felsőoktatás;Budapesti Corvinus Egyetem;budai campus;

2015-05-21 07:03:00

Már megint a Corvinus!

Zsúfolásig megtelt tegnap a Corvinus Egyetem díszterme, ahol az intézmény jövőjével kapcsolatban rendeztek dolgozói-hallgatói fórumot. A rendhagyó eseményre azért került sor, mert sajtóhírek szerint a kormány az egyetem budai campusának feldarabolását, ingatlanjainak értékesítését tervezi. A pénzt a Vár felújítására költenék. Az intézmény vezetőivel nem egyeztettek. Palkovics László államtitkárt is meghívták, helyette levél érkezett. Azt írta: még nincs miről beszélni.

Több száz diák és oktató jelent meg a Budapesti Corvinus Egyetem tegnapi hallgatói-dolgozói fórumán, miután kedden derült égből villámcsapásként érte őket a hír: a kormány el akarja adni az egyetem budai, Villányi úti campusának, az egykori Kertészeti Egyetem területét, valamint az ahhoz kapcsolódó arborétumot, a pénzből a Budai Várat újítanák fel. Az egyetemet pedig teljesen feldarabolnák. Az erről szóló első internetes információk megjelenése után az egyetem polgárai pánikszerűen osztották meg a posztokat, ennek nyomán eluralkodott a döbbenet, mind a budai mind pedig a pesti (Vámház körúti) campuson. A közösségi média minden fórumán szervezkedni kezdtek a hallgatók, így gyorsan meg is alakult a „Százezren a budai campusért” oldal, amelynek lapzártánkig több mint nyolcezer követője akadt, emellett a diákok online petíciót is indítottak "Együtt a Corvinusért!" címmel.

A diákok és a tanárok szerint olyan egyetemi eseményre, mint a szerdai fórum, 13 éve nem volt példa - mindenki érezte, hogy ezúttal komoly dologról - az egyetem jövőjéről - van szó. A fórumot a Corvinus főépületének dísztermében tartották, tudósítónk szerint a terembe alig lehetett beférni, a folyosókon és a karzaton is álltak. Munkatársunk szerint a résztvevők között akadt olyan tanár, aki könnyeivel küszködve szólította fel a hallgatóságot a kitartásra, s a dékán is tiltakozásra buzdított. A fórumra meghívták Palkovics László felsőoktatási államtitkárt is - mindhiába, nem jelent meg, levelet küldött, amelyben azt írta: egyelőre "nincs miről tájékoztatást adni", az átalakítások tervei csak két-három hét múlva lesznek olyan állapotban, hogy azokat meg lehessen vitatni. Jelen volt viszont az egyetem teljes vezetése: Rostoványi Zsolt rektor, Pavlik Lívia kancellár, az érintett karok dékánjai. A beszédekből kitűnt: egyikőjük sem fogja hagyni, hogy hozzányúljanak az egyetemhez. Mint kiderült, a kormány terveiről semmit sem tudnak, a hírek szerint azonban Rostoványi és Palkovics a közeljövőben találkozni fognak.

A Corvinus böki a kormány csőrét
A Corvinus feldarabolásának ötletével nem most először áll elő a kormányzat: a 2011-es tervek szerint az egyetemet teljesen halálra ítélték volna, karait az ELTE, a Szent István Egyetem vagy a Műegyetem vette volna át. 2012-ben egy az Origo birtokába jutott dokumentum szerint regionális alapon szabdalták volna szét az egyetemi-főiskolai rendszert, hogy "sehol ne legyen felesleges kapacitás, és a párhuzamosságok is megszűnjenek". Az akkori javaslat szerint szintén más "felsőoktatási fejlesztési pólushoz" csatolták volna a Corvinus mind a hat karát.
"Több elképzelés is van, de olyan, amelyben a Budapesti Corvinus egyetem megmaradna a jelenlegi formájában, nincsen" - mondták a hírportálnak. Tavaly augusztusban megírtuk, hogy az egyetem szétdarabolását készítheti elő az az összehangolt támadássorozat, amely a kormánypárti médiába kiszivárogtatott dokumentumok alapján zajlott az intézmény ellen. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéstervezete alapján akkor komoly pazarlásról, az intézményvezetés és a hallgatói önkormányzat gazdasági visszaéléseiről cikkeztek a jobboldali lapok.

A fórum után a vezetőség sajtótájékoztatót tartott, ahol Kaizinger Tamás Töhötöm, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke elmondta: a hallgatók abban az esetben fognak utcára vonulni, ha már eldőlt, hogy valóban eladják a Corvinus budai campusát. Hasonlóképp vélekedett az egyetem vezetése is: sem a rektor, de még a kormány embereként az egyetem nyakába ültetett kancellár sem tudja, a sajtóhíreknek mennyi a valóságalapjuk. Ugyanakkor kiemelték: a mostani híresztelések komolyabbnak tűnnek az eddigieknél, hasonlóan a 2012-ben történt esethez, amikor szintén költözéssel kapcsolatos koncepciókkal kellett szembenéznie az egyetemnek. Ekkor - összefogással - sikerrel jártak és a karok a helyükön maradtak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mégis miért veszik ezúttal komolyan a „fenyegetettséget” azt válaszolták, hogy ha több – igaz, a kormányzat által meg nem erősített – forrásból hallani ugyanazt, akkor arra érdemes figyelni. Ugyanakkor abban szintén erős egyetértés van az egyetem vezetői között, hogy visszavetnék az egyetem fejlődését a kiszivárgott intézkedések, így mindegyikük hangsúlyozta: ha a költözés mellett dönt a fenntartó, akkor is kiállnak a budai campus egyben tartása mellett.

Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, kérdéseinkre azonban ők sem tudtak válaszolni. Mint írták: "az intézmények és karok átalakítására vonatkozó javaslat egyeztetése még nem kezdődött el az érintett intézményekkel és azok gazdasági és társadalmi környezetével... A minisztérium az egyeztetés megkezdése után részletes tájékoztatást fog adni."

A budai Vár rehabilitációjának semmi köze a felsőoktatási intézményekhez - szögezte le szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a Miniszterelnökség.

A pártok reakciói
PM: A Párbeszéd Magyarországért (PM) szakmaiatlan döntésnek tartaná, ha a kormány leválasztaná a Budapesti Corvinus Egyetem budai karait és azokat "össze-vissza szabdalva" valahová máshová tenné. V. Naszályi Márta, a párt képviselője bűnnek nevezte, hogy a budai Vár fejlesztése miatt a kormányzat szétver egy több mint százéves, arborétumot. Az I. kerületi önkormányzati képviselő azt mondta, a budavári lakosok nem szeretnék, hogy a kerületüket az egyetem és az arborétum szétverésének árán fejlesszék.
DK: A kormány politikája miatt egyetlen felsőoktatási intézmény sincs biztonságban, semelyik sem tervezheti nyugodtan a saját jövőjét - erről a Demokratikus Koalíció (DK) oktatáspolitikai szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. Arató Gergely szerint a hivatalos információk hiánya is jól mutatja, milyen helyzetben van a felsőoktatás az Orbán-kormány alatt. Hozzátette: a több mint százötven éve létező intézmény illetve az arborétum elkótyavetyélése nemcsak a felsőoktatás, hanem az egész ország számára is hatalmas veszteség lenne