Előfizetés

Pletykálnak, sugdolóznak Keszthelyen

Megint zörög a haraszt Tiborcz körül. Már-már kezdem sajnálni Orbán vejét, na nem nagyon, csak éppen annyira, amennyit megérdemel.

Eddig ország-világ attól volt hangos, hogy amikor szemet vetett az eladó keszthelyi vitorlás kikötőre, mit ad isten, olyan kedvező ajánlatot kapott vevőként a cége a városi önkormányzattól, hogy hülye lett volna kihagyni. Mondták is a városban, amihez hozzányúl az a fiú, abból arany lesz!

Bevallom, ha nekem lett volna felesleges hétmillió forintom egy kikötőre, akkor bátran bele mertem volna vágni magam is, sőt, átvállaltam volna a mintegy 23 milliós tartozást is, ismerve a balatoni hajóparkolás borsos árait. Már kicsit húzósabb pénzt kért a hajózási vállalat az épületekért, de még az 330 milliócska is belefért volna. Legfeljebb egy újabb városka közvilágításának rekonstrukcióját is felvállalom…

Egészen beleéltem magam. Pedig egyetlen felesleges ezresem sincs kikötőt venni, és a világítás-bizniszben sem vagyok érdekelt . Meg ha pályáztam volna is, akkor sem biztos, hogy én nyerek. Pláne azok után, amiket írok az apósáról. Simicska is kiesett a pikszisből, belegebedhet a temérdek pályázat megírásába, akkor sem fog nyerni! Még egy bicikliút építést sem, pedig ők barátok voltak.

A kikötői buliból a napokban állítólag kiszállt az ifjú Tiborcz, már semmi köze a beruházásban érdekelt vállalkozáshoz, de arról nem hallani, hogy az önkormányzat visszavonta volna a korábban olyan kecsegtető ajánlatát, vagy új pályázatot írtak volna ki.

Sugdolóznak, hogy Tiborcz csak addig kellett a buliba, amíg megnyerték az üzletet. Persze ez csak helyi pletyka. Ok nélkül zörög a haraszt...

Kitiltás

Az országgyűlés sajtóosztályáról kellene példát venni. Nem vacakoltak sokat, jól megbüntették az RTL Klub híradósait. Előbb szóbeli megrovást kaptak - már ez is elég súlyos jövendő pályájukon -, majd egy időre ki is tiltották őket a Parlament épületéből. Ez szolgáljon tanulságul minden kotnyeleskedő újságírónak. Nem lehet bárhol csak úgy letámadni a miniszterelnököt, de senkit sem. A tévések ugyanis egy olyan folyosón akarták megkérdezni Orbán Viktort, ahol nem szabad forgatni. Kérdéses persze, hogy ennek a tilalomnak elegendő elrettentő hatása lesz-e, esetleg nem kellett volna mindjárt az épület előtt pellengérre állítani a renitenseket, vagy azonnal kerékbe törni.

Mostanában ugyanis nagyon elszemtelenedtek a sajtómunkások és ezzel kellemetlen helyzetbe hozzák a népért folyamatosan áldozatos munkát végző vezetőket. Itt van például a pályázatok ügye, amiről egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el. A volt budapesti amerikai nagykövet ugyanis a korábbi fejlesztési miniszterre hivatkozva azt írta könyvében, hogy Németh Lászlóné minden héten leült Orbán Viktorral és eldöntötték, a középítkezési projektekből melyiknek legyen elsőbbsége és hogy melyek nyerjenek. Erre aztán a miniszterelnök még rátromfolt, amikor megerősítette, ez ma is így megy, csak a miniszter személye változott. Majd valószínűleg rájött, hogy ezt mégsem lett volna szabad elárulnia és kijelentette, a nyilvánosság által ismert rendben foglalkoznak a pályázatokkal és a módszert az unió is jóváhagyta. De ez még mindig kérdéseket vetett fel, tehát Lázár János is belépett a harcvonalba és közölte, a kormány nem pályázatokat bírál el, csak a fejlesztés irányairól dönt.

