekek következetes képviselőjének szerepében tetszeleg odakint, megfordítható a trend, megállítható a Fidesz vészes népszerűségvesztése. Mert afelől nem lehetnek kétségeink, hogy Orbán Viktor mindenekelőtt a hatalom elvesztésétől retteg.
Az önjelölt szabadságharcos jogvégzett emberként persze tökéletesen tisztában van azzal, hogy „széllel szemben nem lehet”. A közösségi jog alapjául szolgáló nemzetközi szerződések egyértelműen tiltják a halálbüntetés bevezetését az Európai Unió tagállamaiban. A bevándorlás kérdésében az uniós tagállamok már korántsem ennyire egységesek, azt illetően viszont tökéletes a konszenzus az EU-t alkotó országok kormányfői között, hogy a szervezetbe való belépés a nemzetállami szuverenitás egy részének feladásával jár. Nem csupán a felzárkóztatásra szánt brüsszeli pénzek elfogadásában, valamint haveri zsebekbe juttatásában kell jeleskedni. Ha a közösség menekültkvótákat határoz meg a tagállamok számára, azt illik tudomásul venni. Különösen, ha elenyészően kisszámú menekült befogadásáról van szó, mint hazánk esetében.
Orbán Viktor mozgástere a nemzetközi színtéren a felsorolt problémákat illetően gyakorlatilag nulla. Nem tudja elérni sem a halálbüntetésre vonatkozó uniós álláspont revízióját, sem azt, hogy a kontinens bezárja kapuit a harmadik világból érkezők előtt. A kardinális kérdés inkább az, hogy bel- és külföldi szövetségesei vajon milyen magatartást tanúsítanak. A Fidesz koalíciós partnere, a KDNP feláldozza-e a szövetségesi hűség oltárán deklarált elveit, figyelmen kívül hagyja-e többek között a katolikus egyház halálbüntetéssel kapcsolatos állásfoglalását vagy Ferenc pápának a bevándorlók befogadására vonatkozó intelmeit? És színt kellett vallania Brüsszelben a néppárti frakciónak is, hiszen ha továbbra sem határolódtak volna el Orbán ominózus kijelentéseitől, az európai eszmét vonták volna kétségbe.
