szociális rendszer;bérpótlék;

2015-05-20 20:31:00

Bérpótlékot ígérnek a szociális ágazatnak

A szociális ágazatban dolgozó mintegy 93 ezer munkavállaló jövőre is megkapja az ideivel azonos - havi 6 000 és 17 200 forint közötti - bérpótlékot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly elmondta, az idén - ahogy tavaly is - 12 milliárd forint jut a szociális ágazat valamennyi dolgozója, tehát a szakmai, valamint technikai munkát végzők számára, és ezt tartalmazza a jövő évi költségvetés is.

A kormány elismeri, becsüli és nagyra értékeli a szociális szakemberek munkáját, és elkötelezett abban, hogy ez megjelenjen bérhelyzetükben is. Fontos, hogy a szociális munka vonzó hivatás legyen, ennek feltétele az életpálya. Az életpálya csak hosszú távon fenntartható szolgáltatásstruktúrán alapulhat, amely közép- és hosszú távon meghatározza az ágazat fejlesztési stratégiáját - hangsúlyozta az államtitkár.

Emlékeztetett: tavaly öt munkacsoportot állítottak fel az életpályarendszer alapjainak kidolgozására. Elmondta, míg 2013-ban bruttó 143 ezer, idén 154 ezer forint a területen dolgozók átlagfizetése a bérpótlékkal együtt. Terveik szerint a jelenlegi bérpótlék beépülne majd a bérbe. Czibere Károly közölte: a strukturális megújulás és az életpálya koncepciójának elfogadását követően a kormány biztosítani fogja az ezek megvalósításához szükséges forrást.

Elmondta, szeptembertől jelentősen, mintegy háromszorosára bővítik a bölcsődékben és az óvodákban az ingyenes közétkeztetést, ez azt jelenti, hogy a gyerekek túlnyomó többsége díjmentesen kap reggelit, ebédet és uzsonnát. Az államtitkár tájékoztatása szerint így a jelenlegi 92 ezerről 320 ezerre nő az ingyenesen étkező gyerek száma, az évközi étkeztetési program költsége pedig a jelenlegi 58-ról 70 milliárd forintra emelkedik. Közölte: a nyári gyerekétkeztetés programját jövőre is folytatja a kormány, és koncepcionális javaslat készül arra, hogy valamennyi önkormányzat biztosítsa ezt a lehetőséget a rászoruló gyermekek számára.

Jövőre 5 milliárd forinttal nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása; idén ez 30 ezer munkavállalót jelentett, jövőre ez a szám - a támogatási összegnek megfelelően és más szabályozási ösztönzőknek köszönhetően - várhatóan nő - mondta Czibere Károly. Kitért arra is, hogy jövőre összességében egymilliárd forinttal nő a támogató szolgálatok, a közösségi ellátás és a biztos kezek-házak program finanszírozása. Előbbi feladata közé tartozik például a fogyatékos emberek szállítása a lakásukból a napközi otthonokba.

Az államtitkár tájékoztatása szerint jövőre - uniós forrásból - folytatódik az úgynevezett „kitagolás”, azaz a nagy vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékos emberek társadalmi integrációja, kisebb lakóotthonokba, közösségekbe költöztetése.
Elmondta: idén 660 fogyatékos embert költöztettek ki az intézményekből, erre 7 milliárd forintot fordítottak, jövőre pedig várhatóan 3600-an hagyhatják el a szociális intézményeket, és erre mintegy 36 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

A kitagolási program lényege, hogy a fogyatékossággal élő emberek kisebb közösségekben - a szükséges több-kevesebb szakmai segítséggel - önálló életet kezdhessenek, például munkát vállalhatnak. Czibere Károly a szociális támogatási rendszer márciusi átalakításáról szólva azt mondta, hogy az beváltotta a reményeket, és nem igazolódtak azok a félelmek, miszerint az önkormányzati és járási tagolású új rendszerben bárki elkallódik.

Az első tapasztalatok szerint zökkenőmentes volt az átállás az új rendszerre, amely az átalakítást követően sokkal igazságosabb lett, mert a valóban rászorulók jutnak hozzá a támogatásokhoz - jelentette ki. Az államtitkár a napokban megjelent sajtóhírekre reagálva közölte: azok félrevezetőek, ugyanis jövőre sem csökken a szociális támogatásokra fordított közkiadások összege, sőt: a közfoglalkoztatás támogatása az idei 270 milliárd forintról 340 milliárd forintra növekszik.A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatására 35 milliárd forint van elkülönítve, ez 5 milliárd forinttal több, mint tavaly - tette hozzá.