Ha csak úgy nem. Mindenesetre a közvéleményt immár sikerült teljesen összezavarni, ha ez volt a cél, száz százalékosan teljesítették. Ugyanakkor a folytonosan kételkedők felvethetik, hogy netán Orbán, vagy kedvenc minisztere hazudott, esetleg mindketten, de az biztos, hogy netán egyeztethetnének, mielőtt megszólalnak. A kézenfekvő megoldás persze az lehet, amit az országgyűlés már oly sikeresen alkalmaz. Az okvetetlenkedő, folyton kérdező, a hatalom embereit zavarba hozó és ellentmondásba kergető újságírókat ki kell tiltani. De mindenhonnan és örökre. Különben újra és újra kínos ügyeket tálalnak és mindenütt felbukkannak, mint eső után a gaz.

Szegény Lázár János különösen megszívja ténykedésüket, így csak a legnagyobb elismerést érdemli, amiért mégis hetente kiáll eléjük és válaszol nekik, még ha ez utóbbira sokszor inkább a ködösítés a megfelelő szó. Őt két évvel ezelőtti luxusutazásai miatt vegzálják, már a bíróság is ítéletet hozott, hogy köteles részleteket elárulni. Ám nem azért ő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy csak úgy megadja magát. Közölte tehát, államtitkokat nem tár fel, a bíróság meg amúgy sem tudja ellenőrizni, igazat állít-e, így akár azt is mondhatja, elfelejtette. Bár e nagyon őszinte kijelentés is frenetikus hatású, ám Lázár még ezt is képes volt fokozni. Tudniillik nem csajozni volt, hiszen a neje is tudja róla, hogy reggeltől estig dolgozik.

Szem nem maradt szárazon. Miután szeretett hazánk vezetői ilyen éteri magasságokba emelkedtek, nem marad más hátra, mint megállapítani, hogy mi - vagyis az újságírók - kevesek vagyunk ehhez. Ügyek jönnek, ügyek mennek, de a szemrebbenés nélkül előbb fehéret, majd feketét mondó politikusokkal nincs mit tenni. Itt mindenkit hülyének néznek és úgy is kezelnek. Miközben az urak azt csinálnak, amit akarnak.

Talán lassan már ki sem kell tiltani senkit a környezetükből. Elérik, hogy oda se menjenek, mert nem érdemes.

Kapcsolódó
Kitiltották az RTL két híradósát a Parlamentből

Lopj a kerekes székesektől!

Helyesbítek: „szerezz” törvényesen a kerekesszékesektől! Ha van tolvajlási tankönyv, ez lehet az első leckéje. Válogasd meg, kitől lopsz! Lehetőleg a védtelentől, aki - átvitt vagy konkrét értelemben - nem tud utolérni.

Az alapsztorit mindenki ismeri. A Paralimpiai Szövetség elnöke bőkezűen juttatott saját magának azoknak a pénzéből, akik mindennapi hőstettek során át küzdötték fel sportolóvá magukat. Természetesen minden törvényes volt. Az egyik újság szerint Magyarországon kétféle lopás van: a törvényes nagy összegű, és a törvényellenes kicsi. Az elnökség jóvá hagyta, sőt maga Deutsch Tamás alelnök kezdeményezte, hogy az elnök három millió forintot kapjon saját végtörlesztéséhez a paralimpikonoknak szánt pénzből.

Nem rugóznék az ügyön, dühöngtünk már rajta eleget, ha az elnök nem volna korunk hőse. Nem mentegetném, ahogy rablókat szokás, hogy bizonyára „nehéz gyerekkora” volt. Nem. Neki és másoknak „nehéz felnőttkora” van, ami próbára teszi a tisztességet. Olyan társadalmi-politikai környezetben igyekszik boldogulni, karriert csinálni, ahol elfogadható, sőt, lassan a siker titka, ha a nálad szerencsétlenebbtől veszel el, aki az érdekeit nehezen védi meg. A sérültet, a kerekesszékest könnyebben előzheted a társadalmi versenypályán, ha ügyesen elébe vágsz, már csak a hátadnak kiabálhat.

