Chikán Attila;Közgazdász életműdíj;

2015-05-22 14:39:00

Életműdíjat kapott Chikán Attila

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöksége közgazdász életműdíjat adományozott Chikán Attila közgazdász professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, volt gazdasági miniszternek, az MKT gazdaságpolitikai és gazdaságelméleti szakosztály elnökének - tájékoztatott a társaság.

A közlemény idézi Kovács Árpádot, az MKT  elnökét, aki köszöntőjében elmondta: sok évtizedes, iskolateremtő és közösségépítő egyetemi oktatói tevékenységének, sokoldalú és kiemelkedő tudományos és gazdaságpolitikusi munkásságának, valamint az MKT szakosztályának elnökeként végzett szervező munkájának elismeréseként adományozták a társaság legmagasabb kitüntetését Chikán Attilának.

Emlékeztetett, hogy a közgazdász professzor alapította a közgazdászok neveléséért létrejött Rajk Szakkollégiumot, a professzor könyveiből közgazdászok generációi sajátíthatták el a vállalat-gazdaságtan alapjait, emellett pedig az elmúlt években versenyképességi kutatásaival segíti a logisztikai szakmát is.

A 121 éves Magyar Közgazdasági Társaság a magyar közgazdászok legrégebbi szakmai szervezete, közhasznú egyesület, mintegy 5500 tagja van. A társaság tucatnyi szakosztályt működtet, és csaknem valamennyi megyében vannak helyi szervezetei, amelyek rendszeresen előadásokat, vitákat, konferenciákat szerveznek, legfontosabb rendezvénye pedig a közgazdász-vándorgyűlés.