Orbán Viktor amúgy gyalázatos strasbourgi szereplésén három nyugat-európai képviselő is Márai Sándor műveit, liberális és européer szellemiségét idézte. Arra hivatkozva, hogy tudják: Magyarország nem azonos az orbáni féldiktatúrával, annak cinikus és idegengyűlölő demagógiájával. A másik, az európai magyarságot Márai Sándor jelképezi, akinek művei az elmúlt évtizedekben valóban népszerűek lettek szerte Európában.
Nem ez az első jele annak, hogy Márait szeretik a nyugat-európai politikusok. A gyertyák csonkig égnek című regénye akkor lett igazi bestseller Olaszországban, amikor a kommunistából szocialistává lett Massimo d’Alema akkori miniszterelnök elmondta, hogy ezt a könyvet vitte el a szabadságára olvasni. A politikai spektrum másik oldalán Nicolas Sárközy volt francia köztársasági elnök is az író rajongói közé tartozik, holott amúgy nem tartják túl olvasott embernek.
Magam Márain nőttem fel, szüleim könyvtárában hét-nyolc régi, a háború előtt kiadott könyve is megvolt, a jellegzetes Révai-féle kötésben. De akadt az 1945 után, itthon megjelent műveiből is. Ez utóbbiak amúgy egyértelművé tették, hogy az író fenntartásaival együtt reménykedett a „szabadulás” utáni újrakezdésben (ő így nevezte az ország felszabadulását/megszállását), megpróbált bekapcsolódni a demokratikus közéletbe, és 1947-ben még nyugati útjáról is hazatért azzal, hogy magyar író csak a hazájában élhet. Egy évre rá a sztálinizmus nyilvánvaló és brutális hatalomátvétele kényszerítette mégis emigrációba.
Szorgalmas naplóíróként sokféle, olykor egymással ellentétes véleményt leírt, és olykor talán túl indulatosan fogalmazott. Egész életműve mégis a demokratikus, művelt és polgári gondolkodásról szól, annak értékeit jelenítette meg a magyar irodalomban. Nagyon örültem annak, amikor a rendszerváltozás táján szélesebb körben is felfedezték írásait, és a nyugatos, polgáros Magyarország egyfajta jelképe lett. Akadtak persze, akik csak politikai jelszóként is felhasználható félmondatokat idéztek tőle, amelyekben egyforma indulattal osztotta ki a kommunistákat, a jobboldaliakat, a magyarokat, a zsidókat. De sokan voltak, akik irodalmi műveit is elolvasták, és megértették, hogy alapfilozófiája a humánum, a szabadság és a polgári Európa védelme volt. És például a progresszív adózásról, vagy a képzett, szociáldemokrata magyar munkásságról szóló fejtegetései szociális elkötelezettségről is vallanak.
Az új magyar jobboldal szellemi és erkölcsi eltorzulásának, elvadulásának sok jele akadt. Számomra mégis az volt talán a legárulkodóbb, amikor a magyar jobboldal „lecserélte” Márai Sándort Wass Albertre, az utóbbit téve meg a fideszes irodalompolitika kultikus figurájává. Ez nem csak azért szégyenletes, mert Márai demokrataként és humanistaként volt antikommunista, míg Wass nem is nagyon tagadta a szélsőjobboldali eszmékhez való vonzódását. Legalább annyira szomorú azért, mert Márai még legolvasmányosabb műveiben is magas rendű nyelvi és esztétikai minőséget képvisel, míg Wass, tisztesség ne essék szólván, giccset írt. Ha művei nem lennének politikailag „hasznosíthatóak”, akkor nyilván a jobboldali irodalmárok is így tartanák. Hiszen a nála sokkal tehetségesebb, igényes lektűröket alkotó, a Horthy-korszak írófejedelmének tartott Herczeg Ferencről alig esik szó. Svábként és mérsékelt konzervatívként ő nem olyan fontos a jobboldali kultúrpolitika számára.
Márai elítélte a bolsevizmust, féltette a társadalmat az ösztönök irányította „tömegembertől”, de a legfőbb veszélynek, legkártékonyabb kórnak mégis a nacionalizmust tartotta. A kassai Grosschmied család sarja volt, többnyelvű és multikulturális környezetben nőtt fel, amelyet tizenéves korában a nacionalista őrület robbantott szét, hogy aztán negyedszázad múlva még véresebb pusztítást hozzon Európára, és benne hazánkra. Ilyen értelemben természetesen érthető, hogy a multikulturalizmust elutasító és a nacionalizmus tűzét élesztgető jelenlegi kormányzatnak kényelmetlen Márai. Aki egyébként Orbán Viktor szerint „költő” volt. Igaz, írt verseket is, de közel száz prózai kötete alapján valódi olvasói mégis elsősorban írónak tartják. S ha a sokat emlegetett, nyugatos magyar jobboldal egyszer valóban megerősödik, akkor egyik vezérlő csillaga bizonyosan Márai prózája és publicisztikája lesz.
Szellemének strasbourgi megidézéséért hálával tartozunk azoknak a nyugati képviselőknek. akik fontosnak tartották, hogy Orbán antidemokratikus „magyarkodásával” ne az elvont „európai értékeket”, hanem egy nagyszerű, egyszerre magyar és európai író életművét állítsák szembe. Márait sokat foglalkoztatta a magyarság külhoni megítélése, és a második világháború végén, a jobboldali Magyarország háborús bűneit látva ezt írta: „úgy élünk Európa művelt és felelős erkölcsű népeinek tudatában, mint egyfajta tolvaj és emberevő cigányhorda…” Ha a rólunk alkotott kép ma talán még nem is ennyire súlyos, külföldi megítélésünk rengeteget romlott Orbán országlása alatt. Szerencse, hogy vannak íróink, művészeink, filozófusaink, akiknek a neve nemzetközileg is garancia arra, hogy a magyarság nem azonos annak orbáni torzképével.
