tüntetés;PDSZ;Hálózat a Tanszabadságért;Humán Platform;Oktatói Hálózat;

2015-05-21 14:08:00

Nem adjuk a jövőt! - Tüntettek a fővárosban (videó!)

A felsőoktatási törvény visszavonásáért, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emeléséért és egy önálló oktatási minisztérium létrehozásáért tüntettek csütörtökön este a fővárosban. Több százan "vonulásos demonstráció" keretében fejezték ki nemtetszésüket, sőt dühüket az oktatás, így a jövőnk veszélyeztetése miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Humán Platformmal, az Oktatói Hálózattal és a Hálózat a Tanszabadságért szervezettel hirdette meg a közös demonstrációt, a tüntetők a Blaha Lujza tér-Rákóczi út-Astoria-Károly körút-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca-Kossuth Lajos tér-Szalay utca útvonalon vonultak.

Mendrey László, a PDSZ elnöke beszédében azt mondta, hogy az elmúlt években a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is. Kényük-kedvük szerint szüntetnek meg, szerveznek át iskolákat, egyetemeket, miközben egyre inkább szembeállítják egymással a társadalmi csoportokat. Ebben a helyzetben cselekedni kell, vissza kell foglalni az iskolákat és vissza kell adni azokat az oktatóknak, szülőknek és gyerekeknek - mondta az érdekképviseleti vezető.

Mendrey László, a PDSZ elnöke. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mendrey László, a PDSZ elnöke. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vajda Zoltán, a "rendszerbontó népszavazás" társkezdeményezője azt hangsúlyozta, hogy az iskola élet-halál kérdése, mert ezen múlik a jövőnk, gyermekeink jövője. Hozzátette: éppen azért kezdeményezték a népszavazást, mert Orbán Viktor "féktelen rombolása" az oktatást sem kíméli. A nemzeti együttműködés rendszere se nem nemzeti, se nem együttműködés, csupán rendszer, a lenyúlás rendszere - mondta Vajda Zoltán.

FOTÓ: Kökényesi Gábor

FOTÓ: Kökényesi Gábor

Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere szerint a kormányzat olyan diákokat szeretne látni, akik keveset kérdeznek, és nem fertőzik magukat társadalomtudományokkal. "Kiskorú, sunyi, gyáva alattvalókká akar változtatni mindenkit ez a rendszer" - mondta a városvezető.

Wittinghof Tamás budaörsi polgármester. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Wittinghof Tamás budaörsi polgármester. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az ATV tudósítója korábban elmondta, hogy a tüntetők béremelést követelnek általánosságban a közszférában, arra hivatkoznak ugyanis, hogy 8 éve nem kaptak béremelést, több dajka pedig arra panaszkodott, hogy havi 80 ezer forintból kell megélniük. A tömeg időközben megérkezett a Szalay utcába az Oktatásügyi Államtitkársághoz, ahol a beszédek is elhangzottak. A résztvevők a többi között a "demokráciát", "Fidesz-maffia" jelszavakat skandálták. A tüntetés az Örömódával hivatalosan is véget ért.

FOTÓ: Kökényesi Gábor

FOTÓ: Kökényesi Gábor

Füzessi Károly, a demonstráció egyik szervezője a tüntetés előtt a Népszavának elmondta, hogy az eső ellenére elkezdtek vonulni a tüntetők, akkor még körülbelül százan lehettek. A szervező korábban úgy nyilatkozott, hogy rossz idő esetén rövidített beszédek hangzanak el a Blaha Lujza téren. Tudósítónk szerint körülbelül 150 ember indult el az Astoria felé a Rákóczi úton. A tömeg időközben 300 főre duzzadt, a menet akkor a Deák Ferenc téren tartott.

A tüntetők már a Szalay utcában vannak. Forrás: a "Nem adjuk a jövőt!" Facebook-oldala

A tüntetők már a Szalay utcában vannak. Forrás: a "Nem adjuk a jövőt!" Facebook-oldala

A "Nem adjuk a jövőt!" szlogennel meghirdetett tüntetés Facebook-oldalán olvashatók a csoport követelései, miszerint: 

Forrás: a "Nem adjuk a jövőt!" Facebook-oldala

Forrás: a "Nem adjuk a jövőt!" Facebook-oldala

OIyan oktatási rendszert akarunk, ahol


● az abban dolgozókat megbecsülik erkölcsi, szakmai, és anyagi értelemben egyaránt!
● a színvonalas oktatást nem csökkenő költségvetési támogatás mellett akarják megvalósítani!
● érvényesül a tanszabadság, nem szegregál az állam, az integrált nevelés feltételei megvannak!
● a felsőoktatási intézmények autonómiáját nem korlátozza rövidlátó politikai akarat!
● a hibás döntések megelőzése érdekében a szakma és a érintettek érdemben részt vesznek a döntésekben!

Összegezve: felelős és felvilágosult oktatáspolitikát követelnek, és fontos elem, hogy a csoport szolidáris a közszféra többi dolgozójával. Hiszen nem csak a pedagógusokat nem becsüli meg a kormányzat. A közszférában dolgozók bérét 2008 óta egy forinttal sem emelték. Azaz 2008 óta minden évben csökkent a fizetések reálértéke. 

FOTÓ: Kökényesi Gábor

FOTÓ: Kökényesi Gábor

A Fidesz a pedagógusok mellett?
 "A Fidesz a pedagógusok mellett áll, ezért is döntöttünk úgy, hogy - a minden munkavállalót érintő adócsökkentéseken túl - a közszolgálati dolgozók között is kiemelt béremelési programot indítunk a pedagógusoknak. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést és kiszámítható életpályát garantál számukra" - írta a párt közleményében.

A videót Kökényesi Gábor készítette.