Az elnök csak derék, mintakövető állampolgár. Hiszen nem ugyanez történt nagyban a rokkantnyugdíjasok megalázásánál és megrövidítésénél? Nem ugyanez történik, ha épp a gyerekektől rabolnak, nem sokat, épp csak a jövőjüket az iskolák tönkretételével? Nem ugyanez történik, amikor a legnyomorultabbak szociális segélyformáit szüntetik meg? Amikor a hajléktalanokat és a menekülteket üldöznék? Szerencse, hogy már nem három tenger mossa partjainkat, mert nemzeti konzultációval szentesítve valószínűleg vissza kellene dobnunk őket a vízbe. Bár utóbbi ügyben most először legalább azt hallottam, hogy a miniszterelnök a szívét emlegeti. Azt mondta, „szíven ütötte”, hogy az Európai Parlamentben a magyar 56-osokat nem átallották az éhség és a diktatúra elől menekülő afrikaiakhoz hasonlítani. Micsoda sértés! Mi és a „niggerek”!

Lehet persze, hogy a paralimpiai elnök kicsit túllőtt a célon. Túl jól tanulta meg a leckét, és nem értette, hogy amit szabad a jupitereknek a hatalom csúcsain, azt nem mindig szabad a kisökröknek. Az össznépi felháborodás nyomán ugyan gyorsan visszafizette a három milliót, de továbbra se nagyon érti, miért kapkodott levegőért a fél ország. Hiszen másik három elnökségi társa is kapott hasonló ingyen pénzt. És különben is – mondta – ő „cserében” elviseli, hogy egy darabig nem emelkedik majd a fizetése, merthogy szemben elődeivel ő már nem holmi társadalmi munkásként látja el feladatát. Az egyik lap szerint ez a bizonyos havi fizetés másfél millió forint. Az elnök sejtelmesen arra célzott, hogy annyi azért nincs, inkább a harmadához áll közelebb. Na jó, legyen ötszázezer. És a londoni paralimpia után is csak alig 17,5 millió jutalmat markolt fel. Kézdi Réka, aki pillangóúszásban nemrég világrekordot ért el, viszont semmit, vagyis a szövetség átlaga támadhatatlan. Arra már szót sem érdemes vesztegetni, hogy a fogyatékkal küszködők pénzéből az elnök állítólag egy kétmilliós szerződést is kötött az egyik üzlettársával, egy két-három hetes munka bőkezű dotálására.

A megrabolt paralimpikonok közül kettőt láttam egy tévébeszélgetésben. Sérült emberek, akik sportágukban felküzdötték magukat a dobogóra. Egy úszóbajnok Hófehérke, igazi szépség, hosszú fekete hajjal, és egy lámpalázas rokonszenves asztaliteniszező fiú, akiből darabosan, de annál hitelesebben törtek föl a szavak. Kínosan vigyáztak rá, hogy ne bántsanak senkit. Kicsit tartottak is attól, hogy a botrány miatt még kevesebb segítséget kapnak majd. Pedig bajuk van elég. Fölidézték, hogy az elnök nemrégiben hangzatos és jogos panaszáradatot adott elő a paralimpikonok éhezéséről: „Vannak sportolóink, akik csak az edzőtáborban jutnak megfelelő táplálékhoz, mert a méltatlanul alacsony támogatásból legfeljebb naponta egyszer tudnak megenni egy párizsis zsömlét.” Hát, abból a három millióból, a gavalléros pénzjutalomból vagy a 9 millióért elnöki használatra beszerzett autó árából elég sok párizsis zsömle telne ki.

Az elnök mégsem érti. Nem érti, amit a két fiatal kimondott: eddig azt hitték, hogy „ők” (a vezetés) vannak értük, és nem fordítva. Ezt mintha más vezetők sem értenék az országban. Régen minden verekedős kisfiúnak elmondták otthon: „ne bántsd a gyengébbet!” Ha az életre neveled a gyereket, ma azt kellene mondanod: csakis a gyengébbet bántsd, az nem üt vissza. Legfeljebb sóhajtasz mellé egyet: hiába, ilyen a világ. Ismerjük a közmondásokat az erősebb kutyáról valamint a nagy halról. Ha azt hitted, nem a kutyák és cápák morálja szerint kell élned, hát tévedtél. Valószínűleg – Bayer Zsolt szép kifejezésével – „liberális elmebeteg” vagy, nem tartozol a Kövér László által emlegetett „normális emberek” közé.

Tényleg, minek két kerék a mozgássérültek székén? Aki élelmes, egyet el is vehet belőle. Gurigázhat vele a gyereke, ha már a nevére íratott egy-két lakást.